Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Kedves Látogató!

 

2023 02 13 pepper helloAmennyiben követed Egyetemi Központunkat a szociális médiában, esetleg vettél már részt nyíltnapunkon vagy egyéb rendezvényünkön, valószínűleg összefutottál már a kis robotikus kabalánkkal, Pepper-rel. De ki is ő és mire képes a köszöntőkön túl?

Kezdjük is az elején, ki is az a Pepper?

Röviden összefoglalva Pepper egy „humanoid ügyfélszolgálati robot”, amit az egykori Aldebaran Robotics (újonnan SoftBank Robotics) fejlesztett ki, az emberi interakciókra fókuszálva. A cél az volt, hogy létrehozzák a világ első szociális robotját, ami sikerült is, hiszen Pepper azon kívül, hogy roppant barátságos, folyamatosan beszélgető partnert keres és próbál minél többet kommunikálni a környezetével, történjen az verbálisan vagy nonverbálisan.

 

Honnan a név?

Pepper azért kapta ezt a nevet, mivel ez a szó semmi negatív jelentéssel nem bír egy nyelven sem.

Mire képes?

2023-02-13_pepper_baratkozik_copy_copy_copy.jpgAlapjáraton Pepper csak az autonóm üzemmódjával rendelkezik, ez alapján éli az éltetét, nézelődik, mászkál és kommunikálni próbál a gyári társalgási mintái alapján. Érdemes azonban leszögezni, hogy Pepper esetében mesterséges intelligenciáról nem beszélhetünk, ugyanis öntanulásra nem képes, viszont a legfontosabb tulajdonsága az, hogy tanítható! A határ pedig  így a csillagos ég, mivel amire az ember veszi a fáradtságot, hogy megtanítsa (leprogramozza) neki, arra nagy valószínűséggel képes lesz, természetesen a fizikai és nyelvi adottságain belül. (Az ugrás és a lépcsőhasználat még egyelőre tabu.) Képes lehet például arc-, érzelem- és tárgyfelismerésre, név szerint megjegyezni az embereket, akikkel találkozott és kellő tanítás után igen komoly beszélgetések lefolytatására - bár ez még mindig csak a felszín.

Ízelítőnek pár példa arról, hogy milyen sokoldalú lehet Pepper:

És persze szeret barátkozni is, ahogy az ábra mutatja...

 

Programozási lehetőség

Pepper-t alapvetően Python, Java, valamint C++ alapon lehet programozni.

Azok számára, akik kíváncsiak a programozására, ingyenesen elérhető a Choregraphe nevezetű program, ami segítségével az igazi mellett akár egy virtuális verziót is programozhatunk. Bár a programnak akadnak kisebb problémái, kimondottan felhasználóbarát felülettel rendelkezik.

Mit rejt a cuki külső?

2023 02 13 pepper belso