Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ
Zalaegerszegi bronzérem a csörgőlabda egyetemi országos döntőben 
 
 
Szombaton Budapesten, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium új sportcsarnokában rendezték a Csörgőlabda MEFOB versenyt. A Zalai Egyetemi Sportegyesület és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ közös csapata öt fővel utazott el a versenyre. A Zalaegerszegi Egyetemi Központ életében történelmi pillanat ez, hiszen zalaegerszegi egyetemi csapat először vett részt a MEFS- Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által rendezett MEFOB versenyen.

 
402660102_277806865225364_7644016444252228499_n_copy.jpg
 
Fotó: BGE Sport Facebook / Varga Ottó
 
A fővárosi versenyen összesen 4 egyetem 6 csapatot nevezett. A szervezők két három csapatos csoportot alakítottak ki, ahol csoportmérkőzések során dőlt el a sorrend. A csoportelsők játszották a döntőt, míg a csoportmásodikok a bronzéremért küzdhettek.
 
A PE ZEK csapata a VamosBGE és az ELTE együttesével került egy csoportba. A zalaegerszegi egyetemi csapat az első meccsét a VamasoBGE ellen vívta, ahol 10:0-ás sikert könyvelhetett el, majd a második csoportmeccsen az ELTE csapatával mérte össze tudását. Az ELTE csapatát válogatott csörgőlabdázó is erősítette. 2-2-ig volt szoros volt a mérkőzés, a csapatoknak felváltva megvoltak a helyzeteik, végül 10:3-as sikert ért el az ELTE csapata, így a PEZEK a bronzcsatát vívhatta meg. A harmadik helyért a másik csoportban 2. helyezett BGE II. csapatával mérkőztek az egerszegiek, ahol az első pillanattól kezdve magabiztosan játszottak és végül 16:6-ra megnyerték a mérkőzést és vele együtt a bronzérmet is.
 
A csapat tagja volt Szántó Liliána, Bagoly Fanni Gabriella, Skoda Gergő, Kovács Máté hallgatók és Bella Dániel, a Zalai Egyetemi Sportegyesület elnöke.

 
Szívből gratulálunk és további sportsikereket kívánunk!
 
 

További médiamegjelenések: 

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu