Bödőcs Tibor: Prímszámok a hóesésben

Bödőcs ​Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe.
Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig).
Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható.¹

Stanislaw Lem: Kiberiáda

Ez a kötet a sci-fi egyik legnagyobb mesterének, a lengyel Stanisław Lemnek két kultikussá vált, a robotok világába kalauzoló gyűjteményéből válogat: a Kiberiádából és az Amit a robotok mesélnek című kötetekből. Az utóbbi két zseniális robotépítő mérnök, Trurl és Klapanciusz különleges utazásairól és kalandjairól mesél, az előbbiben pedig tobzódnak az acéllovagok, az elektronikus boszorkányok, a szerelmes robotkirályfik és a rátarti robotkirálylányok. A történetek egyszerre poétikusak és groteszkek, a bennük rejlő társadalomkritika pedig a mai olvasó számára is rendkívül friss és élvezetes. Ugyanis ez a metsző iróniával elénk tárt kibernetikus csodavilág – a maga zsarnok gépkirályaival, talpnyaló udvaroncaival meg agyafúrt robotzsiványaival együtt – nem csupán Lem kortársainak, hanem a 21. század olvasóinak is ismerős lehet.²

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk

A regény egyetlen nap története, de ebben a hosszú, fárasztó napban több mint száz év emléke gomolyog. Mikor is kezdődött minden? Amikor a költő-könyvkiadó Ari felbukkan, hogy néhány év dániai távollét után egy hirtelen jött családi ügy miatt visszatérjen abba a jobb napokat látott, apró izlandi városba, ahol felnőtt? Vagy gyermekkorában, a hetvenes években, amikor a sör be volt tiltva, a lemezjátszó hangszóróiból a Pink Floyd dübörgött, a legfőbb munkaadó az amerikai hadsereg volt, és a halgyár igazgatója botrányos halált halt? Vagy még régebben? A nagyapja korában?

Honnan és hogyan jutottunk el eddig a napig? Hogyan lett pontosan az, ami éppen van? Miképpen formálódik az ember? A szerző ebben a filozofikus, vitriolos humorú mélabúval átszőtt, önéletrajzi elemeket sem nélkülöző művében próbál meg választ találni a kérdésekre. Jón Kalman Stefánsson mondatai rabul ejtenek, elemi erejűek, mint egy folyó sodrása vagy a hömpölygő felhők a Keflavík fölé boruló, végtelen égbolton.³