Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

Felvételi

felveteli_fejlec.jpg

 

KEDVES FELVÉTELIZŐ! 


Szeretettel köszöntünk a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ oldalán!

Köszönjük, hogy egyetemi tanulmányaidhoz a Zalaegerszegi Egyetemi Központot választod!



FELVÉTELI VÁLTOZÁSOK A PANNON EGYETEMEN

Összeszedtük számodra a legfontosabb információkat a felvételi eljárással és a változásokkal kapcsolatban!

A legfontosabb változás, hogy A PANNON EGYETEM SZAKJAI KÖZÜL EGYIKHEZ SEM KÖTELEZŐ AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI MEGLÉTE,
VISZONT A PONTSZÁMÍTÁS SORÁN TOVÁBBRA IS TÖBBLETPONTOT ÉRHET. 

A felvételi pontszámítás rendszere két lépésben újult meg:

kivezetésre került a központilag meghatározott minimumpontok rendszere és a kötelező emelt szintű érettségi
az eddigi egységes maximum 100 pontos többletpontok rendszerét az intézmények által meghatározott 100 intézményi pont váltja 2024-ben

A Pannon Egyetem olyan egységes, átlátható minden karára és képzésére kiterjedő rendszert dolgozott ki, melyben egyensúlyban van a többletteljesítmény elismerése, a hátránykompenzáció és a regionális, intézményi kötődés megjelenése.

Új elemek jelennek meg a felvételi rendszerében: változatosabb lesz a többletpontok szerzésének lehetősége (amit már intézményi pontoknak hívnak), és újra lehet felkészítő vizsgát szervezni, vagy kompetenciamérésekért pontot adni a jelentkezőknek felsőoktatási szakképzési és alapképzési szakokon is.

A Pannon Egyetem új intézményi pontjainak a rendszerét részletesen az Intézményi többletpontok menüpontnál mutatjuk be. 

2024-től az intézmények maguk szabályozhatják a felvételi pontszámításban a tanulmányi pontok közé tartozó  ötödik  választható  tantárgyat;  a tanulmányi  pontokba beszámító  ötödik érettségi  tárgyat;  illetve  az érettségi  pontszámításhoz  figyelembe  vehető  érettségi tárgyak és a szakirányú továbbtanulás esetén intézményi pontszámításnál figyelembe vett szakképesítések körét.

PONTSZÁMÍTÓ KALKULÁTOR - SZÁMÍTSD KI A FELVÉTELI PONTJAIDAT!



EMELT ÉRETTSÉGI ÉS MINIMUMPONTHATÁR 


A jelentkezők számára a Pannon Egyetem szakjai közül egyikhez sem kötelező az emelt szintű érettségi megléte, de egy tárgynál ajánljuk, ha enélkül nem gyűlne össze a 100 intézményi pont.  A Pannon Egyetem felelősen úgy döntött, hogy nem lehet korlátozó kritérium egy emelt szintű érettségi a felsőoktatáshoz való hozzáférés során. Ugyanakkor, ha a jelentkező rendelkezik emelt szintű érettségivel, azért a felvételi során a korábban megszokott szabályok szerint továbbra is megkapja a többletpontokat. 2024-től a pontszámításban részt vevő emelt szintű érettségi plusz intézményi pontot ér (kiemelten értékelve, ha az a felvételi tárgyak egyikéből van).  


Szem előtt tartva a várható sikeres tanulmányi teljesítést, az intézmény egységesítette a képzéseire vonatkozó minimum pontokat: Felsőoktatási szakképzési szakra való bejutáshoz egységesen 230, alapképzési szakra pedig 240 pont szükséges; mesterképzésen változatlanul 50 lesz az intézményi minimumpont. 



NYELVTUDÁS 


A Pannon Egyetem a továbbtanulás szempontjából kiemelt kategóriaként kezeli a nyelvtudást, azért intézményi pontot ad. A fenti szabály alól – a változatlan jogszabályi környezet miatt – kivétel azon szakoknak a köre, ahol részben vagy egészben gyakorlati vizsga alapján történik a pontszámítás. A jelentkező anyanyelvétől – magyar  állampolgársággal  rendelkező  jelentkező esetében  a  magyartól –  eltérő  nyelvtudásért  legfeljebb  65 intézményi pont jár az intézményi pontok áttekintő táblázatában szereplők szerint. Azaz szélesítettük az elismert nyelvtudás körét: részvizsgáért is lehet a jövőben pontot kapni, és az eddigieknél több pontot lehet szerezni, ha több nyelvet is beszél a jelentkező.



INTÉZMÉNYI TÖBBLETPONTOK - DÍJAZZUK A SZORGALMAT!


A Pannon Egyetem elkötelezetten vesz részt a karrier— és pályaépítésben. Ennek része, hogy a beiskolázási programja során  több  olyan  lehetőséget  kínál  a középiskolásoknak,  ami  segíti  őket  a  pályaválasztásban,  a  középiskolai tanulmányaik  magasszintű  elvégzésében,  a  felsőoktatási  tanulmányokra  való felkészülésben. Az Egyetem által szervezett továbbtanulási célú programok alapján – megfelelő  részvétel  és  teljesítési  szint  esetén –  intézményi  pont  adható amennyiben a jelentkező teljesíti a jogcím feltételeit és a jogosultságot megfelelően igazolja. 

A Pannon Egyetem a következő típusú továbbtanulási programok esetében teszi lehetővé az intézményi pontok megszerzését: kompetenciamérés, szintvizsgával záruló felkészítők, tehetséggondozó programok, tematikus nyári táborok, motivációslevél- és videókészítés.


Érdemes akár több programban is részt venni, hiszen halmozottan, akár 50 pont is összegyűjthető ezen az úton!


Az intézményi pontok rendszerének kialakításakor a Pannon Egyetem szem előtt tartotta a folytonosságot. Egyetemünk fontosnak tarja, hogy a következő években a jelentkezők eddig befektetett energiái ne vesszenek kárba, ezért a lehető legtöbb komponenst átemeltük a korábbi többletpontrendszerből (például versenyeredményekért, sportteljesítményért járó pontok). Ugyanígy fontosak a korábbi rendszer hátránykompenzálás terén kialakított elemei, továbbá fontos volt megtartani minden korábbi esélyegyenlőségi kategóriát.

BŐVEBB INFORMÁCIÓ A TÖBBLETPONTOKRÓL ELÉRHETŐ IDE KATTINTVA!



KÉPZÉSEINK 

FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK (FOSZK)

gazdálkodási és menedzsment
pénzügy és számvitel
gazdaságinformatikus

ALAPKÉPZÉSEK (BSc)

gazdálkodási és menedzsment
pénzügy és számvitel
gazdaságinformatikus
mechatronikai mérnöki
gépészmérnöki
tesztmérnöki


MESTERKÉPZÉS (MSc)

pénzügy

A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ teljes képzési portfóliója és a szakok részletes leírásai elérhetőek a Képzéseink menüpont alatt.

KERESD KÉPZÉSEINKET A FELVI.HU OLDALÁN IS!


Kérdésed van? Segítünk!

Felvételivel kapcsolatos kérdésed esetén örömmel állunk rendelkezésedre!
Keresd a Tanulmányi Iroda munkatársait bátran az alábbi elérhetőségeken!

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Telefon: 06 92 509-949 / 06 92 509-958