Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

A vízen is első a biztonság!

 

Közeleg a nyár, a strandolás és ilyenkor előkerülnek a pincékből, padlásokról a vízi eszközök, amelyek biztonságos használatával nem minden esetben van tisztában a használója. Ezen téma köré épült fel a Zalaegerszegi Kajak-Kenu-Sárkányhajó Egyesület és a Zalaegerszegi Egyetemi Központ közös szervezésében megvalósuló „In the water” című ingyenes szakmai előadás, melynek helyszíne az Innovációs és Tudásközpont földszinti előadóterme volt.

 

IMG_8709.png

 

Várnai Tibor, a ZKKSE elnökének ráhangoló gondolatait követően Lengyel Tibor, a Balatoni Vízirendészet Igazgatásrendészeti osztályának vezetője, hajózási vizsgabiztos tartott előadást az érdeklődőknek. Elsődlegesen a vízi biztonságról beszélt, majd prezentációjában kitért a fürdőhelyekre, a fürdés szabályaira és veszélyeire. Kiemelten foglalkozott a vízi közlekedéssel, kiemelve a vízi sporteszközök, csónakok, kajakok, kenuk elsődleges szabályait kötelező felszereléseket, az írott, vagy íratlan magatartási szabályokat, amelyek a biztonságot szolgálják.

- Tapasztalatom szerint a vízi közlekedés biztonságosabbnak tűnik, vagy legalábbis kevesebb, ritkább a baleset, mint a közúti közlekedésben. Egyszóval fegyelmezettebbek a vízi közlekedők. Az életkor növekedésével azért valamelyest romlik ez a fegyelem, de fiatal korban azért jól lehet kezelni, és a 18 éven aluli korosztály nagyon figyel a saját biztonságára és a felnőttek által diktált szabályokra. Amikor már a felnőttek önállóan mozognak, akkor ez nem mindig van így- mondta Lengyel Tibor.

A program végén szakmai kérdezz-felelek során olyan kérdésekre is választ kaptak a jelenlévők, mint „Hova parkoljunk a kenuval, ha nem látunk kenukikötőt a part közelében? Milyen szabályok vonatkoznak a vízi eszközök tárolására?”