Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Kampuszunkon tartotta rendezvényét a Nagyvállalati Klub

A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ szervezésében az Innovációs és Tudásközpont előadótermében került megrendezésre a Nagyvállalati Klub elnevezésű rendezvény soron következő találkozója. A programon a helyi nagyvállalatok képviselői mellett Kampuszunk vezetői és oktatói vettek részt, melynek nem titkolt célja volt, hogy a cégek, vállalkozások számára bemutassuk, vonzóbbá tegyük intézményünket, keresve az együttműködési lehetőségeket.

 

IMG_7310.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az elmúlt évben hozta létre a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Nagyvállalati Klubot, azzal a szándékkal, hogy a nagyvállalatok vezetői találkozni tudjanak egymással, illetve az ismereteiket, a tapasztalataikat és a kihívásaikat megoszthassák egymással. 

- Meggyőződésünk, hogy egy városnak, egy térségnek, illetve egy gazdasági környezetnek alapvető feltétele, hogy a felsőoktatáson keresztül is szolgálja a cégek jövőjét, mint anélkül – fogalmazott Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

 

IMG_7314.jpg

Fotó: Jóna István

 

A vendégeket dr. Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ mb. főigazgatója köszöntötte és röviden bemutatta egyetemi központunk képzéseit. Emellett kiemelte, hogy az oktatás mellett kutatásokat is végeznek az Egyetem oktatói, melyek közül több is bemutatásra került a vállalatvezetők részére.

Decsi Péter, a Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet oktatója „Az intelligens anyagok” címmel mutatta be kutatási témáját. Dr. Szűcs Judit, a Műszaki Informatikai Kar Informatikai Rendszerek és Alkalmazásai tanszék adjunktusa prezentációjában „Smart VR & Spatial AI” címmel digitális környezetben végzett kutatás részleteit ismertette.

„Járatütemezés fejlesztése egy zalaegerszegi székhelyű termelővállalatnál” címmel a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Logisztika és Menedzsment Informatika Tanszék részéről Fehér Norbert mesteroktató, folyamatfejlesztő, a leansixsigma.hu tulajdonosa tartott előadást. 

A megatrendek ismerete különösen fontos az üzleti és társadalmi stratégiaalkotás szempontjából. A témával kapcsolatban dr. Utasi Anett egyetemi docens, a Pannon Egyetem Ajka Kampusz és a Duális Képzési Központ igazgatója tartott előadást „Zöld és fenntartható gazdaság” címmel. Az előadások sorát Tóth Balázs, a Webcloud Kft. stratégiai pénzügyek igazgatójának, egyetemünk korábbi óraadójának „Digitalizáció és technikai fejlődés” címmel megtartott prezentációja zárta. 

 

IMG_7463.jpg

Fotó: Jóna István

 

A Nagyvállalati Klub kötetlen beszélgetéssel zárult, amely során a bemutatott kutatási területekről és az Egyetem, valamint a vállalatok együttműködési lehetőségeiről is beszélgettek a résztvevők. 


További médiamegjelenések: 

GALÉRIA