Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Sajtótájékoztató - Bemutatkozott a Zalai Egyetemi Sportegyesület

Bemutatkozott a Zalai Egyetemi Sportegyesület

Széles társadalmi összefogás eredményeként április közepén jegyezték be új egyesületként a Zalai Egyetemi Sportegyesületet (ZESE), melynek bemutatkozó sajtótájékoztatóját tartottuk szerdán délelőtt a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. Az új egyesület célja a hallgatók sportolásának segítése, az egészséges életmód népszerűsítése és az egyetemi bajnokságokon való részvétel.

IMG_4786.jpg

A bemutatkozó eseményen Zalaegerszeg város nevében Németh Gábor önkormányzati képviselő, valamint a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke a közösségépítés fontosságát emelte ki köszöntőjében.

- A városnak fontos, hogy a fiataloknak olyan életet teremtsünk, ahol igazán meg tudják élni az egyetemi élet minden egyes apró mozzanatát, rendezvényeken, programokon és a sporton keresztül is. Azt látjuk, hogy a sport fontos a fiatalok számára. A rendszeres mozgás mellett az egészség és az egészségtudatos életvitel is legyen a mindennapjaik része. Erős közösséget szeretnénk építeni és a fiatalokat megpróbáljuk kimozdítani a kollégiumi szobákból, és minél szélesebb körben bevonni a városi és egyetemi sportéletbe őket - mondta Németh Gábor.

A Pannon Egyetem Zalaegerszegei Egyetemi Központjának megbízott főigazgatója, dr. Palányi Ildikó elmondta, hogy a most megalakult Egyesület támogatja az intézmény céljait, hiszen az egyetemi élet szerves részét képezi a sport. A hallgatóink két éven keresztül a mintatanterv részeként testnevelés órákon vesznek részt.

Szeretnénk a jövőben a sport és az egészséges életmód szerepét erősíteni, s a kötelező testnevelés órákon túli sportlehetőségeket növelni az egyetemi életben. Új, főállású testnevelő kolléga jön a Kampuszra 2023. szeptember 1-től, akitől többek között a sportélet fellendítését várjuk. Kiemelt feladata lesz a csapatsportok erősítése, pl. röplabdacsapat szervezése - mondta dr. Palányi Ildikó.

 

IMG_2977.jpg


Az Egyetemi Központ és az Egyesület közti szoros, közvetlen kapcsolatot mutatja, hogy az alapítók között négyen is az intézményben dolgoznak.

Az Egyesület elnöke is a Zalaegerszegi Egyetemi Központ munkatársa, Bella Dániel, aki az egyesület terveiről beszélt.

- Céljaink között szerepel, hogy a hallgatók számára olyan programokat adjunk, amelyek a szabadidő hasznos eltöltésével, rekreációval és különböző egyéb sportprogramokkal összefüggnek. Ami fontos célkitűzés egyetemi sportegyesület lévén, hogy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség által megrendezett egyetemi országos bajnokságokon részt tudjunk venni, és ebben tudjuk a hallgatóinkat segíteni. További célunk, hogy Zala vármegye településein és a Zalaegerszegen élő fiatal felnőtteket helyben tudjuk tartani a helyi egyesületeknél. Az egyetem szempontjából fontos, hogy kvalifikált és sportos hallgatói legyenek - mondta Bella Dániel.

IMG_2971_copy.jpg

 

Az Egyesület elnöke hozzátette, hogy a szeretnének a vármegyeszékhely és a környék jótékonysági kezdeményezéseiben részt venni. Az első ilyen alkalom a szeptemberi Vadpörkölt és Borfesztivál lesz, ahol főzőcsapatot is indít az Egyesület. Emellett készülnek a szeptember 13-14-én második alkalommal megrendezésre kerülő E-sport Szakmai Napok programra, melynek idén már a szervezési feladataiban is szerepet vállaltak. Kiemelte továbbá, hogy a helyi sportszervezetekkel, egyesületekkel együttműködést kezdeményeznek, melyek közül több egyesülettel már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak.

- Jelenleg az Egyetemi Központ hallgatói a sárkányhajózás, a röplabda, a darts, valamint egy új, negyedik sportág a csörgőlabda közül választhatnak. Utóbbival kapcsolatosan már elkezdtük az egyeztetést, hogy a közeljövőben a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot csörgőlabda sportágban Zalaegerszegre hozzuk. - folytatta az Egyesület elnöke.

 

IMG_3043.jpg

 

Zárásként elhangzott, hogy a tagtoborzás az egyetemi regisztrációs héttel együtt elkezdődik. Az Egyesület életébe a helyi vállalkozásokat is bevonják, oly módon, hogy a Zalai Egyetemi Sportegyesületbe belépő tagok számára egy tagsági kártyát állítanak ki, amellyel az Egyesület tervei szerint a sikeres tárgyalásokat követően a zalaegerszegi éttermekben, konditermekben, kávéházakban kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatásokat.

Az esemény végén a ZESE két új taggal is bővült, akik a sajtótájékoztató után már ki is töltötték a belépési nyilatkozatukat.