Duális Tábor a Zalaegerszegi Egyetemi Központban

2022. március 16-18-ig került megrendezésre Duális Táborunk, melyre szeretettel vártunk minden középiskolás diákot. A három napos, ingyenes táborunkban a résztvevők testközelből tapasztalhatták meg az egyetemi életet, megismerkedhettek duális képzésünkkel, érdekes előadásokon és szórakoztató programokon vehettek részt.

A tábor első napján a regisztráció és a szállás elfoglalását követően dr. Németh István főigazgató köszöntőjét és előadását hallgathatták meg táborozóink, mely során bemutatásra kerültek a jelenlegi oktatás kihívásai és a Zalaegerszegi Egyetemi Központ jövőbeli fejlesztései, mint a virtuális térben működő oktatótér, azaz a Felhő Campus megvalósítása. Ezután Balogh Diána tanszéki mérnök tartott előadást, melynek témája a mágnesesség volt. Dr. Szűcs Judit adjunktus az informatika világába kalauzolta el az érdeklődőket. Pöltl Ákos biztonsági szakértő egy nagyon aktuális témáról beszélt a fiataloknak, aminek fő témája az internetbiztonság és a social média volt.
Az esti órákban táborozóink egy önismereti és egyben csapatépítő tréningen vehettekrészt, Fehér Piroska life coach vezetésével.

IMG_8523.JPG

IMG_8523.jpg

 

Táborunk második napján is érdekes és izgalmas programokkal vártuk táborozóinkat. A délelőtt folyamán előadásokkal készültünk, melyek során a tanulók megismerkedhettek 2022 szeptemberében induló tesztmérnöki alapszakunkkal, Decsi Péter tanársegéd előadásában. Ezután dr. Utasi Anett a Duális Képzési Központ igazgatója mutatta be a duális képzés folyamatát és lehetőségeit a tanulóknak. A Pannon Egyetem kiemelten törekszik a duális képzés népszerűsítésére és nagyon örülünk neki, hogy a Zalaegerszegi Egyetemi Központ az élen jár a duális képzésben részt vevő hallgatók tekintetében. Az érdeklődők egy kerekasztal beszélgetésen is részt vehettek, ahol lehetőség nyílt közös beszélgetésre is duális hallgatóinkkal, mely során megoszthatták a hallgatósággal tapasztalataikat a képzésről. Ebéd után Zöld Kampusz Tanösvény sétán vehettek részt táborozóink, amelynek egyik állomása kollégiumunk volt, ahol Nagy Antal kollégiumigazgató mutatta be a kollégium által nyújtott szolgáltatásokat. Késő délután a ZalaZONE Járműipari Tesztpályára látogathattak el a tábor résztvevői, ahol egy bemutató előadás után lehetőség nyílt a tesztpálya bizonyos szakaszainak buszos bejárására is, vezetett Guide Tour kíséretében. A tábor mai napja bowlingozással és szórakozással zárul.

Duális Táborunk utolsó napján két előadással is vártuk táborozóinkat. Fehér Piroska life coach és viselkedésprofil tanácsadó vezetésével az önéletrajzírás rejtelmeivel ismerkedhettek meg egy interaktív előadás keretein belül. Ezután dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja tartott előadást az időmenedzsmentről és a hasznos időkihasználásról a mindennapokban.

 

Duális Táborunk az EFOP 3.5.1. -16 -2017 - 00016 "Innovatív megoldásokkal a gazdálkodási duális képzések fejlesztéséért" projekt támogatásával valósult meg.