Új együttműködési platform jött létre Zalaegerszegen annak érdekében, hogy a város felsőoktatási intézményei, a gazdasági szereplők és az önkormányzat még szorosabban dolgozhassanak együtt a térség fejlődéséért. A Zalaegerszegi Felsőoktatási Fórum megalakulását ünnepélyes keretek között jelentették be a Városházán.
Az együttműködési megállapodást Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselői írták alá. A kezdeményezés célja, hogy összehangolja a város, a felsőoktatás és a gazdaság szereplőinek törekvéseit, valamint támogassa az innovációt és a térség versenyképességének erősítését.

A fórum létrejöttével kapcsolatban Balaicz Zoltán polgármester arról beszélt, hogy a felsőoktatási intézmények meghatározó szerepet töltenek be Zalaegerszeg életében. Kiemelte: a város fejlődése szempontjából nemcsak az oktatás jelent értéket, hanem azok a kutatási, innovációs és gazdasági kapcsolatok is, amelyek az egyetemek köré szerveződnek.
Felidézte, hogy Zalaegerszeg több évtizedes felsőoktatási múlttal rendelkezik, és az egészségtudományi, gazdasági, illetve műszaki képzések ma már szerves részét képezik a város működésének. Hozzátette: a helyi vállalkozásokkal és intézményekkel kialakított kapcsolatok további fejlődési lehetőségeket kínálnak.

Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tudásalapú gazdaság fejlesztése elképzelhetetlen a felsőoktatási intézmények aktív közreműködése nélkül.
Elmondta, hogy az elmúlt években már számos közös kezdeményezés indult a gazdasági szereplők és az egyetemek között, az új fórum pedig lehetőséget ad arra, hogy ezek a kapcsolatok szervezettebb és hosszú távon is fenntartható keretek között működjenek.

Közös cél a térség fejlődése
A Pannon Egyetem rektora, dr. Abonyi János arról beszélt, hogy az egyetem küldetésének tekinti a működési területéhez tartozó régiók fejlődésének támogatását. Mint fogalmazott, egy város versenyképességét jelentős mértékben meghatározza, hogy milyen lehetőségeket tud kínálni a fiataloknak és a helyi közösségeknek.
Hangsúlyozta, hogy a várossal, a Pécsi Tudományegyetemmel és a gazdasági partnerekkel kialakított együttműködés olyan programokat és fejlesztéseket eredményezhet, amelyek egyszerre szolgálják a hallgatók, a vállalkozások és a térség érdekeit.
Dr. habil. Császár Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának zalaegerszegi képzési központvezetője kiemelte: az együttműködés új lehetőségeket teremthet az oktatás, a kutatás és a tudományos munka területén.
Véleménye szerint az egészségtudományi, műszaki és gazdasági képzések összekapcsolása számos közös projekt alapját jelentheti, miközben a fórum alkalmat ad a már meglévő szakmai kapcsolatok további erősítésére is.

A megállapodás alapján a Zalaegerszegi Felsőoktatási Fórum rendszeres egyeztetési lehetőséget biztosít majd a résztvevők számára. A cél a fejlesztési elképzelések összehangolása, a kutatás-fejlesztési és innovációs programok támogatása, a fiatal tehetségek helyben tartása, valamint Zalaegerszeg hazai és nemzetközi pozíciójának erősítése.
Az aláíró szervezetek egyetértettek abban, hogy a felsőoktatás, a gazdaság és az önkormányzat együttműködése hosszú távon meghatározó tényező lehet a város és a térség további fejlődésében.
Fotó: Jóna István







