Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

A március 15-ei városi megemlékezésen vettünk részt

 

A hagyományokhoz hűen Zalaegerszegen a Deák téren és a Csány téren tartottak megemlékezést az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire emlékezve. A Kossuth utcán a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar, a Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület és a Zalai Táncegyüttes tagjainak felvezetésével vonult az ünnepség helyszínére az ünneplők sokasága.

 

IMG_2022.jpg

Fotó: Jóna István

 

Csány László szobránál Balaicz Zoltán polgármester tartott ünnepi beszédet, melyben kiemelte, hogy nemzeti identitásunk és a magyar szabadság szimbólumának kiemelkedő ünnepének megismerése felelősséget ró mindannyiunkra. Hozzátette, március 15-e tiszta lelkiismeretet követel tőlünk. Azt, hogy végig gondoljuk, mit tettünk vagy mit mulasztottunk el megtenni a haza, a nemzet és kisebb közösségünk, Zalaegerszeg érdekében.

- A szabadságot nem egy arctalan tömeg vívta ki. Hőseink nevéhez az idők végezetéig hozzátapad egy szó: szabadság! – mondta beszédében Balaicz Zoltán.

A megemlékezést Hertelendy Attila színművész, Pál Kriszti énekesnő, valamint  Ifj. Horváth Károly és zenekara kíséretében a Zalai Táncegyüttes előadása tette felemelővé.

 

IMG_2056.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az ünnepségen a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ képviseletében részt vett dr. Palányi Ildikó mb. főigazgató és Kocsis Krisztián elsőéves hallgató, akik a városi szervezetekhez és intézményekhez hasonlóan az emlékezés koszorúját helyezték el a szobor talapzatán.