Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

GreenTech 2024 - Zöld energia, zöld átállás

 

Május 23-án, csütörtökön délelőtt nyitotta meg kapuit a V. GreenTech Zalaegerszeg Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia a ZalaZONE Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán. A kétnapos rendezvényen az idén 75 éves jubileumát ünneplő Pannon Egyetem kiemelt standdal készült, hiszen az idei évben az esemény fő támogatójaként volt jelen. 

 

IMG_0353.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az idei programot, amely immár nemzetközi szintre is lépett Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a GreenTech programmal a figyelem Zalaegerszegre irányul és olyan fontos témákra világít rá, mint a környezetvédelem, a természetvédelem, a klímavédelem és a fenntarthatóság. Kiemelte, hogy a város jó úton halad a klíma- és környezetvédelem területein és az elmúlt időszakban, közös összefogással sokat tettek azért, hogy az ország élharcosai legyenek ezen a területen.

Köszöntőt mondott még Vigh László, országgyűlési képviselő, dr. Bacsa György, a MOL Nyrt. ügyvezető-igazgatója és dr. Szép-Tüske Rita, a HIPA vezérigazgató-helyettese.

A rendezvényen a fő előadást Lantos Csaba energiaügyi miniszter tartotta, aki kiemelte az elmúlt időszak sikereit a zöld energia hasznosítás területén. Elmondta, hogy Magyarország energiaszuverenitásra törekszik, és olyan lépéseket tettek ennek érdekében, ami csökkentette az ország energiafüggőségét. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter videóüzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit.

Az előadásokat követően panelbeszélgetésekkel folytatódott a program, melynek első előadását dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora tartotta „Fenntartható fejlődés: ábránd vagy valóság” címmel.

 

IMG_0239.jpg

Fotó: Jóna István

 

A gondolatébresztő bevezető után a kerekasztal beszélgetést dr. Rostási Ágnes, a Pannon Egyetem rektorhelyettese moderálta, melynek résztvevői dr. Gelencsér András mellett, Vankó Zsuzsanna, a Sala Scriptura Teológiai Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára, Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem egyetemi docense és Huszár András, a Green Policy Center társalapítója volt.

A folytatásban a „Zöld átállás: zöld energia előállítása, tárolása” címmel Gulyás Tibor, stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár vezette fel a soron következő panelbeszélgetést. A Sorossi Sándor által moderált beszélgetésben részt vett dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora.

 

00_copy.jpg

Fotó: Jóna István

 

A konferencia helyszínén tartotta kihelyezett kuratóriumi ülését a Pannon Egyetemért Alapítvány. Az intézmény kiemelt helyet kapott a rendezvényen, így már a belépéskor az Egyetem standjával találkozhattak a látogatók. A pult mögött a Pannon Egyetem munkatársai készültek különböző interaktv bemutatókkal (hőkamera, Arduino mikrovezérlő panel, víztisztító készülék, Pepper robot, kvízjátékok) és fogadták a vármegye középiskoláiból érkező fiatalokat, illetve a rendezvényre kilátogatókat.

A pénteki napon többek között a mesterséges intelligencia, a körforgásos gazdaság és a zöld közlekedés témakörében hangzanak majd el előadások.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA