Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ
Soha nem látott érdeklődés a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának képzéseire
 
 
Az idei évben 126 ezren jelentkeztek a magyar felsőoktatási intézményekbe, ez a szám tavaly 99 ezer volt.
 
A Pannon Egyetem képzéseit idén első helyen összesen 2562 fő jelölte meg. A Zalaegerszegi Egyetemi Központban a szeptemberben induló képzésekre az idei felvételi eljárás során rekordszámú jelentkező, 249 fő adta be első helyen jelentkezését. Ez 50 százalékos emelkedést mutat, a tavalyi első helyes jelentkezésekhez képest.
 
A mérnöki szakok idén kifejezetten jól teljesítettek. Népszerűségüket mutatja, hogy a Pannon Egyetem mérnök képzéseire az első helyes jelentkezők esetében 38,5 százalékos volt az emelkedés. A Zalaegerszegi Egyetemi Központ mérnök képzéseire a tavalyi évhez képest 77,8 százalékkal nőtt az első helyes jelentkezők száma, a jelenlegi adatok alapján 64 új mérnök hallgatót üdvözölhetünk szeptemberben Kampuszunkon. Külön öröm számunkra, hogy az újonnan indított szakunkra, a tesztmérnöki képzésre is nagy az érdeklődés.
 
A gazdaságtudományi képzési területen is növekedésről számolhatunk be, hiszen a Pannon Egyetem veszprémi gazdaságtudományi képzéseire 11,5 százalékkal emelkedett az első helyes jelentkezők létszáma. A zalaegerszegi gazdaságtudományi képzéseket idén 139-en választották első helyen, mely a tavalyi 94 főhöz képest 47,9 százalékos emelkedést mutat. Elmondható tehát, hogy minden képzési területen jelentős növekedés figyelhető meg.
 
 334954487_606533520868745_816004952226038258_n_copy_copy.jpg
 
 
Köszönjük minden felvételizőnek, aki a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ képzéseit választotta! 
 
Találkozunk szeptemberben Kampuszunkon!