Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Könyvbemutató - Emlékek a zalaegerszegi közgazdászképzés fél évszázadáról

A zalaegerszegi közgazdászképzés 50 éves jubileuma alkalmából megjelent kötet bemutatóját tartottuk az Infocentrum Nagyelőadójában.

A vendégek között köszönthettük városunk megjelent vezetőit, oktatóinkat, munkatársainkat, együttműködő partnereinket, valamint alumni hallgatóinkat.

A könyvbemutatón dr. Németh István főigazgató köszöntő beszédében kiemelte, olyan könyvet sikerült összeállítani a jubileum kapcsán, ami emberi sorsokról szól, személyükön keresztül bemutatva a zalaegerszegi közgazdászképzést. Hozzátette, ezek a sorsok, a sikeres emberek definiálják tulajdonképpen az intézményünket, akiknek köszönhetjük, hogy ennek a képzésnek ilyen jó híre van.  

 IMG_4888.jpg

 Fotó: Katona Tibor

 

Dr. Vadvári Tibor alpolgármester, aki több mint húsz éve oktatóként segíti a gazdászképzést, köszöntőjében megerősítette, hogy egy olyan könyv született, ami nem a száraz tényeken alapul, hanem emlékeken keresztül mutatja be az elmúlt 50 éve. 

A jubileum alkalmából elkészült „Emlékek a zalaegerszegi közgazdászképzés fél évszázadáról” címet viselő könyvet Bóbics László író jegyzi, akivel Jóna István, a Marketing és Kommunikációs Iroda munkatársa beszélgetett. A szerző kiemelte, hogy egy családias, összetartó közösséget ismert meg a könyv készítése során. Elhangzott, hogy rengeteg történet merült fel a beszélgetések során, melynek egy része a könyvben is olvasható. 

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA