Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Lezárult a gólyanapok rendezvénysorozat

 

Remek hangulatban zárult a harmadik alkalommal megtartott Gólyanapok programsorozat Kampuszunkon, melyet a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), a Kollégiumi Intéző Bizottság (KIB) és a Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete (MKT) hallgatói szervezetei közösen szerveztek.

 

IMG_4998.JPG

 

Hétfőtől csütörtökig minden délutánra tartalmas, csapat- és közösségépítő feladatokat találtak ki a szervezők. Rutinos csapatvezetők segítették a gólyákat, akiket öt csapatra osztottak a feladatmegoldások során. Olyan nevet kellett választaniuk, melyben szerepel a ZEK, majd a csapatnak indulót és zászlót is kellett készítenie érdekes szavak felhasználásával, melyet a szervezők adtak a fiataloknak. Kedden remek hangulatú sportos délutánt töltöttek a Gébarti-tó partján a résztvevők és a csapat nagy része a sárkányhajózást is kipróbálta. Szerdán csapatversenyek és bagolytúra volt a program, majd csütörtökön, a záró napon az Innovációs és Tudásközpont földszinti előadójában hat fős zsűri előtt mutatták be zászlóikat és indulójukat a csapatok. A szervezők a legjobb csapatot, zászlót és indulót is díjazták, valamint megválasztották a PE ZEK gólyalányt és gólyafiút is.

 

Köszönjük, hogy ennyien részt vettetek a programokon! 

Sikeres tanévet és sok-sok élményt kívánunk!