Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ

eisz programAz EISZ keretében azok a tudomános adatbázisok, tartalmak érhetők el az Egyetemről, melyeket a tárgyévre előfizetett. Az Egyetem évente felméri az igényeket, vizsgálja a korábban előfizetett szolgáltatások kihasználtságát, az új szolgáltatások kipróbálásának eredményeit és ezen információk, valamint anyagi lehetőségei alapján dönt a következő évi előfizetésekről.

Az aktuális intézményi előfizetésekről az MTA Könyvtár Compass adatbázisa is tájékoztat.

FONTOS hozzáférési információk

A Pannon Egyetem IP-tartományából külön bejelentkezés nélkül, vagy egyetemen kívülről Központi Címtár Azonosítás (KCA), EduID azonosítás, SimpleSAMLPHP, Shibboleth azonosítás révén érhetők el az előfizetéses szolgáltatások (ezt a szolgáltató nyitóoldalán tudod megtenni). Az otthoni használat előfeltétele, hogy rendelkezz aktivált KCA-fiókkal (munkatársaknál ez az intézményi e-mail cím és a KCA-s jelszó, hallgatóknál pedig egy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. formájú cím és jelszava). A választott szolgáltatásnál be kell jelentkezni (log in, sign in) egyetemünk kiválasztásával (login with institutional access). Eltérő kiválasztható névalakok lehetnek: University of Pannonia, Pannon Egyetem, Pannon University, amit néha megelőz még egy régiókiválasztás is pl. "Hungarian Research and Educatonal Federation" vagy "Hungarian Federation, eduID.hu". Ha nem az egyetemen használod, tekintsd meg lentebb, a választott adatbázisnál az "otthoni hozzáférés útmutatója" információit!

Ha nem sikerül otthonról belépned a szolgáltatásba, vedd fel a kapcsolatot olvasószolgálati munkatársainkkal a +36 (92) 509-940 számon vagy a  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címünkön! Támogatunk a szolgáltatások szakirodalmainak keresésében is - fordulj hozzánk bizalommal!

Milyen adatbázisokban kutatnál? Teljes szövegű folyóirat adatbázisok *** Korábbi EISZ előfizetés alapján elérhető folyóirat adatbázisok *** Teljes szövegű e-könyv adatbázisok *** Nyílt hozzáférésű e-könyv források *** Bibliográfiai, tudománymetriai adatbázisok


Teljes szövegű folyóirat adatbázisok

 search icon 256TIPP!

Nyílt hozzáférésű e-folyóiratok kereséséhez a DOAJ (Directory of Open Access Journals) nyújt segítséget, ezzel 80 nyelv közel 19.000 folyóiratának 8,5 millió cikkében kutakodhatsz.


Korábbi EISZ előfizetés alapján elérhető folyóirat adatbázisok


  • Academic Search Complete - Angol nyelvű multidiszciplináris adatbázis, melyben a 2019. évi teljes szövegű tartalmak érhetők el.
  • ACM Digital Library - Több mint 50 informatikával és számítástudománnyal foglalkozó folyóirat 2019. évi tartalma érhető el teljes szöveggel, emellett megtalálhatóak még egyéb open access folyóiratok az adatbázisban. A számunkra megfelelő kiadvány kiválasztását nagyban segíti az adot lap (illetve lapszám) profilján található szófelhő melyben a cikkek témaköreit vizualizálták. A teljes tartalom egy KCA bejelentkezés után érhető el. [ismertető]
  • De Gruyter Complete Package -  Többnyelvű, multidiszciplináris adatbázis, mely nagyjából 30 tudományterülettel foglalkozik, külön figyelmet fordítva a humán és szociális tudományokra. A kiadó több mint 350 online folyóirat mellett további 400 open access folyóirat elérhetőségét biztosítja. A kínálatból a 2019-2021 közötti tartalmak érhetőek el teljes szöveggel. [ismertető]
  • Nature - Az angol nyelvű folyóirat 2019. évi természettudományos tartalmai érhetők el.
  • Oxford University Press Journals – Arts and Humanities Journal Collection (OUP AHJC) - A kiadónál teljes szöveggel az Arts and Humanities folyóiratcsomag 2019-2022. évi tartalmai, továbbá a Social ASciences Collection csomag 2019. évi tartalmai férhetők hozzá. [címlista] [otthoni hozzáférés útmutatója]
  • PNAS - A Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America című multidiszciplináris folyóiratban a legfrissebb tudományos eredményekre vonatkozó jelentések érhetők el, angolul. Évente nagyjából 3000 tanulmány jelenik meg benne, melyek a megjelenésük után 6 hónappal ingyenesen elérhető válnak bárki számára, teljes szöveggel. [ismertető]
  • ProQuest Central - Multidiszciplináris adatbázis mely több kisebb adatbázist gyűjt egybe, közülük elérhetőek: Publicly Available Content Database, E-book Central, Coronavirus Research Database. A 2019-es tartalmak mellett rengeteg korábban és később megjelent open access és full-text dokumentum is elérhető.  [ismertető]

Előfizetett e-könyv adatbázisok

  • Akadémiai Kiadó MERSZ - Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás - kulcsfontosságú szakirodalmi műveket tesz hozzáférhetővé a kiadó online okoskönyvtára: 2022 júniusábam már 819 magyar nyelvű kézikönyvet, szakkönyvet, felsőoktatási tankönyvet tartalmaz teljes szöveggel, kereshető, jegyzetelhető, hivatkozható formában, különböző tudományterületekről, köztük a gazdaságtudományok köréből. A MeRSZ minden eszközön és környezetben reszponzív, egységes megjelenést nyújt külön applikáció letöltése nélkül (léteznek appok is, de feleslegesek). Érdemes az intézményi hozzáférés alatt egyénileg is regisztrálni, így több tanulási, kényelmi funkció használható - pl. saját könyvespolc és jegyzetek megőrződése. [címlista] [otthoni hozzáférés útmutatója]
  • Tinta Kiadó - SzakKönyvTár - a gyűjtemény közel 300, a kiadónál 1999 óta megjelent  szakkönyvet tartalmaz, döntően a nyelvtudomány területéről. A nyomtatásból digitalizált művek a webhely PDF-megjelenítőjében olvashatók online, legfeljebb 50 oldal letöltési lehetőséggel. [KBART címlista]
  • Typotex Kiadó – Interkönyv - a kiadó közel 800, zömmel magyar nyelvű kiadványa érhető el a természet- és társadalomtudományok köréből. Lehetőség van keresésre a teljes szövegben, könyvjelzők elhelyezésére és a művek 25%-nak nyomtatására, illetve mentésére. [címlista] [otthoni hozzáférés útmutatója]
  • A Pannon Egyetem által vásárolt digitális szakkönyvek listája

Nyílt hozzáférésű e-könyv gyűjtemények

  • Amsterdam University Press - Több, mint 300 címet tartalmazó könyvválogatás (bölcsészet- és társadalomtudomány).
  • Cambridge University Press - Közel 250 címből álló e-könyv válogatás (bölcsészet- és társadalomtudomány).
  • JSTOR Open Access Collection - Közel 11.000 címet tartalmazó multidiszciplináris gyűjtemény főleg angol, spanyol és német nyelven, különböző kiadóktól (pl. Brill, Cornell University Press stb.).
  • King's College London - Többnyelvű multidiszciplináris gyűjtemény 200 szabadon elérhető művel.
  • MIT Press Direct - A MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyetemi kiadójánál jelenleg 290 e-book érhető el open access formában, több tudományterületről.
  • OAPEN (Online Library and Publication Platform) - Több ezer kötetes multidiszciplináris gyűjtemény.
  • Open Book Publishers - A tudományos kiadó multidiszciplináris gyűjteményében közel 400 e-könyv érhető el.
  • Open Research Libray (ORL) - Több ezer kötetes multidiszciplináris gyűjtemény, főleg angol nyelven (2024. elején üzleti-gazdasági területen 1790, műszaki területen 507 címet tartalmaz).
  • Oxford University Press - Kb. 200 címből álló multidiszciplináris e-könyv válogatás.
  • Project Gutemberg - Több, mint 60.000 címből álló szépirodalmi gyűjtemény (angol nyelvű, a 20. század első évtizedéig megjelent művek).
  • Project Muse - Több ezer kötetes, főleg angol nyelvű bölcsészet- és társadalomtudományi gyűjtemény.
  • SpringerNature - Több, mint 2900 címet tartalmazó multidiszciplináris gyűjtemény.
  • Taylor&Francis - Több, mint 2000 címet tartalmazó gyűjtemény (bölcsészet- és társadalomtudomány, menedzsment). Egyes művek csak részben nyílt hozzáférésűek!
  • UCL Press - Egy teljesen open access egyetemi kiadó multidiszciplináris e-book gyűjteménye, jelenleg 277 művel. A legfrisebb megjelenések kivételével az összes könyv ingyenesen letölthető.
  • University of London - 100 címből álló történelem-, társadalom- és jogtudományi gyűjtemény.
  • University of Westminster Press - Angol nyelvű multidiszciplináris gyűjtemény, több formátumban.
 search icon 256TIPP!

Nyílt hozzáférésű e-könyvek kereséséhez ajánlott a DOAB (Directory of Open Acces Books) használata.
A DOAB célja a tudományos színvonalú művek láthatóságának növelése, partnerei akadémiai és egyéb kiadók. Jelenleg több mint 79.000 tudományos, lektorált könyv elérését segíti.

 


Bibliográfiai, tudománymetriai adatbázisok

  • Clarivate Analytics - Web Of Science (WoS) - hivatkozáskereső bibliográfiai adatbázis, feldolgozza minden tudományterület legfontosabb folyóiratait, könyveit és konferenciaanyagait. Elsősorban tudománymetriai kutatásokra és szakirodalom keresésére alkalmas, pl. egyes kutatókra történő hivatkozásokat lehet megtalálni, illetve megállapítható kutatócsoportok és intézményeknek a tudományos világban elfoglalt pozíciója. [ismertető]
  • Clarivate Analytics - InCites - az InCites Benchmarking and Analytics tudományértékelő adatbázis, segíti szerzők, intézmények, tudományterületek, finanszírozószervezetek elemzését, az elért eredmény kontextusban való értelmezését, stratégiailag fontos együttműködések megállapítását és elemzését. Segíti a nyílt hozzáférésű cikkek elemzését és a publikációs stratégia sikerességének elemzését. Csak egyéni regisztrációval használható. [ismertető]
  • Elsevier SCOPUS - hivatkozáskereső és bibliográfiai adatbázis, feldolgozza minden tudományterület legfontosabb folyóiratait, könyveit és konferenciaanyagait. Elsősorban tudománymetriai kutatásokra és szakirodalom keresésére alkalmas. Segítségével egyes kutatókra történő hivatkozásokat lehet megtalálni, illetve megállapítható egyes kutatócsoportok és -intézetek nemzetközi tudományos világban elfoglalt pozíciója. [ismertető] [bővebb ismertető]
  • Elsevier SciVal - az Elsevier SCOPUS-ban hozzáférhető publikációs adatok elemzését segíti. Lehetővé teszi bármely tudományterületen a kutatási teljesítmény összehasonlítását és értékelését országosan, intézményi vagy akár egyéni (szerzői) szinten is. Négy fő modulja az Áttekintés, a Benchmarking, az Együttműködés és a Trendek. [bővebb ismertető]