Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

A nők digitális kompetenciáját kutatják egy határon átnyúló projekt keretében

Projektindító konferenciát szervezett Zala Vármegye Önkormányzata, partnereivel - a Pannon Egyetemmel és a Nowa Verein osztrák szervezettel  - közös, az Interreg VI-A Ausztria–Magyarország program keretében megvalósuló, DIGAP című, ATHU-0200079 azonosító számú projekt elindítására a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában.

 

IMG_0573.jpg

Fotó: Jóna István

Az Innovációs és Tudásközpont földszinti előadótermében a projekt konzorciuma – a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg vezető partnerként, Zala Vármegye Önkormányzata és az osztrák Nowa Verein projekt partnerként vesznek részt– képviselői, valamint a meghívott vendégek ünnepélyes keretek között mutatták be a „Generációkon átívelő akadálymentesség a digitalizációban a nők körében” alcímet viselő projektet.

A nyitókonferencia elején Decsi Péter, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának megbízott főigazgatója köszöntötte a jelenlévőket és beszélt a zalaegerszegi képzés múltjáról és jelenéről. Hangsúlyozta, hogy a képzés célkitűzései között szerepel a digitalizáció, a piacosítás és a nemzetköziesítés.

– Ez a pályázat éppen abba az irányba mutat, ahová a Pannon Egyetem is a jövőbe tekint. A digitalizáció egyrészt az oktatásban, a digitális tartalommegosztásban, másrészt a hallgatók személyre szabott tanulásában tud sokat segíteni. Ehhez azonban szükség van a megfelelő kompetenciákra. A projekt legfőbb célja ezeknek a kompetenciáknak a fejlesztése, különösen a nőkre, mint célközönségre fókuszálva – mondta a főigazgató.

 

IMG_0435.jpg

Fotó: Jóna István

 

Dr. Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Karának dékánja elmondta, hogy szeretnék a karon felhalmozódott tudást kiaknázni a projekt megvalósítása során, amit korábbi, a témához kapcsolódó kutatások során gyűjtöttek össze.

– A digitalizáció hatásait és kihívásait oktatóként és magánemberként is tapasztaljuk. A nők digitális kompetenciáinak felmérése Zala vármegyében, Grazban és Kelet-Stájerországban olyan aktuális kérdéseket vizsgál, amelyek révén jobban megérthetjük a különböző korosztályok viszonyulását a digitalizációhoz, és feltárhatjuk azokat a hiányosságokat, amelyeket a jövőben orvosolnunk kell. A projekt olyan következtetésekre vezethet, amelyek további együttműködéseket, akár közös képzéseket is indukálhatnak – fogalmazott a dékán.

Pácsonyi Imre, Zala Vármegye Önkormányzatának alelnöke köszöntőjében elmondta, hogy ebben a projektben olyan célokat találtak, amelyek egy fontos terület vizsgálatával hozzájárulhatnak a határon átnyúló kapcsolatok mélyítéséhez.

– Egy nagyon aktuális témát, a digitalizációt vizsgáljuk tudományos alapokon, különösen a nők számítógép- és internethasználatának lehetőségeit, korcsoportonkénti bontásban. Számunkra, az Idősügyi Tanács tagjainak, különösen fontos, hogy az idősebb generációra is fókuszálva végezhessünk átfogó kutatást ezen a területen – mondta az alelnök.

 

IMG_0536.jpg

Fotó: Jóna István

 

A köszöntők után dr. Szili-Fodor Dóra, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg adjunktusa és a projekt tematikus koordinátora ismertette a projekt részleteit. Elmondta, hogy a projekt három módszertani elemet tartalmaz:

- kérdőíves kutatás és fókuszcsoportos interjúk,
- új ismeretek feltárása Zala vármegyében, Grazban és Kelet-Stájerországban a nők digitális szokásairól, attitűdjeiről és kompetenciáiról,
- a nők digitális eszközhasználatának és a szükséges készségek megszerzésének kihívásai.

Pilinszki-Pék Dorottya, a Pannon Egyetem Fejlesztési és Projektigazgatóságának projektmenedzsere tájékoztatót tartott az egyetem nemzetközi pályázati tevékenységéről. Kiemelte, hogy a nemzetközi projektek az Egyetem kiemelt prioritásai közé tartoznak. Hangsúlyozta, hogy a partnerségépítés, a pályázatfigyelés, a projektmenedzsment és a projektek fenntartása terén folyamatosan együtt dolgoznak a szakmával, hogy a keresletet és a kínálatot összhangba hozzák.

Ezt követően Pácsonyi Imre beszélt a Zala Megyei Idősügyi Tanács tevékenységéről. Hangsúlyozta, hogy a digitalizáció nemcsak a fiatalokat, hanem az időseket is érinti.

– Az idősek életvitele és kapcsolatai mások, mint a fiatalabb, aktív dolgozó generációké. Ezért fontos, hogy megvizsgáljuk, milyen akadályokba ütköznek az idősek a digitális eszközök használata során, és hogy rendelkeznek-e azokkal a készségekkel, amelyek szükségesek a hatékony eszközhasználathoz. Mennyire vannak megvédve az interneten rájuk leselkedő veszélyektől? – tette fel a kérdést az alelnök.

 

IMG_0659.jpg

Fotó: Jóna István

 

Zárásként Heidi Gaube, a projekt osztrák partnere, a Nowa Verein projektmenedzsere beszélt az egyesület sokrétű tevékenységéről. Kiemelte, hogy célcsoportjuk a nők, akik társadalmi egyenjogúsításáért és önhatékonyságuk növeléséért dolgoznak. A projekt keretében vizsgálják, milyen eszközökre és képzésekre van szükségük a nőknek a digitalizáció területén.

A DIGAP projekt 2024. szeptember 1-jén kezdődött és 18 hónapon át, 2026 február végéig tart. A kutatásra felhasználható összeg közel 200 ezer euró.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA