Digitális Figyelemgazda(g)ság Konferencia  - Szakmai előadások a Zalaegerszegi Egyetemi Központban 

A Zalaegerszegi Egyetemi Napok keretein belül a tegnapi napon a Digitális Figyelemgazda(g)ság Konferencia során szakmai előadásokra került sor Innovációs és Tudásközpontunkban. A rendezvény moderátora Ódor Péter rendezvényszervező volt, aki rövid köszöntője után átadta a szót Pepper robotnak, aki szintén köszöntötte az érdeklődőket, majd felkonferálta dr. Németh Istvánt a Pannon Egyetem stratégiai rektorhelyettesét és a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatóját. Az első előadás során betekintést kaphattunk főigazgató úr által a Zalaegerszegi Egyetemi Központ jövőbeli terveibe, a kínált képzési portfólióba az oktatás jelenlegi és jövőbeli kihívásainak kérdéskörébe is. A konferencia második előadója Halmos Máté az Esport egyesület vezetője volt, aki a gaming jövőjét illetve a függés, a játék, a sport és az életmód témakörét ismertette meg a közönséggel. A szakmai előadások Pöltl Ákos biztonsági szakértő bemutatójával zárultak, aki a közösségi platformok és az appok mögötti gazdasági-, technológiai-, haszonszerzési mechanizmusokról tartott előadást egyszerűen, érthetően, fiatalosan.

 

IMG_8728.jpg

IMG_8728_copy_copy.jpg