Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Mechatronikai albizottsági ülést tartottak 

A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya Gépszerkezettani Tudományos Bizottság Mechatronikai Albizottságának kihelyezett ülésének a helyszíne volt pénteken a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ. A bizottság feladata, hogy összefogja  az országban lévő mechatronikai képzéseket.

IMG_5633.jpg

Fotó: Jóna István

Az Innovációs és Tudásközpont földszinti előadótermében dr. habil Ábrahám György prof. emeritus, az MTA doktora, a bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Decsi Péter főigazgató mutatta be a Pannon Egyetemet és Zalaegerszegi Egyetemi Központot.

A köszöntők után dr. Lukács Attila, egyetemi docens, a PE Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet intézetigazgatója „A mérnökképzés és a kutatás története a zalaegerszegi kampuszon” címmel mutatta be a zalaegerszegi mérnökképzés történetét. Ezt követően dr. Gugolya Zoltán, a PE Mérnöki Kar egyetemi docense, szakfelelős, a „Mechatronikai mérnök képzés a Pannon Egyetemen, Veszprémben és Zalaegerszegen” címmel tartott tájékoztatót. Az ülésen tudományos előadás keretében Nagy Roland, a PE Mérnöki Kar Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézet tanársegédje, PhD hallgató mutatta be kutatását „Gépi tanuláson alapuló útminőség osztályozó keretrendszer kialakítása” témában. A zalaegerszegi kihelyezett ülés a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tett látogatással ért véget.

IMG_5689.jpg

Fotó: Jóna István

 

A rendezvényről dr. habil Ábrahám György elmondta, Magyarországon kilenc hely van, ahol mechatronikai mérnökképzéssel BSc és MSc szinteken foglalkoznak.

- Az akadémiai bizottság feladatának tekinti azt, hogy ezeknek a képzéseknek a koordinációját áttekintse időnként, és ezt úgy végezzük el, hogy a saját tudományos munkánkon kívül az egyes üléseket kihelyezzük azokra a helyszínekre, ahol ezek a képzések folynak. Ezúttal úgy gondoltuk, hogy megnézzük a Pannon Egyetemnek a mechatronika képzését, és ennek keretében érkeztünk Zalaegerszegre, mivel ennek a Kampusznak az egyik erőssége a mechatronika képzés. Fontos megemlíteni, hogy kíváncsiak voltunk arra a kalandos útra, arra a hatalmas fejlődésre, amit a zalaegerszegi Kampusz megtett. - adott tájékoztatást dr. habil Ábrahám György. 

A bizottság elnöke elmondta, hogy két oldalról tudnak segíteni a képzési helyeknek. Egyfelől az ETE (Elvárt Tanulási Eredmények) nevet viselő új tanterv készítésével, mely átalakítja valamelyest a jelenlegi képzést. Másfelől pedig az adott intézményben szerzett tapasztalatokkal felvértezve lehet erősíteni az országos látásmódot, hogy mit kell még tovább erősíteni és miben kell jó példát követni. Így a többi intézmény egymástól tanulva fejlesztheti a képzését.