Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Senior Akadémia – Zalaegerszeg város története volt az előadások középpontjában

„Gondját, baját akassza a szegre, jöjjön a virágos Zalaegerszegre!”- ez is lehetett volna a mottója a Senior Akadémia őszi szemeszter záró programjának, melyen történeti áttekintést kaphattak az érdeklődők Zalaegerszeg múltjáról.

 IMG_7010-2.JPG

 

Béres Katalin történész-főmuzeológus Czobor Mátyás életét mutatta be a hallgatóságnak, majd dr. Vándor László régész, nyugalmazott múzeumigazgató arról beszélt mit is értünk valójában Zalaegerszeg alatt. Előadásában egy régész szemüvegén keresztül láthatták, miként lett egy kistelepülésből megyeszékhely. Dr. Bilkei Irén PhD nyugalmazott főlevéltáros Egerszeg írásos emlékein keresztül mutatta be városunk történelmét.

Az előadások után könyvbazár várta az érdeklődőket, ahol a zalaegerszegi történeti és művészeti kiadványokból válogathattak.