Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

A startupok világa és a vállalkozásfejlesztés volt a látogatás középpontjában

Kovászna megyéből egy vállalkozói delegáció látogatott Kampuszunkra kedden délelőtt. Zala Vármegye Önkormányzata a Bethlen Gábor Alapkezelő pályázati forrásából bonyolította le a kétnapos programot, melynek egyik állomása a Zalaegerszegi Egyetemi Központ volt.

 IMG_7497.jpg

 

A delegációt zalai oldalon Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke kísérte, míg a Kovásznai küldöttséget Tóth Szabolcs Barnabás, Kovászna Megye Tanácsának társadalmi kapcsolatokért felelős irodájának vezetője vezette.

- Testvérmegyénkből érkezett egy delegáció, melynek tagjai valamennyien startupokat, illetve vállalkozásokat működtetnek. Tapasztalatokat és jó gyakorlatokat gyűjtenek az ittlétük alatt - tájékoztatott Pácsonyi Imre.

A nyolcfős határon túli küldöttségnek rövid Zöld Kampusz túra keretében mutattuk be Egyetemi Központunk fenntarthatósági törekvéseit. A vállalkozói delegációnak az Innovációs és Tudásközpont földszinti tárgyalójában dr. Szili-Fodor Dóra, mb.főigazgató-helyettes számolt be a fejlesztési programjainkról és képzéseinkről.  Horváth András, alumni hallgatónk és külsős óraadónk a zalai startupokról tájékoztatta a delegáció tagjait. 

Rövid beszélgetés keretében megismerkedhettünk vendégeink tevékenységével, vállalkozásaik nehézségeivel és sikereivel. A Kovászna megyei küldöttségben turizmussal, sporttal, film és fotókészítéssel, belső tervezéssel és ruhakészítéssel foglalkozó vállalkozókat ismerhettünk meg.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA