Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Informatikai Pályaválasztási Nap és LEGO verseny Kampuszunkon

 

Május 29-én, szerdán az Innovációs és Tudásközpontban, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezte az Informatikai Pályaválasztási Napját a RightSkills4U magyar-szlovén program keretében. Zala vármegye általános iskoláiból közel 160 gyermek érkezett a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjába, hogy az informatikával, a szakképzéssel, valamint az egyetemi képzéssel ismerkedjenek. Emellett egy nem hivatalos FIRST LEGO League verseny házigazdája is volt Kampuszunk.

 

IMG_2945.JPG

Fotó: Jóna István

 

A program kezdetén a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának megbízott főigazgatója, Decsi Péter köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a diákok a rendezvény során olyan tudással vértezik fel magukat, amely révén fejlődik a kreativitásuk, innovációs képességük. Csapatmunkában dolgoznak és egy problémát is kell megoldaniuk. Olyan kompetenciákat szereznek, amit akár egy mérnöknek is szükséges elsajátítania. 

Az általános iskola hatodik és hetedik évfolyamából érkező diákok két turnusban váltották egymást a hét állomásból álló pályaválasztási programon. A rendezvény során a termekben a ZSZC Széchenyi István Technikum, a ZSZC Ganz Ábrahám Technikum, a ZSZC Csány László Technikum és a Mosolygyár Egyesület mellett Kampuszunk is egy állomással vett részt. A F.115-ös teremben Decsi Péter, megbízott főigazgató, Timmermann Milán oktató segítségével az Arduino mikrovezérlő programozás egy kisebb szeletét mutatta be a diákoknak, akik a gyakorlatban is kipróbálhatták az elhangzottakat. A programon a pályaválasztás előtt álló diákok megismerkedhettek az informatika, a programozás és a távközlési ágazathoz tartozó szakmákkal.

 

IMG_3076.JPG

Fotó: Jóna István

 

A pályaválasztási nappal párhuzamosan, nem hivatalos FIRST LEGO League versenyt rendeztek, melyre nyolc csapat nevezett a vármegyéből.

A 9-16 éves korosztály februártól készült a versenyre, ahol 2,5 percük volt, hogy minél több pontot szerezzenek a terepasztalon. A versenyzők az építés mellett a kutatásban, a problémamegoldásban és a különböző mérnöki területeken egyaránt készségeket szerezhettek. A robotdizájn feladatrész keretében stratégiájukat, tervezésüket és fejlesztésüket prezentáció keretében mutatták be a csapatok, itt a négy tagú zsűri értékelte a programozás és a bemutatóval összefüggően az alapértékeket (felfedezés, innováció, hatás, befogadás, csapatmunka, szórakozás) is.

 

IMG_3250.JPG

Fotó: Jóna István

 

A verseny résztvevőinek felejthetetlen élményt jelentett a rendezvény, a legjobbak pedig egy LEGO kupával és ajándékokkal lettek gazdagabbak.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

GALÉRIA