Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

NTP-HHTDK21 A TDK tevékenység fejlesztése a Pannon Egyetem ZEK Gazdálkodási Karon

ntp_logo_miniszterelnokseg.JPG

 

A TDK tevékenység fejlesztése a Pannon Egyetem ZEK Gazdálkodási Karon (GKZ)

 

Pályázati kategória: NTP-HHTDK21
Program címe: Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és lebonyolítási feladatok ellátása
Pályázatban vállalt fő tevékenység: A tehetséges hallgatók felkészítése a kari és országos TDK-ra, kari TDK megrendezése, a hallgatók tudományos munkájának tanulmánykötetben való megjelentetése

 

1. Kiemelkedő képességű hallgatók TDK-munkáját elősegítő, az előírt tananyagon túlmutató 20 órás felkészítő kurzus szervezése

A 20 órás foglalkozássorozat bevezetéseképpen a Kutatók Éjszakája Program 1. napjába építettük be a „Tehetséggondozás Másképp - Tekintsünk a PE GKZ színfalai mögé!” című programblokkot, amelybe bekapcsolódva az érdeklődők betekintést nyerhettek a Kari TDK munkába, így meghallgathattak 3 OTDK-ra jutott előadást, majd egy kerekasztalbeszélgetésbe ágyazva találkozhattak ITDK-s és OTDK-s sikert elért hallgatókkal és azok felkészítőivel. A programdélutánt vezette és moderálta dr. Jármai Erzsébet főiskolai tanár, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, Kari TDK-elnök és Balázsné dr. Lendvai Marietta főiskolai docens.

A 20 órás képzés négy alkalommal tömbösített kurzusok formájában került megrendezésre, melyet a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg főiskolai docense Balázsné dr. Lendvai Marietta tartott meg. A 2021. október 22-én, 2021. november 04-én, 2021. november 12-én és 2021. november 19-én megrendezett kurzusokon összesen 88 fő hallgató vett részt. A felkészítők érintett tématerületei: TDK témaválasztás, a dolgozat tartalmi és logikai felépítése (a bevezetéstől a következtető és összefoglaló gondolatokig), módszertani útmutatás a szakirodalomgyűjtéshez és feldolgozáshoz, primer kutatás szerepe és módszerei (a tervezéstől a megvalósításig), adatelemzési-és vizualizációs technikák, a TDK-s prezentáció tartalmi-és formai követelményei, jó gyakorlatok.

IMG_20220406_131947.jpg

IMG_20220406_100026.jpg

2. Kari szintű Tudományos Diákköri Konferencia szervezése

2021. november 24-én Kari szintű Tudományos Diákköri Konferenciát szerveztünk a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, ahol a TDK-zó hallgatókat kettő tagozatba soroltuk. Az Ágazati gazdaságtan tagozatban három előadást tartottak a  hallgatók  (Dömötör Dorina, Farkas Flóra, Balázs Bence Ferenc – Vizi Tímea), míg a Bankügyek, pénzügyek, kontrolling tagozatban öt előadást (Balázs Bence Ferenc, Vizi Tímea, Lazariuc Iván, Tóth Máté, Puskás Vivien) hallgathattak meg a jelenlévők. A szakmai zsűri mind a 8 előadót kivétel nélkül OTDK-ra javasolta. A hallgatók névsora: Dömötör Dorina, Farkas Flóra, Balázs Bence Ferenc, Vizi Tímea, Lazariuc Iván, Tóth Máté, Puskás Vivien

3. A TDK-zó hallgatók tudományos és közéleti publikációinak megjelenítése

Az OTDK-ra javasolt, TDK-zó hallgatók dolgozatukból egy absztraktot készítettek, amelyek kivonatát megjelentettük a Zalaegerszegi Zsengék című kiadványban, amely 50 példányban jelent meg. A kiadvány szerkesztését Góczán Judit főkönyvtáros végezte.

A Zalaegerszegi Zsengék kiadvány IDE KATTINTVA érhető el. 


Kép1_copy_copy.png

 

4. Kötetlen beszélgetéssel egybekötött  szakmai előadás szervezése, lebonyolítása TDK-zó hallgatók számára

Kötetlen beszélgetéssel egybekötött – egy külsős szakértő és két meghívott OTDK helyezett által tartott – szakmai előadást szerveztünk, TDK-zó hallgatóink számára 2022. április 7-én „Tanulj, inspirálódj és ismerd meg a TDK titkot, s éld át a TDK élményt!” címmel. Az eseményen előadást tartott a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg korábbi hallgatója, Varga-Lengyeltóti Szilvia, aki korábban OTDK-n 2. helyezést ért el, s tanulmányai alatt 4 pályamunkával is megmérettette magát. Előadásában bemutatta a főbb mérföldköveket, s megosztotta a tapasztalatát, benyomásait. Hallhattunk számos élményről, izgalmakról, sikerekről, de a nehézségekről, kihívásokról, s a kudarcokról is. Láthatóvá tette vendégünk mindazokat a kompetenciákat, s értékeket, amelyeket a TDK-nak köszönhet. Előadása után beszélgetésre került sor a TDK és OTDK sikert elért hallgatókkal és az őket mentoráló oktatókkal. A programot Balázsné dr. Lendvai Marietta, főiskolai docens moderálta.

Meghívott vendégek a programot megnyitó előadón kívül: 
• végzett hallgatóink közül: Papp Bence, OTDK 1. helyezett, Simon Dóra, OTDK különdíjas, Kovács Roland, OTDK különdíjas, Tóth Máté, többszörös ITDK 1. helyezett
• aktív státuszú hallgatóink közül: Vizi Tímea, többszörös ITDK 1. helyezett, Bazsó Máté ITDK 1. helyezett, Lazariuc Iván többszörös ITDK 1. helyezett
• oktatói oldalról: dr. Antal Anita, főiskolai docens és Márkus Mónika, tanársegéd.
 
A TDK Programdélutánról készült cikk megtekinthető IDE KATTINTVA.

 

277782052_3468526539938093_5605057098327852921_n.jpg

277803126_3468526503271430_8964902609100391952_n.jpg

 

5. Disszemináció

A TDK-val összefüggő  összes esemény  a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának hivatalos honlapján jelent meg Mindezek mellett az Egyetemi Központ közösségi média felületein is folyamatos tájékoztatással szolgáltunk a TDK rendezvényekről követőinknek. A programok előtt az intézmény teljes területén kihelyezésre kerültek plakátok, továbbá a 2022. május 4-én megrendezésre kerülő Kari Tudományos Diákköri Konferencián a Zalaegerszeg TV is készített összefoglaló tudósítást.

 A ZALAEGERSZEGI TELEVÍZIÓ tudósítása IDE KATTINTVA elérhető. 

 

Egyéb vállaláson kívüli események

 

6. ITDK helyezést elért hallgatók jutalmazása

A TDK-val összefüggő összes esemény  a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának hivatalos honlapján jelent meg Mindezek mellett az Egyetemi Központ közösségi média felületein is folyamatos tájékoztatással szolgáltunk a TDK rendezvényekről követőinknek. A programok előtt az intézmény teljes területén kihelyezésre kerültek plakátok, továbbá a 2022. május 4-én megrendezésre kerülő Kari Tudományos Diákköri Konferencián a Zalaegerszeg TV is készített összefoglaló tudósítást.

7. Kari Tudományos Diákköri Konferencia szervezése tavaszi forduló

2022. május 4-én a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg hallgatói bemutathatták TDK pályamunkáikat 15 perces időkeretben. A szakmai zsűri valamennyi pályamunkát továbbjutásra javasolt, melyeket hallgatóink a 2023-ban megrendezésre kerülő OTDK-n is megmérettethetnek. A Kari TDK Gazdálkodástudományi tagozat – Közgazdaságtudományi szekcióban hét hallgatóból hatan első helyezést értek el, míg egy hallgató második helyezéssel büszkélkedhetett.

A hallgatók névsora: Bazsó Máté, Csikós Fanni, Farkas Flóra, Lazariuc Iván, Piskor Klaudia, Valakovics Dominik, Vida Kata.

IMG_20220504_112846.jpg

IMG_20220504_120221.jpg

Projekt címe: A TDK tevékenység fejlesztése a Pannon Egyetem ZEK Gazdálkodási Karon (GKZ)
Projekt azonosítója: 
NTP-HHTDK-21-0039

Projekt időtartama: 2021.07.01. – 2022.06.30.
Projekt összköltsége: 750 000 Ft
Főpályázó: Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg
Projekt szakmai vezetője: Dr. Jármai Erzsébet Mária
Projektmenedzser e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.