Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

ÚJ JÖVŐKÉP MNB TANULMÁNYI VERSENY 2020

Interjú döntőbe jutott hallgatóinkkal - Végh Viviána Annával és Szabó Kingával

Örömmel jelentjük be, hogy Karunk két végzős, pénzügy és számvitel alapszakos hallgatója, Szabó Kinga és Végh Viviána Anna bejutott az „Új Jövőkép MNB Tanulmányi Verseny” országos döntőjébe. 205 pályamunkából választotta ki a szakmai zsűri a 36 legjobbat. Hallgatóink az új demográfia program témaköréhez kapcsolódóan nyújtották be pályázatukat „Az érem másik oldala” címmel. A döntőben prezentációt kell tartaniuk a témában, melyre 2020. december 02-án kerül sor. A hallgatók versenyre való felkészülését Balázsné dr. Lendvai Marietta tanárnő segíti.  

2020 11 26 Pannon Egyetem MNB verseny dontos hallgatok

Mi motivált bennetek abban, hogy részt vegyetek a versenyen?

- Anna: Én korábban már részt vettem Tudományos Diákköri Konferencián is. Nagyon jó volt a hangulat és a társaság is, ezért szerettem volna ezt az élményt újra átélni. Kiváló fejlődési lehetőségnek tartom ezeket a versenyeket, melyet érdemes kihasználni.

- Kinga: Annával találtunk egy jó ötletet, amely igazán foglalkoztatott is bennünket, ezért egy jó lehetőségnek találtam. Ezen kívül szakmailag is tudok fejlődni és a prezentációs készségeimet is tudom fejleszteni ezáltal. Nem mellesleg egy jó közösségnek is a tagja lehetek.

Mit adott nektek ez a verseny és milyen nehézségek voltak a dolgozat megírásában?

- Anna: Emberek elé kiállni és előadni egy tanulmányt az mindig nagy kihívás. Sajnos a jelenlegi járványhelyzetben ezt online módon kell megvalósítani, így még inkább kihívás számunkra, hogy átadjuk a tanulmányunk mondanivalóját.

- Kinga: Számomra a legjelentősebb a fejlődési lehetőség, illetve olyan tapasztalatokkal gazdagodhatunk, amelyet az életben is hasznosítani tudunk a jövőben. Számomra a legnehezebb a dolgozathoz kapcsolódó interjúk elkészítése volt, mivel a jelenlegi helyzetben sok interjú alannyal csak elektronikus úton tudtam felvenni a kapcsolatot.

Mit tanácsolnátok azoknak, akik még csak szemeznek hasonló megmérettetésekkel?

- Anna: Szerintem a legfontosabb a témavezető oktató személye, mert ő nagyon sokat tud segíteni a dolgozat elkészítésében. Választani kell egy olyan érdekes témát, ami aktuális, amihez sok szakirodalmat lehet felhasználni és ami valóban érdekli őket.

- Kinga: Én csak azt tudom tanácsolni hallgatótársaimnak, hogy vágjanak bele, mivel olyan tapasztalatokkal gazdagodhatnak, amivel csak nyernek.

Interjú: Lukács-Gaál Eszter