Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Tudományos konferenciát tartottunk a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

November 3. és 23. között huszadik alkalommal került megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe (MTÜ) országos rendezvénysorozat. Az idei, jubileumi év mottója „Tudomány: válaszok a globális kihívásokra”. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ egy Tudománynapi Konferencia megrendezésével csatlakozott az országos programsorozathoz.

 

IMG_1480.jpg

 Fotó: Jóna István

A Magyar Tudományos Akadémia már 1997 óta emlékezik meg a jeles napról, hivatalosan 2003-ban ünnepeltük először november 3-át a Magyar Tudomány Napját. Ezen a napon, 1825-ben Gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság létrehozására. A konferenciát dr. Szili-Fodor Dóra, megbízott főigazgató-helyettes nyitotta meg.  

- Az évforduló nemcsak a múlt tiszteletére emlékeztet, hanem arra is, hogy a tudomány az emberiség jövője felé vezető utat jelöli ki számunkra és emlékeztet bennünket, hogy ma is felelősséggel tartozunk az utánunk következő generációnak. A Magyar Tudomány Napja alkalmában ki kell emelni a Pannon Egyetem sajátosságait és értékeit, és a kutatások felé való elkötelezettségét. Legyünk büszkék arra, hogy egy olyan közösség tagjai lehetünk, amely a tudomány és az oktatás szolgálatában áll - mondta el köszöntőjében dr. Szili-Fodor Dóra.

 

IMG_1527.jpg

  Fotó: Jóna István

A konferencián a Zalaegerszegi Egyetemi Központ három képzési területéről érkező oktatók mutatták be kutatásaikat. A Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet rérészől Mester Sándor adjunktus az „Elektroreológiai és magnetorelógiai folyadék szerkezete és mechatronikai alkalmazásai” címmel doktori disszertációjának egy részét mutatta be a hallgatóságnak.

Az AI lassan kikerülhetetlen egy tudományos konferencián. Nagy Roland a Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet tanársegéd oktatója a „Mesterséges intelligencia lehetőségei a járműipari fejlesztések területén” címmel mutatta be kutatását. A Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg adjunktusa, Nagyné Dr. Halász Zsuzsanna az „IT szakember kompetenciák felmérése és a felsőoktatási kimenet” témában adott elő. A konferencia zárásaként dr. Gombkötő Ákos, az Informatikai Rendszerek és Alkalmazásai Tanszék adjunktusa a „Nagyintenzitású fény-anyag kölcsönhatás és kvantumoptika találkozása” címmel mutatta be prezentációját.