Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Sokan érdeklődtek második Nyílt Napunkon is képzéseink iránt


Nagy volt az érdeklődés a második Nyílt Napunkon is, hiszen közel 130 diák és szüleik vettek részt rendezvényünkön. A felvételi jelentkezés beadási határideje előtt ez volt az utolsó alkalom, hogy ismereteket szerezhettek a fiatalok a Pannon Egyetem Zalaegerszeg Egyetemi Központ képzéseiről.

 

IMG_4967.jpg

Fotó: Lukács-Gaál Eszter

Az Innovációs és Tudásközpont csordultig megtelt érdeklődőkkel. Hagyományainkhoz hűen Pepper robot köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Palányi Ildikó. mb. főigazgató mondott köszöntőt és bemutatta a Zalaegerszegi Egyetemi Központ képzési portfólióját.

Nyílt Napunkon a fiatalok tájékoztatást kaptak a gazdaságtudományi, a műszaki és az informatikai képzési területről is. Kampuszunk egyik erőssége a duális képzés, ezért a fiatalok itt helyben már találkozhattak a duális partnervállalatok képviselőivel, majd tantermeinkben vártuk őket, ahol külön is megismerkedhettek a különböző képzési területeinkkel - mondta dr. Palányi Ildikó.

 

IMG_4979-min.jpg

 Fotó: Lukács-Gaál Eszter

 

A folytatásban dr. Utasi Anett, a Pannon Egyetem Duális Képzési Központ igazgatója beszélt a duális képzésről, majd dr. Joó István, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg oktatási dékánhelyettese a felvételi rendszer változásairól és a többletpontok rendszeréről tartott tájékoztatót. Balaicz Zoltánné, a Nyelvi és Felnőttképzési Iroda vezetője a nyelvtudás fontosságáról, az iroda által nyújtott szolgáltatásokról és képzésekről beszélt. A jelenlévőknek Nagy Antal kollégiumvezető mutatta be kollégiumunk lehetőségeit, míg hallgatóink, Horváth Fanni, az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének alelnöke és Varga Boglárka, a PE HÖK ZEK elnöke a hallgatói szervezetekről és a közösségi életről tartott prezentációt.

A több mint egy órás tájékoztatót követően jött az egyik újdonság, hiszen az előtérben standdal jelenlévő duális partnerekkel beszélgettünk arról, hogy miért van szükségük a duális hallgatókra és pontosan mely területeken számítanak rájuk.

 

IMG_4994.jpg

Fotó: Lukács-Gaál Eszter

 

Újításként képzési területenként három különböző helyszínen vártuk az érdeklődőket, ahol oktatóinktól és hallgatóinktól még többet megtudhattak a gazdasági, a műszaki és az informatikai képzéseinkről. A közgazdász képzésről dr. Palányi Ildikó, mb. főigazgató, a mérnök képzésről Decsi Péter, a Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet tanársegédje, míg a gazdaságinformatikus képzésről dr. Holczinger Tibor, egyetemi docens, a Műszaki Informatikai Kar Informatikai Rendszerek és Alkalmazásai Tanszék vezetője beszélt.

 

IMG_5042_copy.jpg

Fotó: Lukács-Gaál Eszter

 

A programot Kampusz bejárás, azaz Guide Tour zárta, Szabó Péter kommunikációs referens vezetésével.

A felvételi előtt álló diákoknak február 15-ig kell beadniuk felsőoktatási intézményekbe jelentkezésüket. Reméljük, hogy nyílt napunkon sok fiatalnak adtunk plusz impulzust, hogy a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ képzései mellett döntsenek. 

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA