Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

ZFOK verseny döntő

Lezárult az Innováció vezérelte pályaorientációs vetélkedősorozat


A Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány vetélkedősorozatot hirdetett hagyományteremtő jelleggel középiskolás diákok számára, melynek a Zalaegerszegi Egyetemi Központ adott otthont. 3 fős csapatok jelentkezhettek a vetélkedősorozatra, ami során előzetes és helyszíni feladatokat is meg kellett oldaniuk a résztvevőknek. A verseny három helyszíni fordulója után, április 20-án egy döntő fordulóban mérhették össze tudásukat a versenyzők. A versenysorozat 1,5 millió Ft összdíjazású volt és minden résztvevő csapat értékes tárgynyereménnyel gazdagodott, illetve életre szóló tapasztalatokat gyűjthettek a verseny által. A vetélkedő során komplex feladatokat kellett megoldania a versenyzőknek.

A szervezők olyan innovatív ötleteket vártak, melynek fő témája és célja az volt, hogy a csapatok mutassák be és tervezzék meg, hogyan is képzelik el a jövő egyetemi Kampuszát. A vetélkedő döntő fordulójában innovatív ötletekből és megvalósításból nem volt hiány, hiszen minden csapat más szemszögből közelítette meg az adott témát. A csapatok prezentáció formájában ismertették a zsűrivel a jövő egyetemi Kampuszának terveit, melyek között szerepelt a sport, a környezetvédelem, a könyvtárhasználat és a közösségi élet témaköre is.

 

IMG_8813.JPG

A képen balról jobbra: Lenkai Nóra - ELTE SEK rektori biztosa, Dr. Németh István - ZEK főigazgató, Csurgai Dávid, Péter Máté, Kaczor Zsolt - a győztes csapat tagjai, mögöttük tanáruk Horváth Norbert, Szuper Ildikó - ZFOK ügyvivő, Dr. Antal Anita - főiskolai docens GKZ

 

Az eredményhirdetés során a díjaka dr. Németh István főigazgató adta át a díjazott csapatoknak, illetve az őket felkészítő és elkísérő pedagógus kollégáknak. Dr. Németh István záró beszédében kiemelte, hogy számítanak a fiatalok ötleteire is és szeretnék beépíteni a jövőben megvalósuló fejlesztési tervekbe, illetve a Felhő Campus megtervezésébe.

A vetélkedőt a ZSZC Csány László Technikum csapata nyerte, akik a "Hajrá Magyarország Hajrá Foci" nevet viselték. Az eredményhirdetés során Lenkai Nóra az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa kiemelte, hogy nagyon jól felkészültek a csapatok a versenyre és a prezentációk során is kiderült, hogy mennyire más szemszögből lehet megközelíteni egy adott témakört, hiszen minden csapat más irányba indult el a megvalósítást illetően. A zsűriben foglalt helyet a ZFOK ügyvivője, Szuper Ildikó is. A zsűri harmadik tagja dr. Antal Anita a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Pénzügy és Gazdálkodás Tanszékének főiskolai docense volt, aki a verseny összegzésekor külön megdicsérte a csapatokat, hogy a jövő innovatív fejlesztései mellett nem feledkeztek meg az emberi tényező beépítéséről sem.


A verseny az EFOP-3.5.1-16-2017-00010 Duális képzés fejlesztése a Pannon Egyetemen projekt támogatásával valósul meg.

További médiamegjelenések: 

GALÉRIA

Zalai Hírlap - zaol.hu

Zalaegerszegi Televízió