Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

felveteli_2023_fejlec.jpg


KEDVES FELVÉTELIZŐ! KEDVES ÉRDEKLŐDŐ!


Szeretettel köszöntünk a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ oldalán!

Egy nagyszerű helyen szeretnél tanulni? Akkor válaszd Zöld Kampuszunkat!


FELVÉTELI VÁLTOZÁSOK A PANNON EGYETEMEN

Összeszedtük számodra a legfontosabb információkat a 2023-as felvételi eljárással és változásokkal kapcsolatban!

A legfontosabb változás, hogy a 2023-ban és 2024-ben jelentkező hallgatók számára a Pannon Egyetem alapszakjai közül egyikhez sem kötelező az emelt szintű érettségi megléte.

A felvételi pontszámítás rendszere két lépésben újul meg:

2023-tól kivezetésre kerül a központilag meghatározott minimumpontok rendszere és a kötelező emelt szintű érettségi az alapképzési szakokon.

2024-től pedig az eddigi egységes maximum 100 pontos többletpontok rendszerét az intézmények által meghatározott 100 intézményi pont váltja.

A 2024-es felvételi eljárástól aktuális intézményi pontrendszert a 2023-as felvételi tájékoztató már tartalmazni fogja. 

2023-ban tehát a felvételi eljárás és a pontszámítás lényegében még azonos marad az évek óta megszokottal. A jelentkezőknek azonban érdemes tájékozódni, hogy melyik intézmény szakjain kell a felvétel feltételéül előírt emelt szintű érettségivel rendelkezniük, illetve, hogy az adott képzésen változott-e az előírt minimumpont (ami csak azonos vagy alacsonyabb lehet a korábbi években megszokottnál).


A Pannon Egyetem olyan egységes, átlátható minden karára és képzésére kiterjedő rendszert dolgozott ki, melyben egyensúlyban van a többletteljesítmény elismerése, a hátránykompenzáció és a regionális, intézményi kötődés megjelenése.

 

Az izgalmasabb változások 2024-ben érkeznek. Innentől új elemek jelenhetnek meg a felvételi rendszerében: változatosabb lesz a többletpontok szerzésének lehetősége (amit már intézményi pontoknak hívnak majd), és újra lehet felvételi vizsgát szervezni, vagy kompetenciamérésekért pontot adni a jelentkezőknek felsőoktatási szakképzési és alapképzési szakokon is.

2024-től az intézmények maguk szabályozhatják a felvételi pontszámításban a tanulmányi pontok közé tartozó  ötödik  választható  tantárgyat;  a tanulmányi  pontokba beszámító  ötödik érettségi  tárgyat;  illetve  az érettségi  pontszámításhoz  figyelembe  vehető  érettségi tárgyak és a szakirányú továbbtanulás esetén intézményi pontszámításnál figyelembe vett szakképesítések körét.


felveteli_uj_pontszamitas_diagram.jpg

 Forrás: felvi.hu


EMELT ÉRETTSÉGI ÉS MINIMUMPONTHATÁR (2023-TÓL ÉRVÉNYES VÁLTOZÁS)


A 2023-ban és 2024-ben jelentkező hallgatók számára a Pannon Egyetem alapszakjai közül egyikhez sem kötelező az emelt szintű érettségi megléte. Azaz a Pannon Egyetem felelősen úgy döntött, hogy nem lehet kirekesztő kritérium egy emelt szintű felkészítéshez való hozzáférés a felsőoktatáshoz való hozzáférés során. Ugyanakkor, ha a jelentkező rendelkezik emelt szintű érettségivel, azért a 2023-as felvételi során a korábban megszokott szabályok szerint továbbra is megkapja a többletpontokat. 2024-től pedig a pontszámításban részt vevő emelt szintű érettségi kiemelt pontszámot ér, illetve a Pannon Egyetemre jelentkezők minden megfelelő eredményű emelt szintű érettségiért további plusz pontot kaphatnak (kiemelten értékelve, ha az a felvételi tárgyak egyikéből van).  


Szem előtt tartva a várható sikeres tanulmányi teljesítést is, az intézmény egységesítette a képzéseire vonatkozó minimum pontokat: felsőoktatási szakképzési szakra való bejutáshoz egységesen 240, alapképzési szakra pedig 280 pont szükséges; mesterképzésen változatlanul 50 lesz az intézményi minimumpont. 


NYELVTUDÁS (2024-TŐL ÉRVÉNYES VÁLTOZÁS)


A Pannon Egyetem a továbbtanulás szempontjából kiemelt kategóriaként kezeli a nyelvtudást, azért intézményi pontot ad. A fenti szabály alól – a változatlan jogszabályi környezet miatt – kivétel azon szakoknak a köre, ahol részben vagy egészben gyakorlati vizsga alapján történik a pontszámítás. A jelentkező anyanyelvétől – magyar  állampolgársággal  rendelkező  jelentkező esetében  a  magyartól –  eltérő  nyelvtudásért  legfeljebb  65 intézményi pont jár az intézményi pontok áttekintő táblázatában szereplők szerint. Azaz szélesítettük az elismert nyelvtudás körét: részvizsgáért is lehet a jövőben pontot kapni, és az eddigieknél több pontot lehet szerezni, ha több nyelvet is beszél a jelentkező.


DÍJAZZUK A SZORGALMAT (2024-TŐL ÉRVÉNYES VÁLTOZÁS)


A Pannon Egyetem elkötelezetten vesz részt a karrier— és pályaépítésben. Ennek része, hogy a beiskolázási programja során  több  olyan  lehetőséget  kínál  a középiskolásoknak,  ami  segíti  őket  a  pályaválasztásban,  a  középiskolai tanulmányaik  magasszintű  elvégzésében,  a  felsőoktatási  tanulmányokra  való felkészülésben. Az Egyetem által szervezett továbbtanulási célú programok alapján – megfelelő  részvétel  és  teljesítési  szint  esetén –  intézményi  pont  adható amennyiben a jelentkező teljesíti a jogcím feltételeit és a jogosultságot megfelelően igazolja. 

A Pannon Egyetem a következő típusú továbbtanulási programok esetében teszi lehetővé az intézményi pontok megszerzését: kompetenciamérés, szintvizsgával záruló felkészítők, tehetséggondozó programok, tematikus nyári táborok, motivációslevél- és videókészítés.


Érdemes akár több programban is részt venni, hiszen halmozottan, akár 50 pont is összegyűjthető ezen az úton!

 
Kompetenciateszt  esetében maximum 25 intézményi pont szerezhető legalább 60%-os teljesítés esetén. 
Szintvizsgával záruló intézmény által szervezett felkészítő programban megfelelt minősítés esetén 15 pont, kiválóan megfelelt minősítés esetén 25 pont adható. 
Motivációs levél és videó készítése programban megfelelt minősítés esetén 15 pont, kiválóan megfelelt minősítés esetén 25 pont adható. 
Intézményi  tehetséggondozó  programban való részvétel esetében maximum 25 pont adható. 
• Tematikus intézményi szervezésű nyári táborban való részvétel esetében maximum 10 pont adható.


Az intézményi pontok rendszerének kialakításakor a Pannon Egyetem szem előtt tartotta a folytonosságot. Egyetemünk fontosnak tarja, hogy a következő években a jelentkezők eddig befektetett energiái ne vesszenek kárba, ezért a lehető legtöbb komponenst átemeltük a korábbi többletpontrendszerből (például versenyeredményekért, sportteljesítményért járó pontok). Ugyanígy fontosak a korábbi rendszer hátránykompenzálás terén kialakított elemei, továbbá fontos volt megtartani minden korábbi esélyegyenlőségi kategóriát.


KÉPZÉSEINK 

 

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK (FOSZK)

gazdálkodási és menedzsment
pénzügy és számvitel
gazdaságinformatikus

ALAPKÉPZÉSEK (BSc)

gazdálkodási és menedzsment
pénzügy és számvitel
gazdaságinformatikus
mechatronikai mérnöki
gépészmérnöki
tesztmérnöki


MESTERKÉPZÉS (MSc)

pénzügy

A Zalaegerszegi Egyetemi Központ teljes képzési portfóliója és a szakok részletes leírásai elérhetőek a Képzéseink menüpont alatt.


HATÁRIDŐK

Keresd képzéseinket a A FELVI.HU OLDALON 

2022. december 22-től megnyílt a jelentkezési felület a felvi.hu oldalon a 2023. szeptemberében meghirdetett képzéseinkre. 

 JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. február 15. éjfél 

Használd a felvi.hu oldal szakkeresőjét és találd meg a Zalaegerszegi Egyetemi Központ meghirdetett képzéseit! 

felvi.hu SZAKKERESŐ 

Segítünk, hogy könnyebben megtaláld képzéseinket!
A felvi.hu szakkeresőjében válaszd a TELEPÜLÉS mezőben Zalaegerszeg várost és kattints a KERESÉS mezőre.

 

felvi.hu_szakkereso.jpg


Kérdésed van? Segítünk!

Felvételivel kapcsolatos kérdésed esetén örömmel állunk rendelkezésedre!
Keresd a Tanulmányi Iroda munkatársait bátran az alábbi elérhetőségeken!

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06 92 509-949 / 06 92 509-958


VÁLASZD A PANNON EGYETEM ZALAEGERSZEGI EGYETEMI KÖZPONT KÉPZÉSEIT!