Interjú Beledi Szilárd alumni hallgatónkkal, a zalaegerszegi Decathlon áruház vezetőjével 

 

beledi szilard interju 01

2015-ben szereztél közgazdász diplomát Vállalkozásszervező szakon jogelőd intézményünkben. Hogyan emlékszel vissza az egyetemi éveidre?

- Számomra akkoriban a legfontosabb és legjobb dolog az volt, hogy nem kellett elhagynom a várost, ahol egészen addig éltem és nem kellett a komfortzónámból kimozdulnom. Ez a komfortérzet nagyon megkönnyítette a beintegrálódásom a társaim közé, hiszen ilyen szempontból előnyből indultam. Ami viszont kezdetben nem volt könnyű számomra, hogy a gimnáziumi tanulmányaim után fel kellett zárkóznom a számvitel területén a szaktársaimhoz, akiknek már voltak előtanulmányaik ezen a területen.

 

A diploma megszerzését követően milyen utat kellett bejárnod a karriered során, hogy eljuss a jelenlegi vezetői pozícióig?

- A főiskolai éveim alatt több helyen is dolgoztam, főleg humán területen. A karrierem szempontjából kulcsfontosságúnak tartom a munka által megszerzett gyakorlati tudást és tapasztalatot. Ennek köszönhetően már olyan magabiztosságot, széles látókört és nyitottságot szereztem, aminek nagyon nagy hasznát vettem a későbbiekben is és ez meghatározó volt, hogy eljutottam idáig és most itt lehetek. Érdekesség viszont, hogy egy teljesen más területen helyezkedtem el végül, mint amit a végzettségem indokolna. Amire főiskolai éveim alatt és korábban se volt példa az életemben, hogy kikerüljek a komfortzónámból és elhagyjam a várost, azt többszörösen bepótoltam a későbbiekben, hiszen Budapesten, Békéscsabán, Velencén is dolgoztam a Decathlon kötelékében. A legfontosabb, amit megtanultam ez idő alatt, hogy a komfortzónából való kilépéssel mennyi új dologgal ismerkedhetünk meg és ebből rengeteget lehet tanulni. Olyan tulajdonságokkal gazdagodik az ember, amik alapvetően szükségesek és elvártak ma már a munkaerőpiacon. A rugalmasság, a nyitottság, az alkalmazkodókészség és a gyors problémamegoldó képesség szerintem ma a legfontosabb tulajdonságok, hogy érvényesülni tudjunk és sikeresek lehessünk a munka területén.

 

beledi szilard interju fotoMilyen mindennapi kihívásokat emelnél ki a munkáddal kapcsolatban?

- Azt hiszem, amit a leginkább kiemelnék az a minket körülvevő hatások, melyekre nem mindig vagyunk hatással, de alkalmazkodnunk kell hozzá. Akár, ha a jelenlegi járványhelyzetet tekintjük, ez is hatalmas kihívás elé állította a kereskedelmi szektort is, hiszen a lezárások alkalmával is operatív döntéseket kellett meghozni, hogy a lehető legkisebb veszteséggel tudjuk átvészelni ezt az időszakot. Talán a másik legnehezebb dolog a munkám során a humánerőforrás menedzselése. Folyamatos képzéseken veszünk részt, melynek része a coach képzés is. Az embernek meg kell találnia a közös hangot a munkatársakkal és minden emberhez máshogy kell viszonyulni. A következetesség és az empátia megfelelő arányban történő használata is komoly kihívások elé állítja az embert. Szerintem ennek a legfőbb kulcsa az emberek felé történő nyitottság.

 

A munka világában sokszor nem csupán szakmai ismeretekre van szükség, hiszen a kreativitásnak és a gyakorlati tudásnak hatalmas szerepe van. Mit tanácsolnál a jelenlegi hallgatóknak a jövőre nézve?

- A legfontosabb dolog, hogy merjék követni az álmaikat és nyitottnak kell lenni. Ha nem fordulunk a kihívás felé, akkor nagyon sok mindentől megfosztjuk magunkat. Alkalmazkodni kell a változásokhoz és nem szabad a problémára fókuszálni, hanem a megoldásra kell törekedni. Amit még tudok tanácsolni, hogy használjanak ki minden lehetőséget, amit az egyetem kínál. Legyen szó szórakozásról vagy tanulásról. A világ olyan ütemben változik, hogy folyamatosan tanulnunk kell, akár 33 évesen kell beülni újra az iskolapadba. Ha nem jön össze valami először, akkor se adjuk fel, mert csak a kihívások legyőzésével fejlődünk.

 

Interjú: Lukács-Gaál Eszter
Fotók: Beledi Szilárd