Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Tanévnyitó ünnepély - Hivatalosan is elkezdődött a tanév


A 2023/2024-es tanév izgalmasnak ígérkezik a felvételi számok tükrében, hiszen több mint 200 elsős hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. A tanévnyitó ünnepélyen az Egyetem vezetői és oktatói mellett a partnerintézmények és cégek képviselői is részt vettek.

 IMG_5654.jpg

- Erős, minőségi képzést nyújtó intézmény hallgatói lettek- köszöntötte az elsőéveseket dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem általános és tudományos rektorhelyettese. Hozzátette, hogy az országos oktatói kiválósági rangsor második helyén áll a Pannon Egyetem, ami a jó munkaerőpiaci visszajelzéseknek köszönhetően egyre népszerűbb a fiatalok körében.

Dr. Palányi Ildikó, mb. főigazgató a legfontosabb adattal kezdte köszöntőjét, miszerint összesen 240 fő nyert felvételt Zalaegerszegre, amely 142 közgazdász, 53 mérnök és 45 gazdaságinformatikus hallgatót jelent. Hangsúlyozta, hogy a hallgatókat a mai világban olyan problémák megoldására kell felkészíteni az oktatóknak, amelyen nagy részét még nem ismerik.

IMG_5769.jpg


A mérnöki hivatás a jövő szakmáját jelenti, mondta köszöntőjében dr. Horváth Krisztián, a Mérnöki Kar tudományos és stratégiai dékánhelyettese, ami biztos jövőt jelenthet a fiataloknak a munkaerőpiacon. Dr. Czúni László, a Műszaki Informatikai Kar dékánhelyettese arra kérte a hallgatókat, hogy legyenek nyitottak és bátran tervezzenek, ami mindenkinek a javára válhat.

Balaicz Zoltán ZMJV polgármestere beszédében kiemelte, hogy a mostani elsősök egy folyamatosan fejlődő, megújuló Kampuszt vehetnek birtokba. Arra kérte a fiatalokat, hogy élvezzék az egyetemi éveket és minél több élményt szerezzenek Zalaegerszegen.

Vigh László országgyűlési képviselő elmondta, hogy okos és tehetséges emberek kellenek, akik élnek a térség kínálta lehetőségekkel. Dr. Sifter Rózsa főispán kiemelte, ha a hallgatók szorgalmasan tanulnak és diplomát szereznek, szinte biztos, hogy találnak maguknak munkát, hiszen a térség folyamatos fejlődésének hála, a cégek versenyeznek a jól képzett munkaerőért.

A köszöntők után nyugdíjba vonuló munkatársunktól búcsúztunk. Szőke Irén, a Gazdasági és Személyügyi Iroda bér-és munkaügyi ügyintéző munkatársa 1993-ban kezdett el dolgozni a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ jogelőd intézményében, az akkori Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetében. 30 év után most nyugdíjba vonul, mely alkalomból dr. Abonyi János rektorhelyettes és dr. Palányi Ildikó mb. főigazgató köszöntötte.

IMG_5652.jpg

Idén négy hallgató részesült kiváló tanulmányi eredménye és tudományos munkája elismeréseként a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány ösztöndíjában. A díjakat Szuper Ildikót, a ZFOK ügyvivő-szakértője adta át Kozma Boglárka, pénzügy és számvitel alapképzési szakos, Horváth Fanni, gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos, Vojtovicz Máté, gépészmérnöki alapképzési szakos és Bárány Panna, mechatronikai mérnök alapképzési szakos hallgatóknak.

IMG_6110.jpg

Az elsőéves hallgatók eskütételén Ledniczki Petra, gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakos elsőéves hallgató képviselte hallgatótársait, majd a tanévnyitó ünnepély végén a hagyományoknak megfelelően elültetésre került Kampuszunkon az első évfolyamot jelképező facsemete.

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA