Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Hírek

Új együttműködés kezdete: gyakorlatorientált képzést támogat a Magyar Suzuki adománya

Ünnepélyes keretek között vehettünk át egy Suzuki Vitara gépjárművet a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, a Magyar Suzuki Zrt. jóvoltából. Az autó nemcsak a hallgatói képzés támogatását, hanem a gyakorlatorientált oktatás további erősítését is szolgálja.

IMG_1098.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az átadást megelőzően dr. Kurdi Róbert, a Pannon Egyetem általános rektorhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Beszédében bemutatta a közép- és nyugat-balatoni régió egyik meghatározó felsőoktatási intézményét, külön kiemelve a zalaegerszegi kampusz jelentőségét, amely a térség járműipari fejlesztéseinek köszönhetően szervesen és innovatívan kapcsolódik a jövő technológiáihoz.

– Úgy gondolom, jó helyre kerül ez az autó, amit most átvettünk – és ezért nagyon hálásak vagyunk – fogalmazott a rektorhelyettes.

IMG_1005.jpg

Fotó: Jóna István


A Magyar Suzuki Zrt. képviseletében Kocsis József operatív igazgató mondott beszédet. Elmondta, hogy olyan járművet adományoznak az egyetemnek, amely hozzájárulhat az intézmény kutatási és oktatási céljaihoz, és egyben egy hosszú távú, gyümölcsöző együttműködés első lépését is jelenti. Kiemelte, hogy a fenntartható fejlődés és a versenyképesség záloga a felsőoktatás és az ipar szoros, hatékony együttműködése, különösen az innovációk gyors gyakorlati alkalmazása terén.

– A Magyar Suzuki több mint három évtizede van jelen Magyarországon, és kezdettől fogva elkötelezett a fejlődés, valamint a járműipari innováció iránt. A most átadott Suzuki Vitara lehetőséget biztosít arra, hogy a hallgatók és kutatók valós környezetben szerezzenek tapasztalatokat, és ezzel is hozzájáruljanak a jövő járműipari fejlesztéseihez. Az együttműködés a technológiai fejlődésen túl a szakember-utánpótlást is támogatja – fogalmazott Kocsis József.

 

IMG_1013.jpg

Fotó: Jóna István

A köszöntőket követően Decsi Péter, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója mutatta be az országosan is egyedülálló tesztmérnök alapképzést. Prezentációjában elmondta: egyre többen érdeklődnek az új képzés iránt, és a felvett hallgatóknál eddig nem tapasztaltak lemorzsolódást.

Ezután Ágh László, a tesztmérnöki alapképzés hallgatója mutatta be TDK-pályamunkáját, „Digitális iker megalkotása járműdinamikai szimulációhoz” címmel.

A program zárásaként dr. Utasi Anett, a Pannon Egyetem Duális Képzési Központjának igazgatója beszélt a duális képzés jelentőségéről és eredményeiről.

 

IMG_1075.jpg

Fotó: Jóna István

Az esemény végén az Innovációs és Tudásközpont előtt átadásra került a fehér színű Suzuki Vitara, amelyet Kocsis József, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatója adott át jelképesen dr. Kurdi Róbert rektorhelyettesnek.

Ezúton szeretnénk megköszönni dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszonynak a közreműködését és támogatását. 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

 


 

Sikeresen szerepeltek hallgatóink a 37. OTDK-n

A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának Miskolc adott otthont április 28–30. között. Az Egyetemvárosban megrendezett gazdaságtudományi OTDK-n több mint 700 résztvevő szerepelt, 64 tagozatban. A konferencia során 184 helyezést és 97 különdíjat osztottak ki 31 felsőoktatási intézmény hallgatói között.

A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg 7 hallgatóval és 11 dolgozattal képviseltette magát. Örömmel számolhatunk be róla, hogy hallgatóink egy harmadik helyezést és három különdíjat is elnyertek az országos megmérettetésen.

IMG_20250429_220404_copy.jpg

 

A helyezésekről és különdíjakról a következő szempontok alapján döntött a szakmai zsűri: a dolgozatokat két bíráló értékelte, pontozta, majd a konferencián bemutatott prezentációkat, az elhangzott előadásokat és az azokra adott válaszokat összesítve határozták meg a végeredményt.

Díjazott hallgatóink:

Horváth Fanni az Energiagazdaságtan szekcióban 3. helyezést ért el „Válságos valóság, valóságos válság? Energiapiaci változások fókuszban a villamos és gázenergiával” című dolgozatával.
Témavezetője: Dr. Antal Anita PhD, egyetemi docens.

Horváth Fanni különdíjban is részesült a Vállalatfinanszírozás, vállalati pénzügyek szekcióban „Likviditás vagy likvidálás? A fizetőképesség értékelése és szerepe az előrejelzésben” című munkájáért.
Témavezetője: Dr. Antal Anita PhD, egyetemi docens.

Jóna Rozina különdíjat nyert a Fogyasztói magatartás szekcióban „Pandora szelencéjének titka, avagy miben rejlik az »ékszernagyágyú« sikere?” című dolgozatával.
Témavezetői: Dr. Palányi Ildikó PhD, dékán, egyetemi docens, és Jámbor Balázs, főiskolai adjunktus.

Simán Annamária a Stratégiai és változásmenedzsment, tudásmenedzsment szekcióban bemutatott „Tudásmenedzsment a vállalatok körében – fókuszban a duális képzési helyek” című dolgozatáért kapott különdíjat.
Témavezetője: Lekszikov Kitti, tanársegéd.

Ezúton is köszönetet mondunk minden résztvevő hallgatónknak a kitartó munkáért, a szorgalomért, az elkötelezettségért és azért, hogy hozzájárultak Karunk jó hírnevének öregbítéséhez. Külön köszönjük a témavezetőknek a hallgatók támogatását, a dolgozatok elkészítésében nyújtott szakmai segítséget és mentorálást.

A versenyen részt vevő hallgatók és témavezetőik:

Buspataki Réka – témavezető: Dr. Antal Anita PhD, egyetemi docens

Havranek Evelin – témavezető: Dr. Antal Anita PhD, egyetemi docens

Horváth Fanni – témavezető: Dr. Antal Anita PhD, egyetemi docens

Jóna Rozina – témavezetők: Dr. Palányi Ildikó PhD, dékán, egyetemi docens; Jámbor Balázs, főiskolai adjunktus

Németh Klaudia – témavezetők: Dr. Palányi Ildikó PhD, dékán, egyetemi docens; Tóth Szilvia, óraadó

Simán Annamária – témavezető: Lekszikov Kitti, tanársegéd

Szokoly Máté – témavezető: Dr. Joó István, oktatási dékánhelyettes, tanszékvezető, adjunktus

Köszönet illeti a Pannon Egyetem, a Zalaegerszegi Egyetemi Központ és a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg vezetőségét a támogatásért, valamint Szabó Péter kommunikációs referenst az előkészítő és szervezési feladatok ellátásáért, különösen a biztonságos közlekedés biztosításáért.

A következő, 38. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára 2027-ben Kecskeméten kerül sor, ahol ismét várjuk hallgatóinkat újabb értékes pályamunkákkal!


 

Innováció és kreativitás a középpontban - sikeresen lezajlott az INNO-UP verseny

Az INNO-UP Innovációs többletpontszerző versenyt idén is meghirdette a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg, amelyre háromfős középiskolás csapatok adhatták le nevezésüket. A kétfordulós csapatversenyen keszthelyi és nagykanizsai középiskolások vettek részt, a döntőt pedig hétfő délelőtt rendeztük meg az Innovációs és Tudásközpontban.

 

IMG_9855-2.JPG

Fotó: Jóna István

 

A versenyt dr. Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja nyitotta meg.

– A többletpontszerző versenyt ilyen jelleggel most második alkalommal szerveztük meg. Az első fordulóban egy PPT-prezentációt kellett készíteniük a fiataloknak a mesterséges intelligenciáról, illetve arról, hogy hogyan befolyásolja az ő életüket. Ezt az egyik állomáson, a második fordulóban be is kellett mutatniuk. Emellett humánerőforrás-menedzsment, közgazdaságtan, pénzügyek és projektmenedzsment területeiről kaptak érdekes, gondolkodtató, kreativitást igénylő feladatokat a középiskolások. Ezek a feladatok építenek a középiskolai tudásukra, ugyanakkor nagyon fontos a logikus gondolkodás, a kreativitás és a csapatmunka is – emelte ki a dékán.

 

IMG_9811.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az állomásokon a feladatokat ismertetésében és értékelésében oktató kollégáink, dr. Szili-Fodor Dóra, dr. Bérces Edit, Pálfy Angelika, Lekszikov Kitti, Kiss Gábor és Halpert Erik segítettek.

Az ötállomásos verseny végeztével a zsűri összesítette a pontokat, majd az első három helyezett csapat az intézményi többletpontok mellé ajándékot is kapott Horváth Balázs egyéni vállalkozó jóvoltából.

 

IMG_9859.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az első három helyezett csapat között a Zalaegerszegi SZC Keszthelyi Közgazdasági Technikum csapata és a Nagykanizsai SZC Thúry György Technikum két csapata végzett.

A megszerzett többletpontokat öt éven belül használhatják fel a felvételizők a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg képzéseire való jelentkezés esetén.

 


 

Darts Házibajnokság - Ötödször is tábla elé álltunk

 

A 2024/25-ös tanév tavaszi félévében is megrendeztük a már hagyományosnak számító PEZEK-ZESE Darts Házibajnokságot, amely ezúttal jubileumi, ötödik alkalommal várta a résztvevőket. A verseny iránti érdeklődés továbbra is töretlen: ezúttal 14 fő nevezett, köztük a Pannon Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, valamint dolgozók is képviseltették magukat.

489731113_1305624327203930_1378754460567440105_n.jpg

 

A versenyt két darab, egyenként hétfős csoportban indítottuk el a kampusz A épületében. A mérkőzések a félév során folyamatosan zajlottak, és számos izgalmas, szoros párharcot hoztak. A csoportkörökből az első négy-négy helyezett jutott tovább a negyeddöntőbe.

Külön kiemelendő Czvik Jázmin teljesítménye, aki első alkalommal vett részt a bajnokságon, és egyetlen PTE-s, valamint egyetlen női indulóként is bekerült a legjobb nyolc közé!

Örömteli volt látni, hogy több újonc is csatlakozott a versenyhez, akik mérkőzésről mérkőzésre egyre lelkesebbé váltak, és elmondásuk szerint a jövőben is szívesen hódolnának ennek a sportágnak. Ez különösen fontos számunkra, hiszen a bajnokság egyik célja éppen az, hogy megszerettesse a dartsot a közösség tagjaival.

A nyolcas döntő estéje a már megszokott, jó hangulatban telt: családias légkör, szurkolás, szép megoldások és remek dobások jellemezték az eseményt. Akadt magas kiszálló, 180-as kör, és izgalmas csaták. Az eredmények a következőképpen alakultak:

Negyeddöntők:

  • Bacsi Szilárd – Gergály Szabolcs: 3–5
  • Bella Dániel – Elekes Péter: 5–2
  • Rigó Ádám – Boronyák Ádám: 5–3
  • Tüske Bence – Czvik Jázmin: 5–0

Elődöntők:

  • Gergály Szabolcs – Bella Dániel: 3–6
  • Rigó Ádám – Tüske Bence: 0–6

Bronzmérkőzés:

  • Gergály Szabolcs – Rigó Ádám: 4–7

Döntő:

  • Bella Dániel – Tüske Bence: 2–7

A bronzérmet tehát Rigó Ádám szerezte meg, aki második alkalommal vett részt a házibajnokságon. A címvédő Tüske Bence pedig ismét bizonyított, és immár harmadszor hódította el a Darts Házibajnokság aranyérmét.

Köszönjük mindazoknak, akik segítettek a szervezésben és lebonyolításban, valamint hálásak vagyunk a résztvevőknek is a lelkes jelenlétért. Találkozunk a következő félévben – a darts tábla mellett!

 


 

Mikrovezérlők világa - elindult a népszerű programozási képzés

A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában csütörtökön délután elindult a korábban is méltán népszerű Mikrovezérlő programozása kezdőknek című képzés. A tanfolyam elsősorban középiskolás fiatalokat szólít meg, akik érdeklődnek a műszaki pálya, különösen a programozás, az elektronika és a rendszerben való gondolkodás iránt.

IMG_9111.jpg

Fotó: Jóna István

A 15 órás, projektalapú képzés célja, hogy játékos, élményszerű feladatokon keresztül vezesse be a résztvevőket a műszaki gondolkodás világába. A tanfolyam során a diákok online tananyagon keresztül sajátítják el az elméleti alapokat – részletes útmutatók segítségével –, majd gyakorlati foglalkozásokon egyszerűbb áramköröket építenek, kisebb motorokat programoznak, mozgatnak, végül pedig egy komplex projekt kidolgozásával zárják a kurzust – foglalta össze a képzés lényegét Decsi Péter főigazgató.

Hozzátette, hogy a képzés különlegessége, hogy előképzettséget nem igényel, így bátran jelentkezhetett bárki, akit érdekel a műszaki világ. A program felnőttképzési tanfolyamként valósul meg, így a résztvevők hivatalos tanúsítványt is kapnak a részvételről. Ráadásul, mivel a kurzus vizsgával és számonkéréssel zárul, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának és Műszaki Informatikai Karának zalaegerszegi képzéseire történő jelentkezéskor többletpontként is beszámítható.

IMG_9121.jpg

Fotó: Jóna István

 

A képzés oktatói:

  • Decsi Péter, a PE ZEK főigazgatója,
  • Timmermann Milán (mechatronikai mérnök) tanszéki mérnök
  • Németh Krisztián (programtervező informatikus) tanszéki mérnök.

A program kiváló lehetőség azoknak a középiskolás fiataloknak, akik szeretnének előnyt kovácsolni egyetemi felvételijükhöz, miközben játékos módon mélyülnek el a műszaki és informatikai ismeretekben.

 


 

 

 

Csörgőlabda a közösségért – sikerrel zárult az I. PEZEK-ZESE Kupa és Műhelymunka Zalaegerszegen

Hagyományteremtő céllal hívta életre a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ és a Zalai Egyetemi Sportegyesület (ZESE) az I. PEZEK-ZESE Csörgőlabda Kupát és Műhelymunkát, amelyet április 16-án rendeztek meg. Az eseményen helyszíne a Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok kisterme volt, ahol zalaegerszegi, nagykanizsai és kecskeméti csapatok ismerkedtek az érzékenyítő sportággal.

IMG_8800.jpg

Fotó: Jóna István

 

A rendezvény célja az volt, hogy a közép- és felsőoktatásban tanuló fiatalokat megismertesse a csörgőlabda sportággal, valamint támogassa az egyetemi sportegyesületek szakmai munkáját-  mondta a rendezvényről Bella Dániel a ZESE elnöke .

A műhelymunka során Bodányi Levente, a magyar férfi csörgőlabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányának vezetésével tartottak edzéseket: Nagy József (NJE) és Bella Dániel (ZESE) irányításával a hallgatók megismerkedhettek a sportág alapvető szabályaival, a mozgáselemekkel – vetődések, védőiskola, tájékozódás – és az ezekhez kapcsolódó rávezető gyakorlatokkal.

Az edzők számára a közös feladatok, a jó gyakorlatok megosztása nemcsak új ismereteket jelentett, de megerősítést is adott szakmai munkájukhoz. A jövőre nézve az egyesületek céljai között szerepel, hogy a hallgatók mellett látássérülteket is bevonjanak a közösségi sportéletbe, ezzel lehetőséget teremtve a fogyatékkal élők aktív sportolására.

Az eseményen jelen volt Szloboda Judit, a Zala Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke, Figura Sándor, a Vas Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke, valamint Járdi Ádám, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke. A szövetségek vezetői támogatásukról biztosították a jelenlévőket, és kifejezték szándékukat, hogy hasonló rendezvények szervezésével a jövőben is szerepet vállalnak a Magyar Kézilabda Szövetség Társadalmi Felelősségvállalási stratégiájában megfogalmazott célok megvalósításában.

A minitorna keretében a  Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ 1-es és 2-es csapata, a Pannon Egyetem Nagykanizsa kampusz csapata, valamint a Neumann János Egyetemhez kapcsolódó Kecskeméti Denevérek csörgőlabda alakulatai mérkőztek meg egymással.


IMG_8789.jpg

Fotó: Jóna István

 

I. PEZEK-ZESE Csörgőlabda Kupa – eredménye:

  1. helyezett: Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ II.
  2. helyezett: Kecskeméti Denevérek (NJE) – edző: Nagy József
  3. helyezett: Pannon Egyetem Nagykanizsa (PEN) – felkészítő: Szloboda Judit
  4. helyezett: Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ I.

A díjakat Farkas Ágnes olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó, valamint Bella Dániel, a Zalai Egyetemi Sportegyesület elnöke adta át.

IMG_9006_copy.jpg

Fotó: Jóna István

 

A csörgőlabdát eredetileg a második világháborúban megvakult veteránok számára fejlesztették ki – célja az volt, hogy erőnlétüket megőrizzék, és támogassa őket az új élethelyzethez való alkalmazkodásban. Magyarországon 1976 óta játsszák a sportágat, az első hivatalos magyar bajnokságot 1982-ben rendezték meg.


 

Ismét hallgatói siker az informatika területén - Második helyezést ért el a PE-ZEK csapata a VIKI XR HCI HACKATHON 2025-ön! 


A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ hallgatói ismét bizonyították tehetségüket az informatikai innováció terén. A Védelmi Innovációs Kutatóintézet által szervezett "VIKI XR HCI HACKATHON 2025" versenyen a PE ZEK csapata a rangos második helyezést szerezte meg.


IMG_1428.jpg


A verseny során a csapatoknak valós katonai kihívásokra kellett innovatív megoldásokat kidolgozniuk a kiterjesztett valóság (XR) technológiák és az ember-gép interakció (HCI) területén. A feladatok között szerepelt például egy hálózatfüggetlen, mesterséges intelligenciával támogatott tréner létrehozása virtuális valóság (VR) környezetben, amely képes valós idejű visszajelzést adni a felhasználók teljesítményéről.

A csapatot Németh Krisztián tanszéki mérnök vezette csapatkapitányként, aki szakmai irányításával és elkötelezettségével összefogta a csapat munkáját. A csapat tagjai: Radics Xénia, Varga Boglárka, Varga Marcell és Gaál Tibor, akik kreativitásukkal és szakértelmükkel nagyban hozzájárultak a sikerhez.

Felkészítő oktatók: Dr. Szűcs Judit docens asszony és Dr. Guzsvinecz Tibor docens úr.

Szívből gratulálunk a hallgatóknak a fantasztikus teljesítményhez, és hatalmas köszönet a mentoroknak, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg.


 

Bronzéremmel és értékes helyezésekkel tértek haza a PE ZEK dartsosai a MEFOB-ról

 

Keszthely volt a házigazdája az I. Magyar Egyetemi–Főiskolás Országos Darts Bajnokságnak (MEFOB). A verseny a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusa, valamint a Magyar Darts Szövetség közös rendezésében valósult meg. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ (PE ZEK) hétfős csapattal nevezett, és egy bronzéremmel, valamint két negyedik hellyel tért haza a rangos megmérettetésről.

IMG__8700.jpg



A versenynek impozáns helyszínt biztosított a keszthelyi No1 Biliárd & Darts Szalon és Pizzéria. A bajnokságra tizenkét hazai egyetemről közel hatvan versenyző adta le nevezését. A legnépesebb mezőny a férfi hallgatói egyéni kategóriában gyűlt össze, ahol közel ötven fiatal állt tábla elé. Emellett női hallgatói és vegyes dolgozói nyílt egyéni kategóriában is hirdettek győztest.

A PE ZEK színeiben öt hallgató és két dolgozó ragadott nyilakat, hogy a dobogós helyekért küzdjön.

A dolgozói kategóriában Bella Dániel nagy csatában szerezte meg a bronzérmet, közvetlenül munkatársa, Jóna István előtt.

A dolgozói kategória végeredménye:

  1. Pécsi Péter (BGE)
  2. Gyurcsó Gergő (MATE)
  3. Bella Dániel (PE ZEK)
  4. Jóna István (PE ZEK)
  5. Ollár Béla (MATE)

 

IMG_8589.jpg

 

A női hallgatók között is komoly küzdelem zajlott a helyezésekért, különösen egy korábbi junior Európa-bajnokkal tarkított mezőnyben. A győzelmet Sándor Brigitta Linda (SZE) szerezte meg, megelőzve Neumajer Kittit (PTE) és Tamás Mariettát (MATE).

A férfi hallgatói kategóriában Bacsi Szilárd, Rigó Ádám, Musza Milán, Kovács Máté és Tüske Bence képviselte a PE ZEK-et. A csoportküzdelmek során minden hallgatónk becsülettel küzdött, de végül csak Rigó Ádám és Tüske Bence jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A nyolcaddöntőben Ádámnak nem sikerült a továbbjutás, viszont Bence egészen a legjobb négyig menetelt, ahol végül a negyedik helyet szerezte meg.

Férfi hallgatói egyéni kategória végeredménye:

  1. Kelemen Péter (BGE)
  2. Egedi Bence (ELTE)
  3. Ács Gergely (TF)
  4. Tüske Bence (PE ZEK)

Köszönjük a meghívást, valamint a kiváló szervezést és lebonyolítást a MATE Georgikon Campus dolgozóinak!

 


 

Szakmai látogatás Budapesten

A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg hallgatói Budapesten  jártak egy szakmai látogatás keretében a KOSTAL Global Business Services Center Kft-nél, ahol bepillantást nyertek az üzleti szolgáltató központok világába. Köszönjük a PE KHSZK igazgatójának, Egyed Ildikónak  a látogatás létrejöttét és a KOSTAL munkatársainak a cég tevékenységének színes bemutatását. A hallgatók számára nagy élményt jelentett a szakmai munka  és a legyűgöző munkahelyi környezet megismerése.

1a4249b9-be83-43c0-b6b4-d4a37a2c566e.jpg

 


 

Kalandtúrával a fenntarthatóságért – interaktív program az alsónemesapáti iskolában


A Fenntarthatósági Témahét keretében az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskolába kaptunk meghívást. A Pannon Egyetem Fenntarthatósági Kompetencia Központja által létrehozott fenntarthatósági kalandtúra állomásai közül hatot vitt el a veszprémi, zalaegerszegi és nagykanizsai kampusz munkatársaiból és hallgatóiból álló csapat.

Fehérné Fehér Piroska, a Csertán Sándor Általános Iskola pedagógusa elmondta, hogy fontos az iskolai közösség számára a megfelelő szemléletformálás, mert a jövő generációinak nevelésében kulcsszerepe van annak, hogy a tanulók megértsék: a természeti erőforrások nem kimeríthetetlenek, és felelősségteljes döntéseinkkel sokat tehetünk bolygónk megóvásáért. A felső tagozatos diákok hat csapatra osztva teljesítették a feladatokat, amelyek során hasznos információkkal gazdagodhattak.

IMG_7805.jpg

Fotó: Jóna István

Köszönjük a meghívást!


 

Lezajlott statisztika versenyünk 

A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg statisztika versenyt hirdetett középiskolás tanulók számára. Az első fordulót márciusban online formában bonyolították le, míg a második fordulóra április 10-én került sor, ahol a diákok már személyesen mérhették össze tudásukat egy statisztikai feladatsor megoldásával. Az okleveleket és a díjakat az verseny főszervezője, Nagyné Dr. Halász Zsuzsanna, a PE GKZ adjunktusa adta át az eredményhirdetés során.

A verseny első három helyezettje, valamint a különdíjban részesült tanuló 30 intézményi többletpontot kap, ami jelentős előnyt jelenthet számukra a felsőoktatási felvételin.

 

IMG_7605.jpg

Fotó: Jóna István

 

Ezúton is gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük a részvételt! 

 


 

Április 10. – A Logisztika Napja


A Logisztika Napja alkalmából 60 logisztika iránt érdeklődő diák látogatott el a Gartner Intertrans zalaegerszegi telephelyére, köztük a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ hallgatói is, oktatónk kíséretében.

A program során a résztvevők gyakorlati betekintést kaptak a logisztikai ágazat működésébe: a fuvarozás, szállítmányozás és raktározás világába. A duális képzéshez kapcsolódó lehetőségekről és a Gartner szakmai szerepvállalásáról is átfogó képet kaptunk. Külön öröm volt számunkra, hogy hallgatóink egy szakmai játékban is részt vehettek, és testközelből is megismerkedhettek a modern kamionflottával. 

 

20250410_095719.jpg

 

Ezúton is köszönjük a Gartner csapatának a szíves vendéglátást, az inspiráló előadásokat és az élménydús napot! 

 


 

Sport, darts és bográcsillat - mozgalmas nap a Zalaegerszegi Egyetemi Napokon

A Zalaegerszegi Egyetemi Napok harmadik napján a sport és a gasztronómia állt a középpontban.

A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának Alakulótere adott otthont a II. PEZEK–ZESE Kispályás Labdarúgó Kupának, amelyre 12 csapat nevezett. A középiskolás és egyetemi csapatok két csoportba osztva kezdték meg a küzdelmeket, két pályán. Az ideális futballidőben küzdelmes mérkőzéseket láthattak az érdeklődők.

IMG_6978.jpg

Fotó: Jóna István

 

A Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE), valamint a Nemzedékek Összefogása Egyesület Alibánfa bundás zsemlével, különféle pástétomokkal és lekvárokkal vendégelte meg a résztvevőket, ami nagy sikert aratott.

A csoportküzdelmeket követően a csoportelsők a döntőt, míg a második helyezettek a bronzmérkőzést játszották. A harmadik helyért nagy csatát vívott a Pajti FC és a Ganz csapata, amelyet végül büntetőpárbajban a Ganz nyert meg, megszerezve ezzel a bronzérmet. A döntőben egy másik Ganz-os csapat, a Majd jövőre és a Csány Öregfiúk mérkőzött meg, a győzelmet pedig a nap folyamán végig kiegyensúlyozottan teljesítő Csány szerezte meg.

Különdíjakat is kiosztottunk: a legjobb kapus Botos Imre lett, míg a legeredményesebb játékos díját Odonics Noel (Majd jövőre) érdemelte ki.

 

IMG_6909.jpg

Fotó: Jóna István

 

A ZEK csapata a nyolcadik helyet szerezte meg a tornán.

A ZEK csapat tagjai: Tállai Dávid, Tóth Barnabás, Kerkai Krisztián, Finta Bendegúz, Tóth Ádám, Kovács Ákos, Csurgai Dávid, Gebri Bendegúz, Ujj Gábor, Kovács Máté

A torna végeredménye:

  1. Csány Öregfiúk
  2. Majd jövőre (Ganz)
  3. Ganz
  4. Pajti FC
  5. PEN
  6. ÁCSÉ Kihány
  7. N1993R
  8. Neptun Bevetési Egység (ZEK)
  9. Kölcsey
  10. Falábúak
  11. Zrínyi
  12. Báthory Technikum


A focitornával párhuzamosan első alkalommal rendeztük meg hagyományteremtő szándékkal az I. PEZEK–ZESE Darts Kupát. A versenyre 15 fő nevezett egyetemünkről, a zalaegerszegi középiskolákból, illetve Keszthelyről. A nevezőket először 5 fős csoportokba sorsoltuk, ezt követően második csoportkört rendeztünk, majd elődöntő–döntő rendszerben dőlt el a helyezések sorsa.

A hangulatra és a színvonalra nem lehetett panasz – akadt 180 és több magas kiszálló is a verseny során.

Az I. PEZEK–ZESE Darts Kupa végeredménye:

  1. Ebedli Armand (Ganz)
  2. Helt Gergő (MATE)
  3. Tüske Bence (PE–ZEK)
    Legmagasabb kiszálló: Helt Gergő (147)

 

IMG_7349.JPG

Fotó: Jóna István

 

A sportprogramok még véget sem értek, amikor az Alakulótér másik felében már javában elkezdődött a főzőverseny. Az idei ZEN-en az időjárás végre kegyes volt hozzánk, és ragyogó napsütésben harminc főzőcsapat vett részt a gasztroprogramon. Mivel a keddi napon, a kedvezőtlen időjárás miatt a PTE főzése elmaradt, az ottani főzőcsapatok is csatlakoztak hozzánk.

IMG_7404.JPG

Fotó: Jóna István

 

Már kora délután betöltötte a Kampuszt a különféle ételek illata. Voltak, akik a hagyományos bográcsozást választották, és pörköltet, paprikás krumplit, csilisbabot készítettek. Mások grilleztek – például kolbászt és sertéstarját –, de finom fokhagymás-tejfölös lángost is kínáltak az éhes hallgatóknak.

Az elkészült ételeket és a csapatmunkát háromfős zsűri értékelte. A zsűri tagjai voltak: Decsi Péter, a PE ZEK főigazgatója, Dr. Palányi Ildikó, a PE GKZ dékánja, és Németh Gábor, a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke. Nehéz helyzetben voltak, amikor dönteniük kellett, melyik csapatnak ítélik oda a díjakat.

A főzőverseny díjazottjai:

  • Legjobb csapatmunka: Bogrács Betyárok
  • Legszebb tálalás: SZAXI
  • Legfinomabb étel: PEN
  • Különdíj: ZSzC Báthory István Technikum

IMG_7452_copy.jpg

Fotó: Jóna István

 

A főzés mellett különböző játékokkal – élő csocsóval, szabadtéri darts-szal és lábbal játszható biliárddal – biztosítottunk kikapcsolódási lehetőséget a résztvevőknek. Emellett lézerharc-pálya és airsoft céllövészet is várta a fiatalokat a 20. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársainak jóvoltából.

 

További médiamegjelenések: 

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA

 


 

Nagy sikert aratott a ZEN második napján tartott Kvízest 

Az Innovációs és Tudásközpont földszinti aulájában hét csapat – köztük a PE ZEK, illetve a PTE hallgatóiból álló csapatok, valamint a Meló-diák csapata – mérte össze tudását a megújult, hatfordulós kvízjátékban. Kampuszunk munkatársai, Németh Krisztián és Jóna István által szerkesztett fejtörők között volt villámkvíz, mozis és zenei feladat, valamint tájfutásos feladvány és Activity is. A remek hangulatú vetélkedőn az első három helyezett ajándékokkal, a többiek pedig élményekkel gazdagodtak. 

IMG_6791.jpg

Fotó: Jóna István

 

A kvízest legjobbjai:

1. Guinness
2. Zalai Egyetemista Tirpákok Egyesülete (ZETE)
3. Barackok


 

Nagy-Palócz Dominik hallgatónk negyedik helyezést ért el a Hammer Thor Funkcionális Fitneszversenyen 

 

A Thor Gym Csepel adott otthont a Hammer of Thor - Pénzdíjas Funkcionális Fitnesz versenynek a hétvégén.

Nagy-Palócz Dominik a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg végzős hallgatója az Open 20-35 éves korosztályig terjedő kategóriában indult. A versenyzőknek négy faladattal kellett megbirkózniuk: erőnléti, súlyemelés, saját testsúlyos és ügyességi számokkal. Dominik az ügyességi és az erőnléti számokat toronymagasan nyerte. Súlyemelésben azonban - saját elmondása szerint- még van mit kell fejlődnie: a saját testsúlyos feladat a tapasztalatlanság miatt maradt el, így a dobogó tövében, a negyedik helyen végzett.

A gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató a zalaegerszegi Crossfunctional Gym-be jár edzeni, ahol Horváth Zoltán segítségével készül.

 

NagyPAloczDominik3.jpg

 

Gratulálunk hallgatónknak az elért eredményhez és további sportsikereket kívánunk!

 


 

Új perspektívák a közgazdaságtanban – szakmai délelőtt Zalaegerszegen a jövő közgazdászaiért

 

A gazdasági világ gyors átalakulása, az innováció szerepe, a digitalizáció és a munkaerőpiac új elvárásai álltak a középpontjában annak a szakmai rendezvénynek, amelyet a Magyar Közgazdasági Társaság  (MKT) Zala Megyei Szervezete, annak Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete szervezett meg a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában, a Zalaegerszegi Egyetemi Napok (ZEN) keretében.

IMG_6551.jpg

Fotó: Jóna István

 

A szakmai délelőtt célja az volt, hogy középiskolásokat és egyetemi hallgatókat ösztönözzön közös gondolkodásra a gazdasági világ gyors átalakulásáról, a digitalizációról, az innováció szerepéről, valamint a munkaerőpiac új elvárásairól – és mindezek kapcsán a közgazdász szerepének újraértelmezéséről.

A rendezvényt dr. Palányi Ildikó, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja nyitotta meg, kiemelve:

– A technológiai fejlődés, a globális piacok változása és az új típusú munkaerőpiaci elvárások arra ösztönöznek bennünket, hogy újragondoljuk a közgazdász szerepét – akár vállalkozóként, akár elemzőként, akár stratégaként tekintünk magunkra.

Dr. Csanádi Ágnes, egyetemi docens, az MKT Zala Megyei Szervezetének alelnöke szintén köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta:

– Kiemelten fontos, hogy minden gazdasági fórumon szó essen a megye gazdasági helyzetéről, a vállalkozások működéséről és kihívásairól.

 

IMG_6539.jpg

Fotó: Jóna István

 

A program pódiumbeszélgetéssel indult, amelyen Zala vármegye gazdasági életének meghatározó szereplői vettek részt. A kerekasztal résztvevői között volt Berta László, a Zalaco Zrt. vezérigazgatója, az MKT megyei elnöke, Szabadics Roland, a Szabadics Zrt. operatív igazgatója, Bodrogi Klaudia, a Ganzeg Kft. ügyvezetője, valamint Varga Csaba, az Arany Bárány Hotel vezetője. A beszélgetést Balogh Ádám, a Vállalkozók Országos Szövetsége Zala Vármegyei elnöke moderálta.

A beszélgetés során egyetértés volt abban, hogy a szakmai utánpótlás biztosítása kulcskérdés a vállalatok jövője szempontjából. A gyakorlati tudás és a tapasztalatok átadása legalább annyira fontos, mint az elméleti képzés.

– A fiataloktól nyitottságot, ambíciót és szorgalmat várnak el – ezek a tulajdonságok minden szakmában sikert hozhatnak, függetlenül annak aktuális piaci megítélésétől – foglalta össze a kerekasztal tanulságait Balog Ádám. – Az alázattal és elkötelezettséggel dolgozó fiatalok hosszú távon értéket képviselnek a munkaerőpiacon.

 

IMG_6459.jpg

Fotó: Jóna István

 

A délelőtt második előadója Kovács Rita üzleti és team coach, vezetői mentor volt, aki „A láthatóság ereje – LinkedIn” címmel tartott inspiráló prezentációt. Rámutatott:

– Egy szakmai karriert úgy lehet elindítani, hogy releváns kapcsolatokkal rendelkezünk azokhoz a cégekhez, ahová szeretnénk bekerülni. A LinkedIn lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk szakmai tudásunkat, egyediségünket és hitelességünket – és mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy sokkal sikeresebb szakmai pályát fussunk be.

Zárásként az innovációról hallhattak előadást a résztvevők. A prezentáció arra bátorította a fiatalokat, hogy merjenek gondolkodni a világ megváltoztatásáról, az ötletgenerálásról és a megvalósítás folyamatáról – miközben ne féljenek a bukástól sem, hiszen a hibákból lehet a legtöbbet tanulni.

 

IMG_6411_copy.jpg

Fotó: Jóna István 

 

A közgazdász délelőtt szervezésében oroszlánrészt vállalt az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének elnöke, Havranek Evelin és alelnöke Horváth Fanni, akik mindketten harmadéves hallgatók a gazdálkodási és menedzsment alapszakon.

A szakmai program nemcsak tudást, hanem szemléletformálást is kínált – a jelenlévő fiatalok számára egyértelművé vált: a közgazdász szerepe ma már sokkal több, mint számok és kimutatások készítése – kreativitás, alkalmazkodás és innováció nélkül ma már nem lehet sikeresnek lenni ezen a pályán.

 


 

Olvass_a_mérlegből_képzés_plakát_3.pngOlvass a mérlegből! - Ismerd meg a számok mögötti valóságot! 

A Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg tanúsítványt adó ONLINE képzést hirdet.

Nincs számviteli előképzettséged?
Mégis szeretnéd érteni az éves és egyszerűsített beszámolókat?
Tudni szeretnéd, hogy mire figyelj?
Hogyan olvass ki hasznos információkat a számokból? 
Itt a helyed!

Kinek ajánljuk?

A KKV szektorban működő jellemzően kicsi vállalkozások, cégek tulajdonosai részére ajánlott.

A képzés részvételi feltételei (szakmai előképzettség):

Nincs bemeneti feltétel

A képzés időpontjai - ONLINE

Összesen 15 óra, Három alkalom, alkalmanként 5x45 perc
2025. június 03.; június 10.; június 17.  16 órai kezdéssel

A képzés ára: 60.000 Ft + Áfa

Jelentkezési határidő: 2025. május 15. (csütörtök) éjfél

További részletek és jelentkezés IDE KATTINTVA

 


 

Interreg-ATHU_DIGAP_Standard_small_copy.png

 

 

 

 

 

 

 Sikeres projekttalálkozó Grazban 

Március 31-én Grazban került megrendezésre a DIGAP projekt következő projektértekezlete, melyen a résztvevők átfogóan megvitatták a projekt előrehaladását, az eddig elért eredményeket, valamint a következő időszakra vonatkozó terveket. Az esemény célja a szakmai kérdések tisztázása, a projekt menedzsmenti kérdéseinek áttekintése és a disszeminációs tevékenységek további fejlesztése volt.


IMG_7869.jpg

Fotó: Szabó Péter

 

A program a vendéglátó osztrák Nowa cég rövid köszöntőjével és a napirendi pontok ismertetésével kezdődött. Ezt követően a szakmai kérdésekről folyt a diskurzus, amelynek középpontjában az első hat hónap eredményeinek áttekintése állt. Kiemelt figyelmet kapott a nők digitális kompetenciáinak kvantitatív kutatása, amelyet kérdőíves felmérések alapján a Pannon Egyetem GKZ, a Zala Vármegye Önkormányzata és a graz-i székhelyű Nowa végzett. Az eddigi tanulságok megvitatása mellett a résztvevők megkezdték a fókuszcsoportos interjúk előkészítését is.

IMG_7833.JPG

Fotó: Gaál Eszter

 

A szakmai eszmecserét egy közös ebéd követte, amely lehetőséget biztosított a résztvevők számára a kötetlen beszélgetésekre és további kapcsolatok építésére.

A délutáni szekcióban a projekt disszeminációs tevékenységeire fókuszáltak. Megvizsgálták az eddigi eredményeket, valamint meghatározták a következő periódus cselekvési tervét. Az értekezlet végső szakaszában a projektmenedzsmenttel és a projekt kommunikációs tevékenységeivel kapcsolatos kérdések kerültek terítékre. 

 

IMG_7850.JPG

Fotó: Gaál Eszter

 

Az esemény sikeresen zárult, és a résztvevők értékes tapasztalatokkal, valamint konkrét tervekkel távoztak a projekt további előmozdítása érdekében. A találkozó eredményei biztos alapot nyújtanak a program hatékony folytatásához, elősegítve a nők digitális kompetenciáinak fejlesztését.

A konzorciumi partnerek megállapodtak továbbá, hogy ha lehetőségük lesz, a projekt befejezését követően is folytatják együttműködésüket, akár további közös pályázati források igénybe vételével.

 


 

Többletpontszerzés versennyel 

 

Március 24-én, hétfőn két többletpontszerző verseny zajlott a Zalaegerszegi Egyetemi Központban, melyeket a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg szervezett középiskolás diákok számára.

IMG_6634_copy.JPG

Fotó: Szabó Péter

 

A Logisztika verseny egyfordulós volt, míg a Számvitel verseny résztvevői először egy online fordulón vettek részt, majd a legjobbak a második, személyes jelenléttel zajló fordulóban mérték össze tudásukat.

A versenyek nemcsak szakmai kihívást és tapasztalatszerzési lehetőséget kínáltak a diákoknak, hanem a továbbtanulás szempontjából is jelentős előnyt jelentettek. Az első három helyezett, valamint a különdíjban részesülő versenyző 30 többletpontot szerzett, amely többletpontot jelent számukra a felvételi során.


IMG_6595.JPG

Fotó: Szabó Péter

 

Köszönjük mindenkinek a részvételt és gratulálunk az elért eredményekhez!

 


 

 

INNO-UP_TECH_verseny_plakát_copy.pngA Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg INNO-UP INNOVÁCIÓS versenyt szervez középiskolás diákoknak, amelyre várjuk: 

A verseny a helyezett csapatok tagjainak többletpontot ér, ha a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg valamely képzésére jelentkeznek.

KÉT FORDULÓS, CSAPATVERSENY
3 FŐS CSAPATOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK. 

I. forduló 

Prezentáció készítése és feltöltése

Téma: „Hogyan változtatta meg az MI (Mesterséges intelligencia) az életünket?” témában prezentáció készítése
(ppt, prezi, 10 perces előadáshoz)

Részvétel módja: online
Feltöltés határideje: 2025. április 20. vasárnap éjfél


A prezentációkat kérjük az alábbi email címre elküldeni, vagy nagy fájlméret esetén megosztani.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  

 

 

 

II. forduló 

Prezentáció bemutatása és csapatfeladatok megoldása
(pénzügy, projektmenedzsment, HR, játékos közgazdaságtan és az első fordulóban készített prezentáció előadása)

Részvétel módja: személyes jelenlét
Időpont: 2025. április 28. hétfő 10:00

DÍJAZÁS: 1-3. helyezés és különdíj

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2025. ÁPRILIS 10. ÉJFÉL

JELENTKEZÉS IDE KATTINTVA

 


 


ZEN_logó.jpg

Újra itt a ZEN! Készen álltok?! 


Időpont:  
2025. április 7-9.

És hogy mi is lesz ebben a pár napban?

Sokféle programmal, szakmai előadásokkal készülünk és persze nem maradhat el a garantált buli és szórakozás sem.
 
Idén is lesznek a már megszokott, sokak által kedvelt programok, mint a főzőverseny, kertmozi, kutyasétáltatás és sport programok. Ha valami extrémre vágynál, mindenképp próbáld ki majd a lézerlövészetet és az airsoft játékot.
 
 

 
 
zen_plakat_2025.jpg

PROGRAMOK

 

ÁPRILIS 7. HÉTFŐ - PTE NAP
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ

DÉLELŐTT - Előadások

20:00 Sörpong

 

ÁPRILIS 8. KEDD - KÖZÖS NAP

 
09:00-12:00 MKT SZAKMAI ELŐADÁSOK
Innovációs és Tudásközpont, F épület, F.001. Előadó
 
09:00-09:10 Köszöntő 
09:10-09:45 Vállalati kihívások - Különös tekintettel Zala Vármegyére 
Balogh Ádám- Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Zala Vármegyei Szervezete, elnök
10:00-10:45 A láthatóság ereje - LinkedIn
Kovács Rita - Üzleti és team coach, vezetői mentor
11:00-11:45 Az innováció a véredben van?
Végh Márk - PhD hallgató, Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar

10:00-14:00 PTE FŐZÉS
Főzés melletti program: Élő csocsó
Pécsi Tudományegyetem

13:30-16:30 Kutyasétáltatás a Bogáncs állatmenhelyen
Bogáncs Állatmenhely Zalaegerszeg, Csilla dűlő 6.
 

17:00-19:00 Kvízest 
Innovációs és Tudásközpont, F épület, Földszint, Aula

22:00-tól Club Angels buli
24:00-ig INGYENES belépés
Dj Báló, Dj LossLess

 

ÁPRILIS 9. SZERDA - PANNON NAP

Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ
Alakuló tér, Nagyelőadó 

09:30-12:30 SPORT DÉLELŐTT - FOCI, DARTS

13:00-17:00 FŐZÉS 

REGISZTRÁCIÓ

A főzés alatti szabadtéri programok:
Óriás darts - Alakuló tér
Katonai lézerlövészet - Nagyelőadó
Airsoft játék - Alakuló tér
Diákhitel játékok - Óriás Jenga
Mátyás Keserű játékok

19:00-tól
 KERTMOZI
Alakuló tér

 

Kedvezőtlen időjárás esetén a programok elmaradnak.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. 
 

 

 

Konzorciumi ülést tartottak a DIGAP Projekt partnerei

 

A március 17-ei megbeszélésen a kutatásban részt vevő partnerek szakmai és menedzsment kérdésekben is egyeztettek annak érdekében, hogy biztosítsák a projekt gördülékeny lebonyolítását és a kitűzött célok elérését.

 

IMG_0947.jpg

Fotó: Jóna István

 

A nők digitális kompetenciáinak korcsoportonkénti elemzésével foglalkozó kutatás kvantitatív szakasza a végéhez közeledik. A kérdőíves lekérdezés hamarosan lezárul, amelyet követően megkezdődik a begyűjtött adatok statisztikai elemzése. Emellett előkészítésre kerül a fókuszcsoportos lekérdezés módszertana, amely további mélyreható információkat nyújthat a digitális készségek fejlődéséről és az esetleges hiányosságokról.

A kutatás szakmai kérdéseinek további részleteit a partnerek a következő találkozón, 2025. március 31-én Grazban fogják megvitatni. A megbeszélést a Nowa Verein szervezi, és célja a projekt előrehaladásának áttekintése, valamint a következő lépések meghatározása.

A kutatás eredményei hozzájárulhatnak a nők digitális kompetenciáinak fejlesztéséhez, valamint segíthetnek a döntéshozóknak hatékony stratégiák kialakításában ezen a területen.

 


 

A fiatalok felelőssége a jövőnk

 

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetére emlékeztünk Kampuszunkon március 13-án délelőtt. Hallgatók, oktatók és munkatársak együtt idézték fel az eseményeket.

Hagyományosan a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában található Petőfi-szobor szolgál az ünnepi megemlékezés helyszínéül, amelyen Horváth Fanni, Imre Dominika és Tóth Barnabás hallgatók, valamint Jóna István kommunikációs referens előadásában hallhattuk a forradalom kirobbanásának eseményeit.

A műsorban Petőfi Sándor és Juhász Gyula versei hangzottak el, köztük a forradalom himnusza, a Nemzeti dal. A sorok között az egyetemistáknak szóló üzenet is megbújt:

"A márciusi ifjak lelkesedése, bátorsága és összefogása ma is példát mutat számunkra. Egyetemista fiatalokként mi is felelősek vagyunk a jövőért: a tudásért, az igazságért és a közösségünkért."

A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ oktatói és hallgatói nevében Decsi Péter főigazgató és dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja helyezett el koszorút a költő mellszobránál.

 

IMG_0307_copy.jpg

Fotó: Szabó Péter

 


 

Ezüstérem és remek szereplés XVI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ két hallgatója is részt vett a  2025-ös XVI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája darts versenyén, ahol kiváló teljesítményt nyújtottak.

Az idei versenysorozat március 6-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem aulájában tartott  ünnepélyes megnyitóval kezdődött. Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára köszönetet mondott a szervezőknek és az alapítóknak a KEK létrehozásáért és formálásáért. Véleménye szerint a rendezvény és vele együtt a közössége is évről-évre épül. A résztvevő egyetemek több sportágban is összemérhetik tudásukat.

Rigó Ádám első KEK-részvételén rögtön a legjobb tíz közé jutott, míg Tüske Bence egészen a döntőig menetelt, ahol ezüstérmet szerzett.

Az idei KEK darts versenyén Rigó Ádám és Tüske Bence vett részt. Ádám az első KEK-részvételén magabiztosan vette az első akadályokat: sikeresen túljutott a csoportkörön és a playoff első szakaszán is, végül a kilencedik helyen zárt. Tüske Bence, aki nem mellesleg a Zalai Egyetemi Sportegyesület (ZESE) tagja is, elképesztő formában versenyzett – a csoportkört hibátlan mérleggel abszolválta, majd az elődöntőig egyetlen leget sem veszített. A fináléban kiélezett küzdelemben maradt alul, így egy nagyszerű ezüstéremmel térhetett haza a tornáról.

 

482766598_1355094345529478_8373914600524726128_n.jpg

 

Gratulálunk hallgatóinknak a sikeres versenyeredményhez!

 


 

Sikeres nyílt napot tartott az MKT Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete

Február 25-én, kedden tartotta meg tavaszi tagfelvételi nyílt napját a Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezete.

A szervezet vezetőségével és tagjaival folytatott beszélgetések során a hallgatóknak lehetőségük nyílt megismerkedni a szervezet tevékenységével. Többek között információt szerezhettek az MKT által szervezett országos és helyi programokról, az Ifjúsági Szervezet egyetemi közösségi életben betöltött szerepéről, valamint a Társaság által kínált lehetőségekről.

A nyílt nap során több hallgató is csatlakozott az MKT-hoz, akiket a Zalaco Zrt. által biztosított péksüteményekkel vendégeltek meg.

 

IMG_6522_1.jpg

Fotó: Jóna István

 


 

Sikeresen szerepelt az eseteZEK csapata a XXIV. Tímár László Esettanulmányi Megoldó Versenyen

Február 21-én és 24-én rendezték meg a XXIV. Tímár László Esettanulmányi Megoldó Versenyt Veszprémben, a Pannon Egyetemen, ahol a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg hallgatói is képviseltették magukat.

A verseny esettanulmányi feladatát idén a HAPP Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. állította össze. Az eseteZEK csapata február 24-én, hétfőn mutatta be vezetői jelentését és javaslatait a 14 fős vállalati és egyetemi képviselőkből álló zsűri előtt, Veszprémben.

Az eseteZEK csapata a Pannon Egyetem színeiben induló csapatok között második helyezést ért el megoldásaival. Emellett három különdíjat is elnyertek:

  • A LegHAPPosabb gondolkodású csapat különdíja
  • A legjobb kamionos well-being csapatmegoldás különdíja
  • A legbrilliánsabb előadó különdíja, amelyet Horváth Fanni csapattag érdemelt ki.

Az eseteZEK csapat tagjai: Havranek Evelin, Horváth Fanni, Jónás Réka, Szabó Réka – harmadéves gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatók

IMG_1218.jpeg

 

Szívből gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak, Lekszikov Kitti oktatónknak!

 


 

Lélekmozgató a zalaegerszegi Parasportnapon

 

A Magyar Parasport Napja alkalmából rendeztek programot hétfőn a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium tornatermében. A sportnap üzenete az volt, hogy a testmozgás mindenkié, függetlenül attól, ki milyen adottságokkal rendelkezik.

IMG_6309.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az Országgyűlés 2017-ben február 22-ét jelölte ki a Magyar Parasport Napjának, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők sportjára és a mozgás fontosságára – mondta köszöntőjében Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Igazgatója. Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója és Gecse Péter Zalaegerszeg MJV alpolgármestere is üdvözölte a résztvevőket.

A Zala Megyei Speciális Sportszövetség, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) közösen szervezte a parasportnapot, amelyen nyolc csapat mérte össze tudását és ügyességét. A fogyatékkal élők Keszthelyről, Zalaszentgrótról és a vármegyeszékhelyi intézményekből érkeztek, akikhez a házigazda Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai, valamint a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ hallgatói csatlakoztak.

 

IMG_6466.jpg

Fotó: Jóna István

 

Lélekmozgató címmel érzékenyítő vetélkedőt tartottak. A vegyes csapatok kialakításánál a cél az volt, hogy közös élményt teremtsenek a fogyatékkal élő és az ép fiataloknak, elősegítve ezzel az elfogadást.

A résztvevők játékos formában ismerhették meg a parasportokat és a fogyatékkal élők világát, miközben a rendezvény hozzájárult a szemléletformáláshoz.

A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központot Kósik Bernadett, Imre Dominika, Plegányi Albert, Sényi Dániel és Szántó Liliána hallgatók, valamint Bella Dániel szakmai asszisztens képviselte.

Egyetemi központunknak az oktatás mellett a harmadik missziós tevékenység is kiemelten fontos, csakúgy mint a fentarthatóság.

 


 

Zalaegerszegen versenyeztek a legjobb FIRST LEGO League csapatok

 

Szombaton a Keresztury Dezső VMK adott otthont a FIRST LEGO League magyarországi döntőjének, ahol az ország legjobb robotprogramozó csapatai mérhették össze tudásukat. A nemzeti döntőbe a régiós versenyekről lehetett bejutni, ezek egyike január végén Zalaegerszegen zajlott a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában.

 IMG_5932.jpg

 Fotó: Jóna István

 

A megmérettetésen Zala vármegyét a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium (My Bricks) és a Muraszemenyei Általános Iskola (Muramenti Legósok) csapatai képviselték, akik kiváló teljesítményükkel bizonyították tehetségüket.

A rendezvény megnyitóján Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg MJV polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Gudra Gábriel, a főszponzor Bosch felsővezetői szakmai asszisztense mondta el gondolatait. Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, hogy a kamara mindenben támogatja az ilyen kezdeményezéseket, hiszen ezek hozzájárulnak a jövő generáció technológiai fejlődéséhez. Molnár József, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Egyesület elnöke kiemelte, hogy a jövő oktatásában a robotika, mesterséges intelligencia, programozás és csapatmunka kulcsszerepet kap.

 

IMG_6006.jpg

Fotó: Jóna István

 

A verseny során a csapatok robotfutamokkal, innovációs projektjeikkel és robotdizájnjukkal gyűjthették a pontokat. Az eseményt színesítette, hogy az intézmény előterében különböző játékos foglalkozásokkal várták az érdeklődőket. A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központja is csatlakozott a programhoz, ahol a közkedvelt Pepper robot is bemutatkozott. A verseny szakmai zsűrijében helyet kapott Németh Krisztián szakmai asszisztens, míg a bírók munkáját Ágh László, tesztmérnök hallgató is segítette.

Az Explore csapatok is megmutathatták tudásukat, köztük az Egervári Pannon-tengeralattjárók, akik a legjobb prezentáció díjában részesültek.

 

IMG_5861.jpg

Fotó: Jóna István

 

A nap végén eldőlt, hogy kik lettek Magyarország legjobb robotprogramozó csapatai. A nemzetközi megmérettetéseken az alábbi csapatok képviselhetik hazánkat:

  • Houston, Világfesztivál: Töviscsapat-X (Töviscsapat Robotics Club)  https://www.facebook.com/toviscsapat
  • Görögország: S-TEAM (Miskolci Egyetem, Földes Ferenc Gimnázium)
  • Dél-Afrika: Jász-Stones (Csányi Alapítvány a Gyermekekért Jászberény)
  • Ausztrália: Fabton (Fabton Csíkszereda)

A Bosch Magyarország támogatásának köszönhetően három csapat innovációs ösztöndíjban részesült:

  • Töviscsapat-X: 500.000 Ft 
  • Fabton: 300.000 Ft
  • Jász-Stones: 250.000 Ft

A Zala vármegyei csapatok két elismerésben is részesültek:

  • Feltörekvő díj: Muramenti Legósok (Muraszemenyei Általános Iskola)
  • Áttörés díj: My Bricks (Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium)

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, különösen a nyerteseknek, akik az országot képviselhetik a világ legnagyobb robotikai versenyein!

https://www.facebook.com/firstlegoleaguehu


 

Az Informatikai Rendszerek és Alkalmazásai Tanszék munkatársai nemzetközi és hazai konferenciákon mutatták be kutatásaikat 

Dr. Szűcs Judit, Dr. Guzsvinecz Tibor és Németh Krisztián az év elején több rangos szakmai eseményen vettek részt, ahol bemutatták tanszékünk kutatási eredményeit.

 Az IEEE 22nd International Symposium on Applied Machine Intelligence and Informatics nevű konferencián kutatóink két tanulmányt is ismertettek: az egyik a térbeli képességek különböző mérési módszereinek összehasonlítására fókuszált, míg a másik a magyarországi mozilátogatók önkiszolgáló technológiákhoz való hozzáállását vizsgálta.

A Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának 15. Konferenciáján Dr. Szűcs Judit egy esettanulmányt prezentált, amely a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ digitális ikerpár alapú virtuális bejárását ismertette. Az előadás során részletesen bemutatta a virtuális valóság alkalmazási lehetőségeit az oktatásban és az épített környezet digitális modellezésében.

Dr. Guzsvinecz Tibor egy Grazban megrendezett tudományos workshopon az érzelmi reakciók videójátékok során történő vizsgálatáról tartott előadást. Bemutatta a játékosok érzelmi válaszainak mérési módszereit és azok lehetséges alkalmazási területeit.


SAMI.png

 

Gratulálunk kollégáinknak a sikeres szereplésekhez és az értékes szakmai tapasztalatokhoz! 

 


 

Tovább az álmok útján - Diplomaátadó ünnepélyt tartottunk

Különleges pillanatot élhetett át Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának 51 végzős hallgatója, akik pénteken vehették kézhez diplomájukat. A diplomaátadó ünnepélyre szinte megtelt a Nagyelőadó, ahol a hallgatók mellett oktatók, szülők és meghívott vendégek is részt vettek.

 IMG_5458.jpg

Fotó: Jóna István

 

A most végzett hallgatók egy rendhagyó időszakban kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, hiszen a Covid-járvány árnyékában léptek be az egyetem kapuján. Ők voltak az elsők, akik teljes mértékben a Pannon Egyetem hallgatóiként folytathatták tanulmányaikat. 

Az ünnepségen Dr. Molnárné Dr. Barna Katalin, a Pannon Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntőjében kiemelte:

-A diploma, amelyet ma kézhez kaptak a hallgatók, sokkal több, mint egy oklevél – ez a lehetőségek kulcsa. Önök már bizonyították kitartásukat és elhivatottságukat az egyetemi évek során, most pedig itt az idő, hogy kamatoztassák tudásukat, legyen szó szakmai karrierről, kutatásról vagy akár saját vállalkozás indításáról.

Ezt követően Decsi Péter, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ főigazgatója mondott köszönetet az oktatóknak, a szakmai partnereknek és a hallgatók családtagjainak is a támogatásért. Beszédében hangsúlyozta az élethosszig tartó tanulás és a folyamatos fejlődés fontosságát:

-A gyorsan változó világban, ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani ezekkel a változásokkal, folyamatosan fejleszteniük kell magukat. Legyenek nyitottak az új ismeretekre és tapasztalatokra, és ne féljenek új kihívások elé állni.

 

IMG_5526.jpg

Fotó: Jóna István

 

Az ünnepségen többen is elismerésben részesültek.

Kiss Gábor Antal dékáni dicséretben részesült kiemelkedő oktatómunkájáért és külső szervezetekkel való kapcsolatépítéséért. 

Jóna Rozina és Németh Klaudia, a gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon végzett hallgatók, elismerést kaptak kiemelkedő tudományos teljesítményükért és aktív közösségi tevékenységükért.

Bajnóczy Zsófia és Radics Xénia Judit, a gazdaságinformatikus alapképzési szak végzősei, kiemelkedő tanulmányi eredményükért és versenyszereplésükért kaptak elismerést.

A gépészmérnök hallgatók közül Biró Dominik közéleti és sporttevékenységekben való aktív részvételéért, Vojtovicz Máté pedig eredményes tudományos diákköri munkájáért részesült elismerésben.

 

IMG_5742.jpg

Fotó: Jóna István

 

A hallgatói közösség nevében Istenes Kitti, a PEHÖK GKZ Részönkormányzatának elnöke búcsúzott a végzősöktől, míg a végzős hallgatók nevében Németh Klaudia mondott beszédet.

Szenior hallgatónak Jóna Rozinát, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakon végzett hallgatóját jelölték.

Az esemény a végzős hallgatók fogadalomtételével és az oklevelek ünnepélyes átadásával zárult.

 

Szívből gratulálunk végzős hallgatóinkak és további sok sikert kívánunk az élet minden területén!

 

További médiamegjelenések: 

Zalai Hírlap - zaol.hu

Egerszegi Hírek - egerszegihirek.hu

Zalaegerszegi Televízió

GALÉRIA