Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Jubileumot ünnepelt a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezete 



Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte meg a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezete. A jubileumot Zalaegerszeg egyik legpatinásabb helyszínén, a város Dísztermében tartott rendezvénnyel ünnepelte a szervezet.

 

IMG_6101.jpg

 

A nyitó beszédet Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere mondta, melyben kiemelte, hogy a szervezet alapítása helyes és jó döntés volt. Ebben az 50 évben az MKT Zala Megyei Szervezete olyan együttműködéseket indított el az egyetemmel, az önkormányzati cégekkel és a városvezetéssel, amire büszkék lehetünk és jól szolgálták a gazdaságfejlesztési törekvéseket is.


Vigh László országgyűlési képviselő ünnepi beszédében elmondta, hogy ez az esemény egybe esik az Alaptörvény napjával, amit 2011-ben fogadott el az Országgyűlés. Kiemelte ahhoz, hogy az ország jól működjön, kellenek a közgazdászok, akik tehetségükkel és javaslataikkal segítik életünket.

 IMG_6107.jpg

 
A folytatásban dr. Baráth Etele, volt Európa-ügyi miniszter, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejlesztéspolitikai Szakosztályának elnöke, az országos elnökség tagja mondott beszédet, melyben élete egyik meghatározó élményének nevezte az 1970-74 között Zalaegerszegen töltött időszakot. Az ország egyik legrégebbi egyesülete kiállta az idő próbáját és az egykori tagjai közül többekről is utcát neveztek el. A társaság igazi olvasztótégelye volt a közgazdaságtudományoknak és a szakma kiemelkedő képviselőinek.

Dr. Csanádi Ágnes, a Magyar Közgazdasági Társaság Zala Megyei Szervezetének alelnöke és a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg egyetemi docense rövid történeti áttekintésében a szervezet jeles eseményeit és történéseit elevenítette fel.

 

IMG_6269_copy.jpg

 

Az ünnepi ülés díszvendége és előadója dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter volt, aki bevezetőjében negyven évvel korábbra tekintett vissza, amikor Zalaegerszegen volt katona. Szakmai előadásában „A területfejlesztés új irányai” címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, benne az ország és régiónk gazdasági fejlődéséfelzárkóztatásáról.

Záró gondolatként Berta László, az MKT Zala Megyei Szervezetének elnöke és a Zalaco Zrt. elnök-vezérigazgatója személyes tapasztalatait osztotta meg, majd a jelenlévő fiatalokhoz szólva elmondta, hogy meg kell tanulniuk és egyben meg kell tapasztalniuk a permanens válságkezelési technikákat, hogy jó közgazdászok lehessenek.

 

IMG_6366_copy.jpg

 

A konferenciát követően az MKT Zala Megyei Szervezetének tagjai és a meghívott vendégek ünnepi elnökségi ülést tartottak.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA