Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Kaland a fenntarthatóság jegyében-Adys diákok jártak Kampuszunkon

Különleges utazásra hívtuk és vártuk szombaton a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI 4. évfolyamos diákjait és pedagógusait. Programunk központi témája a fenntarthatóság volt, amelynek elemeit játékos formában ismertettük meg a fiatalokkal.

IMG_20251018_110654.jpg

Fotó: Jóna István

 

A kisdiákok állomásról állomásra haladva fedezhették fel, milyen módon óvhatjuk közösen a Földet, hogyan spórolhatunk az energiával, miért fontos a levegő, a víz és az élelmiszerek védelme, valamint mit jelent a körforgásos gazdaság.

Az Innovációs és Tudásközpont földszinti előadójában Pepper robot felvezetője után Jóna István kommunikációs referens köszöntötte a közel hatvan fős csapatot, és rövid videókon keresztül mutatta be a Pannon Egyetem fenntarthatósági törekvéseit.

 

IMG_20251018_105027.jpg

Fotó: Jóna István

 

A bevezetőt követően nyolc állomáson haladva, nyolc lelkes csapat vágott bele a kalandba, hogy sok új ismerettel gazdagodjon. A rendezvény végén mindenki győztesnek mondhatta magát, hiszen remekül teljesítették a feladatokat. Apró ajándékokkal és egy rovarhotellel köszöntük meg az adysok részvételét.

A fenntarthatósági állomásokon munkatársaink – Hoczinger Melinda (NK), Bella Dániel és Ágh László –, valamint hallgatóink: Imre Dominika, Seláf Panna, Csurgai Dávid és Tóth Barnabás segítették a résztvevőket.

A programot egy útravaló gondolattal zártuk:
„Minden apró lépés számít – hiszen mindannyian sokat tehetünk a jövőnkért és a környezetünkért!”