Nyílt nap a Zalaegerszegi Egyetemi Központban 

2022. február 2-án sor került harmadik nyílt napunkra, mely személyes jelenléttel valósulhatott meg. A járványhelyzet miatt csak korlátozott létszámban tudtuk fogadni az érdeklődőket Kampuszunkon. Reméljük, hogy minden résztvevő hasznos információkkal gazdagodott képzéseinkről és a hallgatói életről egyaránt. Nyílt napunk különlegessége volt, hogy humanoid robotunk, Pepper köszöntötte először a közönséget. Ezután dr. Németh István főigazgató ismertette a Zalaegerszegi Egyetemi Központ jövőbeli beruházási és fejlesztési terveit, illetve a komplex képzési portfóliót. Dr. Palányi Ildikó a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja előadásában bemutatta a Kar által nyújtott gazdasági képzéseket. Decsi Péter a Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézete által kínált szakokat mutatta be, illetve kiemelte, hogy Zalaegerszegen egyedüliként került meghirdetésre a tesztmérnöki alapképzési szak. Dr. Holczinger Tibor az Informatikai Rendszerek és Alkalmazásai Tanszék igazgatója ismertette a tanszék alá tartozó gazdaságinformatikus képzés specialitásait. Dr. Utasi Anett a Duális Képzési Központ vezetője a duális képzés előnyeiről, pontos menetéről és az adminisztrációs teendőkről informálta a résztvevőket.

001.jpg

Kollégiumunk igazgatója, Nagy Antal előadásában elmondta, hogy szinte minden hallgatónak adott a lehetőség a kollégiumi hely elnyerésére. Családias környezetben, egy felszerelt kollégiumban lakhatnak felvett hallgatóink. A közösség szerepe kiemelt fontosságú Kampuszunkon. Hallgatói szervezeteink is bemutatkoztak nyílt napunk során. Az érdeklődők megismerkedhettek az MKT-Magyar Közgazdasági Társaság és a HÖK - Hallgatói Önkormányzat munkájával is. Márkus Attila a Diákhitel Központ regionális képviselője a diákhitel adta lehetőségekről adott tájékoztatást. Előadásaink végén került sor interaktív kvízjátékunkra, mely első helyezettje egy Samsung okostelefonal gazdagodott. Ezúton is gratulálunk nyertesünknek! A felvételi előtt álló résztvevők egy interkatív "Guide Tour" keretében fedezhették fel Kampuszunkat, kollégiumunkat és könyvtárunkat.

Nyílt napunk az EFOP-3.5.1-16-2017-00010 Duális képzés fejlesztése a Pannon Egyetemen projekt támogatásával valósult meg.