Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ
Lezárult a "Regisztrációs hét" és a "Gólyanapok" rendezvénysorozat 
 
 
Hétfőtől péntekig került megrendezésre a "Regisztrációs hét" és a "Gólyanapok" programsorozat Kampuszunkon. A hétfői napon a tájékoztató előadásoké volt a főszerep, majd kedden kezdetét vették a "Gólyanapok" keretében megrendezett programok, ahol a szórakozás, a kikapcsolódás és a közösségépítés volt főszerepben.
 
IMG_9551.jpg
 
A képen: a Gólyanapok programjain résztvevő elsőéves hallgatók,a zsűri és a programokat szervező PEHÖK tagjai 
 
Gólya ismerkedés, csapatvetélkedők, zászló festés, bográcsozás, sárkányhajózás, csocsó, biliard, darts és kocsmatúra várta az elsős hallgatókat. Szórakozásból nem volt hiány, hiszen a Hallgatói Önkormányzat szervező tagjai gondoskodtak a jó hangulatról. A résztvevő gólyák négy csapatban vetélkedtek egymással a háromnapos programsorozat ideje alatt. A csütörtöki nap zárórendezvényén a zsűri előtt is bemutatták az elkészült csapatzászlókat és indulókat. A zsűri tagja volt dr. Németh István a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója is, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a tanulás fontossága mellett az összetartó közösség és a jó hangulat kiemelten fontos az egyetemi évek alatt.
 
A zsűriben foglalt helyet Németh Gábor a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke, Nagy Antal kollégiumvezető, Decsi Péter a Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet oktatója, Kalmár Laura a PEHÖK GKZ korábbi elnöke és Szabó Péter kommunikációs munkatárs is. 
 
Reméljük, hogy nagyon jól érezték magukat gólyáink és sok sikert kívánunk az előttük álló egyetemi évekhez!