Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Fenntarthatósággal ismerkedtek a Mindszenty-s diákok

Korunk egyik legnagyobb kihívása a fenntartható életvitel kialakítása, a környezettudatosság, a hulladékgazdálkodás és az erre való tudatosság kialakítása a fiatalokban. A Pannon Egyetem kiemelt törekvése a fenntarthatóság tématerületeinek bemutatása a különböző korosztályok számára.

 

IMG_0600_copy.jpg

Fotó: Jóna István

 

Április 11-én délelőtt a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola és Gimnázium 9-11. évfolyamos diákjai vettek részt az Innovációs és Tudásközpont aulájában szervezett programon. A közel 60 diák kilenc állomáson keresztül interaktív játékok és kvízek segítségével ismerkedett a fenntarthatóság területeivel.

A rendezvény elején  Decsi Péter, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ megbízott főigazgatója köszöntötte a résztvevőket és kiemelte, fontos számunkra a fenntartható élhető környezet kialakítása, amit a 11 hektáros területen a Zöld Kampusz Tanösvény Túra is bemutat. 

 

IMG_0611.jpg

Fotó: Jóna István

 

Ferenczik Brigitta, a Pannon Egyetem Fenntarthatósági Kompetencia Központ igazgatója a kalandtúra céljáról beszélt:

- Egyrészről a cél nyilván az, hogy felhívjuk a figyelmet a fenntarthatósági kihívásokra, problémákra.  A másik cél, hogy bemutassuk azt, hogy a Pannon Egyetem mivel foglalkozik tulajdonképpen a fenntarthatóság tématerületein belül, és mik a lehetőségek, akár a továbbtanulás, akár a kutatási tevékenységek szintjén. A harmadik cél, ami talán a legfontosabb, hogy bevonjuk a hallgatókat és a diákokat is, mert ha magukénak érzik, akkor tudják elsajátítani ténylegesen az aktivitást, a cselekvést és azt, hogy tenni kell a jövőnkért.

A játékismertetőt és a szabályokat Szűcs Attila, a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Neveléstudományi Intézet mesteroktatója mondta el a diákoknak. A csapatok a hulladék, a fenntarthatóság és körforgásos gazdaság, a modern zöld városok, a turizmus, a levegő-éghajlat, az élelmiszer, a víz, a biodiverzitás, a föld és az ember, illetve a főemlősmentés területén tesztelhették felkészültségüket és tudásukat.

 IMG_0284.jpg

 Fotó: Jóna István

 

A fiatalok aktívak voltak és élvezettel vetették bele magukat a feladatokba. A kalandtúra végén oklevelet vehettek át a hat főből álló csapatok, akik közül egy alakulatnak a maximális pontszámot is sikerült elérnie. 

 

További médiamegjelenések: 

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA