Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Biztonságban az iskolában - Szakmai előadások pedagógusoknak

Biztonságban az iskolában - Szakmai előadások pedagógusoknak

 

Május 29-én a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ Védelmi Oktatási és Kutatási Centrum és a Civil Védelmi Intézet Egyesület szervezésében "Biztonságban az iskolában" címmel szakmai előadásokat tartottak pedagógusok részére. Az előadásokkal a bűnmegelőzésre és a fiatalokat kiemelten fenyegető veszélyekre hívták fel a figyelmet.

 

IMG_6175.JPG

Fotó: Gaál Eszter

 

Ladányi Ibolya Otília, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ mb. főigazgató-helyettese és a Civil Védelmi Intézet Egyesület tagja köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a bűnmegelőzés egyre fontosabbá válik társadalmunkban és kiemelten fontos, hogy a pedagógusok, illetve a fiatalok ismerjék a szabálykövetéshez, együttműködéshez szükséges személyes és szociális kompetenciákat. A szakmai előadásokkal is ebben szerettek volna segítséget nyújtani a résztvevőknek. 

A köszöntőt követően a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ mb. főigazgatója, Decsi Péter mutatta be az Egyetemi Központ képzési portfólióját. Az első szakmai előadást Tóth László alezredes, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője tartotta "Balhé a suliban" címmel. Előadásában a diákok bűnelkövetéséről, illetve áldozattá válásuk jellemzőiről beszélt. Kihangsúlyozta az egyéni felelősség fontosságát, illetve a család, a kortársak és a pedagógusok szerepét a problémák felismerésében. 

 

IMG_6151.png

Fotó: Gaál Eszter

 

A második szakmai előadást Pöltl Ákos, a PE ZEK Védelmi Oktatási és Kutatási Centrum szakmai vezetője, családbiztonsági szakértő tartotta, aki a gyerekeket fenyegető digitális veszélyekről beszélt előadásában. "Osztályfőnököm az okostelefon" címet viselő szakmai előadása során a közösségi média és az oktatás viszonyát vizsgálta. Hol van a technológia helye az oktatásban, mikor segíti a tanulást, és mikor akadályozza a figyelmet? - tette fel a kérdést, amelyet a mintegy 50 megjelent pedagógussal igyekezett közösen megválaszolni.

 

IMG_6158_copy.JPG

Fotó: Gaál Eszter

 

A rendezvényen részt vettek a zalaegerszegi oktatási intézmények - köztük a Zalaegerszegi Tankerületi Központ és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum vezetői - illetve a Civil Védelmi Intézet Egyesület tagjai, köztük Németh Gábor, aki a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke is. 

Az előadások után az érdeklődők feltehették kérdéseiket, a rendezvény végén pedig fogadás keretében lehetőség volt további beszélgetésre is. 

 

További médiamegjelenések: 

GALÉRIA