Bemutatták Zala vármegye TOP 100 vállalkozását – a Pannon Egyetem rektora az MI gazdasági szerepéről tartott előadást
Zala vármegye meghatározó gazdasági eseményére került sor szerdán az Arany Bárány Szálloda télikertjében, ahol bemutatták a TOP 100 Zala vármegye gazdasága 2025 című kiadványt. A rendezvényen a térség vállalkozásainak elmúlt évi teljesítményét értékelték, valamint a résztvevők előadásokat hallhattak a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a hazai gazdaság előtt álló kihívások témakörében.

Fotó: Jóna István
A bemutatott lista a legalább 2,8 milliárd forintos nettó árbevétellel rendelkező cégeket tartalmazza; a száz legnagyobb zalai vállalkozás összesen 872 milliárd forintnyi árbevételt ért el az elmúlt évben. A kiadványt 2012 óta minden évben a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zalai Hírlap és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösen állítja össze.
A rendezvényt Kovács Dezső, a kamara elnöke nyitotta meg, majd dr. Sifter Rózsa főispán ismertette a vállalkozások számára elérhető gazdaságélénkítő és beruházásösztönző lehetőségeket. Elmondta: a Zala Vármegyei Kormányhivatal 2024–25-ben közel 60 vállalkozás indulását támogatta, összesen 210 millió forint hazai és uniós forrás felhasználásával.
Ezt követően Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt a tudásalapú, innovatív és digitalizált magyar gazdaság jövőjéről. Kiemelte: a kamara a közeljövőben 10 ezer vállalkozásnak kíván segítséget nyújtani a mesterséges intelligencia hatékony alkalmazásához.

Fotó: Jóna István
A rendezvény szakmai részének kiemelt előadója dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora volt, aki a mesterséges intelligencia gazdasági jelentőségéről és az innovációs szemlélet formálásáról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. A rektor a hatékonyság négy pillérét – technológia, innováció, ember, fenntarthatóság – vizsgálta, kiemelve, hogy azok csak összehangoltan képesek valódi versenyelőnyt teremteni a vállalkozások számára. Rámutatott: a digitalizáció hiánya miatt a magyar kkv-k termelékenysége jelenleg az uniós átlag 47 százalékát éri el, és egyelőre sok cégben továbbra is kihasználatlan érték marad a munkavállalói tehetség, amely a túltermelés, a hosszú szállítási láncok és a többletfeldolgozás mellett további hatékonysági veszteséget okoz.
A TOP 100 lista elemzését Tardos-Martsa Kinga, a NAV regionális osztályvezetője ismertette. Mint elmondta, idén újdonság, hogy a rangsort a kamara által szerkesztett nyilvános céginformációs beszámolók alapján állították össze. Zalában jelenleg 56 ezer vállalkozás működik, társasági adót 7,6 ezer cég fizet.

Fotó: Jóna István
A rendezvény a Buza Beáta moderálásával zajló kerekasztal-beszélgetéssel zárult, ahol cégvezetők osztották meg tapasztalataikat és véleményüket a vállalkozások előtt álló lehetőségekről, valamint a jövő gazdasági kihívásairól.
A Pannon Egyetem számára kiemelten fontos, hogy a régió gazdasági szereplőivel együttműködve járuljon hozzá a tudásmegosztáshoz, az innováció erősítéséhez és a digitalizáció előmozdításához.







