Új projekt alapú oktatás szeptembertől a Zalaegerszegi Egyetemi Központban ‍


A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya adott otthont a két napos GreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállításnak és Konferenciának. A konferencia első szekciójának fő témája az oktatás, az ipar és az elektromobilitás volt. A szekció első előadója dr. Németh István a Pannon Egyetem stratégiai rektorhelyettese és a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója volt. Az előadás során dr. Németh István bejelentette, hogy 2022 szeptemberétől új projekt alapú oktatás lesz elérhető a szeptemberben induló tesztmérnök alapképzésre felvett hallgatók számára. A cél a mai fiatalok számára befogadhatóbb tudásanyag átadása, mely csak oktatási innováció útján érhető el.

A Zalaegerszegi Egyetemi Központ komplex képzési portfóliót kínál a hallgatóknak, mely egy cég számára minden területet lefedve, megfelelő munkaerőt képes biztosítani. Az oktatás egy olyan ellátási lánc, mely feladata, hogy a munkaerőpiac igényeinek megfelelő munkaerőt képezzen le. A digitalizáció és a technológia intenzív fejlődése új kihívások elé állította az oktatást, hiszen rohamosan jönnek létre újabb és újabb szakmák, melyeket a digitális világ igényei hoztak létre. A folyamatos fejlődéshez csak innovatív megoldások alkalmazásával lehet alkalmazkodni. A projekt alapú oktatás lényege, hogy a hallgatók számára egy tudásfelhőt biztosítson, a hallgatók a projektek által megtanuljanak csapatban dolgozni és valós munkatapasztalatot szerezzenek már a hallgatói évek alatt.

 

IMG_9213.jpg