A TDK a tehetséggondozás színtere a magyar felsőoktatásban, amely már több, mint fél évszázados múltra tekint vissza. Sehol a világon ilyen jellegű kezdeményezés nincs. A TDK ezért egyfajta HUNGARIKUM. A TDK-s hallgatóink az ország különböző egyetemein, főiskoláin tudományos konferenciákon mutathatják be kutatási eredményeiket, versenghetnek egymással. A munkaerő-piacon mindig nagyobb eséllyel pályáznak azok a hallgatók, akik tanulmányaik alatt TDK-n vettek részt, mert a munkaadók szemében értéket jelent a tudományos érdeklődéssel párosuló önként vállalt plusz munka. Karunk - hallgatói létszámához viszonyítva - rendre jelentős sikert ér el egyetemi szinten a díjnyertes dolgozatok számát illetően.
Várjuk azokat a hallgatókat, akik az átlagnál többet szeretnének tudni, akik nem elégszenek meg a tanórákon szerzett ismeretekkel, hanem még több újra, több tudásra, szakértelemre vágynak, és vállalják a tudományos konferenciákon való szereplést.
Kérjük, keressenek bennünket, a TDT elnököt és titkárt, valamint oktatóikat. Mi, oktatók igyekszünk minden segítséget megadni a TDK keretében. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a mielőbb elkezdett TDK-munka meghozza gyümölcsét, ezért igyekszünk már az elsőéves hallgatókat is bevonni a tudományos kutatásba.
Azt érzékeljük, hogy a TDK révén nagyon sokat javul a hallgatók szóbeli kifejezőkészsége, kiváló prezentációkat, a záróvizsgákon ragyogóan teljesítenek. A TDK jól kamatozik a mesterképzésben, a munkahely választásnál, „jól mutat a szakmai önéletrajzban”. Több TDK-s hallgatónknak – tudományos kutatásuk visszhangja révén – az egyetemi évek alatt már munkahelyet kínáltak. A TDK többletpontot jelent a szakirány-választásnál, a Köztársasági Ösztöndíjnál. A TDK révén sok-sok élménnyel gazdagodhatnak.
PANNON EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG KARI TDT ELNÖK Dr. habil Katits Etelka Éva PhD tudományos dékánhelyettes, tudományos munkatárs |
KARI TDT TITKÁR Pálfy Angelika E-mail: |
Országos Tudományos Diákköri Konferencia - OTDK
Letölthető dolgozat formai sablon javaslatokkal
2022. évi őszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia
A Pannon Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Tudományos Diákköri Tanácsa Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát rendez.
IDŐPONT: 2022. november 23. 13:00
HELYSZÍN: Innovációs és Tudásközpont, F épület
ITDK PROGRAMTERV (PDF)
ITDK - Aktuális kérdéseket vizsgáltak hallgatóink
Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát (ITDK) rendeztünk szerda délután a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. Az Innovációs és Tudásközpont földszinti előadójában tartott esemény megnyitóján dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja elmondta, hogy Zalaegerszegen több évtizedes múlttal rendelkezik a Tudományos Diákköri tevékenység. A Kampusz kis hallgatói létszámának ellenére az elmúlt években számos sikert értünk el a hallgatói tudományos munka területén. Megnyitó beszédében dr. Németh István főigazgató kiemelte, hogy a hallgatók érdekes és aktuális kutatásokat hoztak a versenyre. Ezeken a területeken a következő években szükség lesz felkészült és a tudásukat jól használó szakemberekre.
Az Intézményi TDK keretében 10 hallgató számolt be kutatási eredményeiről prezentáció formájában egy szakmai zsűri előtt. A hallgatók két szekcióra, az "Ágazati gazdaságtan" és a "Bankügyek, pénzügyek, kontrolling" szekciókra osztva mutatták be kutatásaikat. Az előadások között olyan érdekes és időszerű témák is szerepeltek, mint a négynapos munkahét lehetősége, az elektromos autók kérdésköre, az átigazolási összegek alakulása a futballban és a munkavállalók motivációja. Hallgatóink továbbá olyan témákat is kifejtettek, mint a sportfogadás, a számvitel digitalizációja, a részvénypiacokon tapasztalható nyájhatás vagy a koronavírus hatása a kisbefektetőkre. A zsűri a beadott dolgozat és a szóbeli előadások alapján döntötte el, mely hallgatók vehetnek részt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
Az eredményhirdetésen kiderült, hogy mind a 10 résztvevő hallgatónk jogosultságot szerzett a 2023-as OTDK Közgazdasági Szekciójában való részvételre.
Gratulálunk hallgatóinknak az elért eredményekhez és oktató kollégáinknak a felkészítéshez!
