Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ
Mentor tréninget tartottunk oktatóinknak és kollégáinknak

 
Kétnapos mentor tréningen vettek részt a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ oktatói és tanulmányi ügyintézői, melynek az Infocentrum tetőtéri Kisterme adott helyszínt.
 
 IMG_5699.jpg
 
 
A tréninggel kapcsolatban dr. Palányi Ildikó, megbízott főigazgató asszony adott tájékoztatást:
- A Pannon Egyetemen is nagyon hangsúlyos napjainkban a hallgatói lemorzsolódásnak a csökkentése. Ennek érdekében az oktatóknak és a hallgatókkal foglalkozó ügyintéző kollégáknak mentortréninget tartottunk. A mentorálás célja az, hogy minél jobban oda tudjunk figyelni a hallgatóinkra és tudjuk őket segíteni. A problémákat időben észre kell, hogy vegyük, és ehhez kapnak segítséget a résztvevők szakembertől a kétnapos tréningen.
 
A 12 órás tréninget Egyed Ildikó, a Pannon Egyetem Karrier és Hallgatói Szolgáltatóközpont vezetője tartotta.
- Az első napon azzal foglalkoztunk, hogy megismerjük a mentoring folyamatát, milyenek az első lépések, és hogyan kell zárni egy mentoring folyamatot. Ezen felül megbeszéltük a mentorkompetenciákat, tehát volt egy érzékenyítő része is a tréningnek, ahol mindenki reflektálhatott a saját kompetenciájára, majd megnéztük a mentorságnak a fejlődési ciklusait. Megismerkedtünk egymással és csapatot építettünk. A második napon a kommunikációs készségeket fejlesztettük, ami alatt értem az értő figyelmet, hogy hogyan tudunk meghallgatni másokat, akiknek problémái vannak. Nagyon sok elméleti és gyakorlati anyagot hoztam és ezeket játékokkal ötvözve, élményszerűen tréningeztük végig a két napot a résztvevőkkel - foglalta össze a képzési programot Egyed Ildikó.
 
A tervek szerint augusztus végén, vagy szeptember elején újabb tréningre kerül majd sor, melybe még több oktatót és kollégát vonunk be Egyetemi Központunkból.