Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Vonalgyakorlat - Megnyílt André Zoltán kiállítása

 

André Zoltán építész, grafikus, fotográfus „Vonalgyakorlatok” című kiállításának megnyitójára került sor hétfő délután a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. Úttörőnek tekinthető a tárlat, mivel az Innovációs és Tudásközpont földszintjén első alkalommal került megrendezésre képzőművészeti kiállítás. A tárlatmegnyitóra a vármegyeszékhely kiemelkedő művészei is eljöttek, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város képviseletében pedig Velkey Péter kulturális főtanácsadó vett részt az ünnepségen.

 

IMG_5655.jpg

Fotó: Gaál Eszter

 

„A rajzok egy ideális, képzelt világba vezetnek el minket. A fotók és a festmények bepillantást adnak a természet és az épített környezet szépségeibe.”- vezette fel a 32 képet bemutató kiállítást Fehérné Fehér Piroska marketing referens.

Az ünnepélyes megnyitón Decsi Péter megbízott főigazgató köszöntötte az érdeklődőket, aki beszédében utalt arra, hogy a Zalaegerszegen végzett hallgatók 80 százaléka a vármegyében helyezkedik el, míg André Zoltán hosszú budapesti tartózkodás után tért vissza Zalába.

 

IMG_5678.jpg

Fotó: Gaál Eszter

 

 A folytatásban a kiállítás ötletgazdája és főszervezője, dr. Bérces Edit főiskolai docens köszöntötte a jelen lévő meghatározó személyeket. A kiállítást dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum tudományos-igazgatóhelyettese nyitotta meg.

- André Zoltánnak az alkotásain, az elvonatkoztatásnak, az absztrakciónak a különböző fázisai jelennek meg. Ezek az épületek egy idő után egyre inkább összemosódnak, elkezdenek vibrálni, elkezdenek összeolvadni, egymásba olvadni, és egy idő után már nem lehet pontosan tudni, hogy most ezeket az épületeket hogyan is látjuk, oldalról vagy felülről. Egy idő után az épületek kezdenek alaprajznak tűnni, és kezdenek teljesen elvonatkoztatott és absztrakt formát ölteni - fogalmazott dr. Kostyál László. Kiemelte, hogy ezek a képek, melyek ideál városokat ábrázolnak mindenekelőtt nyugalmat és békességet árasztanak, és ez különösen fontos a mai világunkban.

 

IMG_5647.jpg

Fotó: Gaál Eszter

 

Az ünnepi alkalmat a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola növendékeinek előadása foglalta keretbe, akiket Zumbók-Jakobovics Nikoletta vezényelt.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu