Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Lezárult az első Kollégiumi Napok rendezvénysorozat

I. PE ZEK KOLLÉGIUMI NAPOK

Lezárult első alkalommal megrendezésre kerülő Kollégiumi Napok rendezvénysorozatunk. A hagyományteremtő rendezvény első napján a szakmai előadásoké volt a főszerep. A programsorozat egy Kampusz kihívással indult, melynek fővédnöke dr. Bérces Edit, Világ-és Európa bajnok ultrafutó, Karunk nyelvész docense volt. A Kampusz kihívás során futva vagy sétálva is teljesíthető volt az 50 perces táv, melyet a résztvevőknek teljesítenie kellett.

A délután kezdődő konferencia témái között főszerepben volt a kollégium, a könyvtár és a tehetséggondozás. Dr. Németh István főigazgató köszöntője után dr. Palányi Ildikó a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja és tanszékvezetője tartott előadást a tehetséggondozás szerepéről és a TDK előnyeiről, fontosságáról a hallgatók és az Egyetem számára egyaránt. Szekér Ármin, könyvtáros a Google szerepéről és a könyvtár hallgatói tevékenység támogatásáról tartott előadást az érdeklődőknek. Balaicz Edit a Nyelvi és Felnőttképzési Iroda vezetője a Zalaegerszegi Egyetemi Központ által nyújtott felnőttképzési szolgáltatásokat, nyelvtanulási és nyelvvizsga lehetőségeket mutatta be, hiszen hallgatóink és az érdeklődők is számos nyelvtanfolyam, nyelvvizsga felkészítő kurzus és nyelvvizsga közül választhatnak. Egy kávészünetet követően, Vizi Tímea az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének elnöke által bemutatásra került a Magyar Közgazdasági Társaság hallgatói szervezete. A program egy kerekasztal beszélgetéssel zárult az oktatók és hallgatók részvételével. A konferencia záró gondolatai után borkóstolóval folytatódott a kedd esti program.

2022_05_10_11_kollegiumi_napok_23.JPG

2022_05_10_11_kollegiumi_napok_19.jpg

 

A második napon a szórakozásé és a közösségépítésé volt a főszerep, hiszen zenés szabadtéri programokra, sport programokra, csocsó versenyre is sor került. A kellemes, napsütéses időjárás tökéletes hangulatot adott a Zöld Kampusz adta lehetőségekkel megkoronázott főzőversenynek, melyen hat csapat képviseltette magát és mutatta meg a zsűrinek főzőtudományát. A kiváló ételek mellett, a csapatvetélkedők során a hallgatók egymással is megmérethették tudásukat.

 

További médiamegjelenések: 

GALÉRIA

Zalaegerszegi Televízió