Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Esély Gála - Fogyatékkal élők mutatták meg tehetségüket

 

Hatodik alkalommal rendezte meg a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) az Esély Gála névre keresztelt programját, amelyen fogyatékkal élők mutattak be prózai, zenés és táncos produkciókat. A rendezvény szorosan kapcsolódik az esélyegyenlőség világnapjához. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja első alkalommal adott helyet az eseménynek. 

 

IMG_4756.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az Infocentrum tetőtéri Nagyterme megtelt a fellépőkkel, kísérőikkel és hozzátartozókkal, akik feszülten várták ki, milyen műsorral készültek társaik az Esély Gálára. A program elején dr. Joó István, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg oktatási dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket, felhívva a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra és az elfogadás fontosságára.

A program szakmai fővédnöke, a zalaegerszegi Béke Ligeti Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény főigazgatója Herold József arról a lehetőségről beszélt, amit a MOFE teremtett meg a fogyatékkal élő embereknek, hogy megmutathassák tehetségüket.

Gecse Péter, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város alpolgármestere megköszönte a szervezőknek, a szakmai partnereknek, a támogatóknak, hogy megszervezték az eseményt, melynek kiemelt üzenete, hogy mindenki értékes tagja a társadalomnak.

 

IMG_4828.jpg

Fotó: Jóna István

 

A köszöntők után következtek a fellépők, akik a vármegye különböző intézményeiből jöttek. A gálára az újnéppusztai Szivárvány Integrált Szociális Intézmény, a Lenti Kolping Támogató és Foglalkoztató Központ, a DOWN Mosolyambulancia Egyesület, a Béke Ligeti Általános Iskola, valamint a Mandulavirág Fogyatékossággal Élők Református Szeretetotthonának fiatal és felnőtt lakói hoztak egyéni és csoportos produkciókat.

 

IMG_5019.jpg

Fotó: Jóna István

 

A program végén minden résztvevő intézmény emléklapot és egy kis ajándékot is kapott, megköszönve a tevékeny részvételt a programon. Zárszóként Tóth Ágnes, a MOFE elnöke könnyeivel küszködve elmondta - "Mindenkiben van tehetség, rejtőzik bennük egy csoda, amit most megmutathattak az Esély Gálán. Lehetőséget kaptak, alkottak és értéket teremtettek. Hozzátette, hogy azon fáradoznak az egyesület tagjaival, hogy minél szélesebb körben megismertessék  az emberekkel, hogy a fogyatékkal élőkben is mennyi szeretet és tehetség lakozik.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió