Információ nélkül manapság már lehetetlen létezni. Viszont, hogy ki hogyan jut hozzá, milyen úton-módon keresgél valamely témát, az igen eltérő lehet. Korábbi kutatások1, 2 , amelyek egyes személyek Wikipédia kereséseit vizsgálták, alapvetően két csoportba sorolták az embereket az alkalmazott keresési stratégiájuk alapján: Vadász (hunter): A célorientált csoport. Csak és kizárólag a keresett dologra fókuszál, azért keres, hogy megoldjon egy problémát és csak a szorosan kapcsolódó dolgok érdeklik. Keresettebb témáik: tudomány, technológia, mérnöki dolgok, matematika. Foglalatoskodó (busybody): Nevezhetjük „csapongó” csoportnak is. Könnyen elterelődik keresés közben, hiszen bármi, számára újra és érdekesre képes elkalandozni az aktuális keresés mellett még akkor is, ha azok a témák nem feltétlen kapcsolódnak szorosan. Gond nélkül ugrál a témák között, akár bármi jellegű kapcsolat vagy indok nélkül is. Keresettebb témáik: kultúra, média, ételek, művészet, filozófia és vallás. Egy frissebb kutatás3 azonban ezek mellett megállapított egy harmadik csoportot is: Táncosok (dancer): Bár célirányosan halad, mégis ugrál az ötletek és témák között, viszont nem véletlenszerűen, mint a „foglalatoskodó”, hanem „koreografáltan”. Vagyis keresi és megalkotja az új kapcsolatokat, tartományokat a különböző témák és anyagok között. Sokszor olyan kapcsolatokat is észrevesz, amit mások nem. Keresettebb témákat nem igazán sikerült meghatározni, mivel annyira szerteágazóak voltak az érdeklődési körök. Te melyik csoportba sorolnád magad? |
Felhasznált források
1. Pappas, Melissa: Hunters and busybodies: Researchers use Wikipedia to measure different types of curiosty. – phys.org, 2021. – URL: https://phys.org/news/2021-01-hunters-busybodies-wikipedia-curiosity.html
2. Lydon-Staley, D. M. et al.: Hunters, busybodies and the knowledge network building associated with deprivation curiosity. Nat Hum Behav 5, 327–336 (2021). https://doi.org/10.1038/s41562-020-00985-7
3. Dale Zhou et al.: Architectural styles of curiosity in global Wikipedia mobile app readership. Sci. Adv.10, eadn3268(2024). DOI:10.1126/sciadv.adn3268
Polkinghorne, Sarah: Going down a Wikipedia rabbit hole? Science says you’re one of these three types. - theconverstation.com, 2024. - URL: https://theconversation.com/going-down-a-wikipedia-rabbit-hole-science-says-youre-one-of-these-three-types-242018