Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ
A civil közösségek alapításával és működésével ismerkedtek hallgatóink 
 
 
A hosszúhétvégét követően a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője, Horváth Rita volt Kampuszunk vendége.
Balázsné dr. Lendvai Marietta, külső óraadónk meghívásának eleget téve érkezett az előadó és két kolléganője, hogy hallgatóinknak előadást tartson forprofit-nonprofit kapcsolatépítés témában.
 
 
IMG_8112.jpg
 
 
- A "Felelős fenntartható vállalat" tantárgy keretei között valósulhatott meg ez a szakmai előadás. Szerettem volna, ha a hallgatóink megismerkednek azzal, hogy mit jelent a közös értékteremtés, mit jelent a civil közösségekkel való együttműködés, az önkéntesség és az együtt gondolkodás - mondta a program felvezetésében Balázsné dr. Lendvai Marietta.
 
A közel másfél órás előadás első részében Horváth Rita irodavezető mutatta be a civil szervezetek működését. Elhangzott, hogy ma Magyarországon több mint 53 ezer civil szervezet működik. Az egyesületek tagdíjból, NEA pályázatokból, adományokból és a vállalkozó szféra támogatásból tudják megvalósítani céljaikat. Ez utóbbi, civil szférába való bevonása még gyerekcipőben jár hazánkban.
 
- Az iroda jogi- és pénzügyi tanácsadást végez, pályázatok elkészítésében és elszámolásában segítjük a szervezetünket. Aktuális témákban járjuk a megyét, előadásokat és rendezvényeket tartunk. Kiemelten kezeljük a fiatalokkal való foglalkozást, hogy megismerkedhessenek a civil szervezetek működésével és segítjük a civil szervezetekbe való bevonásukat - mondta Horváth Rita.
 
 
IMG_8170.jpg
 
 
A hallgatók az előadás után megismerkedhettek az AlaCOOLJ! társasjátékkal, amelyben a csapatoknak egy új civil szervezetet kellett alapítani. A játékot a Civil Központ két munkatársa Ács-Darabos Noémi és Szabó-Varga Szabina koordinálta.
 
- A játék célja, hogy egy civil szervezetet alapítsanak, ahol meg kell nevezni az egyesületnek vagy alapítványnak a nevét, fel kell sorolniuk a tagokat, választani kell minden szervezetnél egy elnököt, meg kell határozni, hogy a civil szervezetnek milyen céljai lesznek, azután pedig milyen tevékenységeket fognak végezni. Ezzel a játékkal a civil szervezetek felépítésébe láthattak bele a hallgatók- foglalta össze a társasjáték lényegét.