Bemutatták hallgatóink pályamunkáikat 

2022. május 4-én került megrendezésre a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg hallgatói számára a Kari Tudományos Diákköri Konferencia, melynek helyszíne Innovációs és Tudásközpontunk volt. Dr. Jármai Erzsébet tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, főiskolai tanár és a Kari TDK elnöke nyitotta meg a konferenciát. Köszöntőjében kiemelte, hogy a résztvevő hallgatók által benyújtott írásbeli pályamunkák nagyon jó pontszámokat kaptak. A konferencia során a hallgatók bemutathatták elkészített pályamunkáikat, 15 perces prezentáció keretében. A zsűri hét hallgató prezentációját és egyben beadott pályamunkáját ismerhette meg. A zsűriben dr. Jármai Erzsébet mellett helyet foglalt dr. Joó István a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg oktatási dékánhelyettese, aki a zsűri elnöki pozícióját látta el és Márkus Mónika Karunk tanársegéd oktatója is.

2022 05 04 itdk konferencia


A Zalaegerszegi Egyetemi Központ kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a hallgatók szakmai támogatására a tudományos munkavégzések során. A beadott pályamunkák több hónapos munka eredményeként készültek el. A felkészülés során oktatóink konzulensként támogatták szakmailag a pályamunkák elkészítését.
A három tagú szakmai zsűri döntésének eredményeként minden résztvevő hallgatónk kiérdemelte a 2023-ban megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő részvételt.

A Kari Tudományos Diákköri Konferenciára (Gazdálkodástudományi tagozat - Közgazdaságtudományi szekció) pályamunkát beadott hallgatók névsora:
Bazsó Máté, Csikós Fanni, Farkas Flóra, Lazariuc Iván, Piskor Klaudia, Valakovics Dominik, Vida Kata

Gratulálunk hallgatóinknak és felkészítő tanáraiknak az elért eredményekhez!

További médiamegjelenések: 

GALÉRIA

Zalaegerszegi Televízió