Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Elindult a Senior Akadémia őszi féléve

Senior Akadémia: Két év szünet után újra megrendezzük az időseknek szóló rendezvénysorozatot

Nagy volt az érdeklődés az igényes programokra, ami abból is látszik, hogy a két év szünet után újrainduló Senior Akadémia tanévnyitó ünnepségére szinte megtelt intézményünk Nagyelőadója. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Város Idősügyi Tanácsa és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ szervezésében valósul meg a program.

IMG_9472.jpg

 

A rendezvényen Balaicz Zoltánné, a program főszervezője, a PE ZEK Nyelvi és Felnőttképzési Iroda vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy rövidebb szemeszterrel, de annál nagyobb szeretettel várják az előadásokra és klubfoglalkozásokra a senior korú hallgatókat.

Balaicz Zoltán polgármester örömét fejezte ki, hogy a koronavírus járvány miatt szünetre vonult program, idén újra elindulhatott.

- Mindannyian tapasztaltuk, hogy a világjárvány elsősorban az egészségünket támadta, majd a gazdaságunkat, de a legnagyobb kárt az emberi kapcsolatainkban és a közösségeinkben okozta. Bízom benne, hogy a Senior Akadémia programjai erősítik a kötődésünket, a kialakult emberi kapcsolatokat, a barátságokat, és erősíti azt az tudatot, hogy az emberek figyelme mennyire fontos számunkra - fogalmazott köszöntőjében Balaicz Zoltán.

Dr. Németh István főigazgató is köszöntötte a szép számmal megjelent senior hallgatókat.

- Akinek tudása van, az eljut valahová. Zalaegerszeg egy olyan város, ahol ezt felismerték és ez magasabb szintre emelte a várost. De a tudás nem csak a fiatalok körében fontos, hanem az egész társadalomban - fogalmazott dr. Németh István. Köszöntője végén vidám és tartalmas szemesztert kívánt a résztvevőknek.

A Senior Akadémia nyitó előadását Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója tartotta „Energetikai hadviselés- az orosz –ukrán háború hatása Európa gazdaságára” címmel.
A közel egy órás előadásban elhangzottak azok a tényezők, amelyek feltételezhetően hozzájáruljak az energiaválság kitöréséhez, kialakulásához. Litkei Máté megpróbálta a hallgatóságnak értelmezni azt a helyzetet, amelybe Európa és Magyarország is került, és próbált fölvázolni egy-két olyan alternatív kiutat, amelyben most az Európai döntéshozók gondolkoznak.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA