Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG

mkt logoAz MKT a magyar közgazdák legrégebbi, legjelentősebb szervezete, amely a közgazdasági ismeretek terjesztését, a szakmai közélet fejlesztését, a közgazdászok általános érdekeinek képviseletét vállalta feladatául. Mindezt sokféle fórum: előadások, tanfolyamok, szakmai viták, találkozók, vándorgyűlések szervezésével kívánja teljesíteni. Az ország egyik legnagyobb hagyományú szakmai-tudományos egyesületeként 1894. május 27-én azzal a céllal alapították meg professzorok, akadémikusok, miniszterek, bankárok, kereskedők, országgyűlési képviselők, gazdák, tisztviselők, nagybirtokosok és főrendek, hogy együtt kutassák a nemzetgazdaság felemelkedésének útját-módját.  A társaság – közhasznú egyesületként – a szűken vett tudományon túlmutató közgazdasági viták egyik legfontosabb fóruma. Az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete a Magyar Közgazdasági Társaság Ifjúsági Bizottságának leányszervezete, mely a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ Gazdálkodási Karán működik. 


Tagjaink

A Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg hallgatói, akik megpróbálják már a főiskolás évek alatt megszerezni mindazokat a többletismereteket és készségeket, amelyekre későbbi pályafutásuk során szükségük lesz valamint fontosnak tartják szakmai kapcsolatrendszerünk kiépítésének elkezdését már a főiskolai éveik alatt. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy kezdő közgazdász minél inkább járatos leendő szakmájának gyakorlati felhasználásában, annál nagyobb esélye lesz a sikeres elhelyezkedésre, és a munkában való helytállásra. Az aktív részvétellel mindenki fejlesztheti kreativitását, magabiztossá válhat, tesztelheti vezetői képességét. Ezen tulajdonságok később igen hasznosak lesznek egy vezető munkakörben.

mkt foto


Programjaink

Rendszeres szakmai előadások szervezése, melyek keretében más-más meghívott tart előadást. Meghívott előadóink megosztják szakmai tapasztalataikat a hallgatókkal, válaszolnak a kérdésekre és vitáznak a témában elmélyült ismeretekkel rendelkezőkkel. A gólyaavató megszervezése és a Kar Hallgatói Önkormányzatával közösen szervezett Egyetemi Napok további kikapcsolódást jelentenek a hallgatók számára. Rendszeresen szervezünk bel- és külföldre utazásokat, amelyek nagyszerű lehetőségeket és élményeket biztosítanak az Egyete, hallgatói és oktatói számára. Az évente megrendezendő Fiatal Közgazdászok Országos Találkozója lehetőséget ad arra, hogy tagjaink megismerkedjenek végzett közgazdászokkal, egymással és értékes kapcsolatokra tegyenek szert.


Jövőképünk

A Karunkon végzett hallgatók nagy elméleti és jó gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. Szervezetünk ezt a kiemelkedő tudásbázist szeretné bővíteni és szélesíteni előadások, szakmai konferenciák szervezésével. Célunk, hogy kialakuljon egy olyan közgazdász társadalmi réteg, amely eredményesebben tud együttműködni hazánk gazdasági megerősödésének, felemelkedésének érdekében.


Elérhetőségek

MKT Iroda
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Gasparich M. u. 18/A
Iroda: F épület (Innovációs és Tudásközpont) Földszint 008-as szoba